Irodalmi Szemle, 1965
1965/2 - Peter Karvaš: Az emberekről és a munkáról
szemben. S végül és főképpen miért van az, hogy a fiatal elárusító és a nála sokkal fontosabb ezrek számára oly édesmindegy. Az ő és a többiek állásfoglalása ugyanis megdöbbentő, s talán sértő, de semmiképp sem érthetetlen, s mi több, szent felháborodásunk ellenére, paradox módon szólva, tulajdonképpen nagyon is megértjük. Közülünk senki se kívánja, hogy a munkában elkövetett hibát állásvesztéssel büntessük, bár a kapitalizmusban éppen ez biztosítja a munka és a gyártmányok jó minőségét. Csakhogy nekünk, bár akaratlanul, de föltartóztathatatlanul sikerült létrehozni olyan állapotot, amit gyakorlatilag a rossz munka csaknem teljes büntetlensége jellemez. Bár előírásaink rendszere, s meg kell vallani, ilyenfélékkel bőven rendelkezünk, a többihez viszonyítva a gyakorlatban alig érvényesült. A legtöbb munkahelyen a rossz munkát végző alkalmazottnak semmi bántódása nem esik. A rossz munkát önkéntelenül is egyenjogosítot- tuk a jó munkával. A jó és a rossz munka jutalma között alig van különbség, a munka minőségének az ember sorsára, a dolgozó személyes előnyei szempontjából gyakorlatilag nincs semmi jelentősége. Ha történetesen nem öntudatos elvtársról van szó — s elég gyakran nem ilyenről van szó — s ha lehetősége van választani a kényelmesebb és igényesebb, a jó és rossz munkavégzés között — s ilyen lehetősége csaknem mindig van — automatikusan az elsőt választja, s minden különös kockázat és következmény nélkül. A selejt- gyártás — a szószerinti és átvitt, sokkal tágabb és súlyosabb értelemben is — egyebeken kívül azért olyan nagy, mert nemcsak a selejtgyártók számára, de gyakorlatilag csaknem mindenki számára közömbös a dolog. A fiatal elárusítónak és a többieknek, akik ösztönösen és következményeiben szörnyű gondtalansággal egyetértenek velük — s bizony nem kevesen vannak — a maguk szempontjából valami elfajult, de nem érthetetlen módon igazuk van. Szinte kísértetiesen logikussá vált, hogy fütyülnek mindenre. Közgazdászaink legutóbbi vitáikon világosan rámutattak a lényegében nemszocialista munkaviszonyra és annak tisztán ökonómiai okaira. Ha a gazdasági kezdeményezést adminisztrálással helyettesítik, ha a terv mutatószámainak teljesítése (s nagyon sok esetben csak a prémiumjuttatáshoz szükséges mutató- számok teljesítése) nem jelent egyben valóságos és effektív részvételt a társadalmi jólét emelésében, ha a dolgozónak egyre gyakrabban az az érzése, hogy ő maga és műve is el van szakítva a társadalmi haszon növelésének folyamatától, mi több ellentmondásba is kerülhet vele, hamar elvész nemcsak lelkesedése, de legelemibb érdekeltsége is, tehát kezdeményező készsége. Ha gazdasági sikerről beszélünk (azért, mert a tervet teljesítettük), de ő tapasztalata alapján megállapítja, hogy se nem boldogabb, se nem elégedettebb (bár a tervet teljesítette), arra a meggyőződésre jut, hogy a terv nem fejezett ki kollektív érdekeket, nem tartotta szem előtt a nemzetgazdaság optimális szempontjait. S ha ezen felül olyan gyártmányokat állít elő, amit másutt nem gyártanak (s gyakran ilyen monopolhelyzetben van), ha nem fenyegeti az a veszedelem, hogy munkája a nyakán marad, mert a fogyasztó esetleg másutt is megveheti, nemtörődömsége a gyártmány minőségét illetően indokolva van. A közgazdasági szakember tehát megállapítja a feszültséget a fogyasztás és a készletek között, az objektív társadalmi haszon és a tervben való megtestesülése között, a konkurrencia (vagy valóságos verseny) és a monopolhelyzet demobilizáló hatása között stb. Am ezzel a reális, gazdasági nyomással, a kérlelhetetlen gazdasági tényezők összjátékával egyidőben az emberekben is végbemennek bizonyos lelki folyamatok, az anyagi javak termelése szempontjából fontos belső emberi adottságok és képességek elváltoznak, természetesen ezek sem pusztán „szubjektív“ adottságok és képességek, a gazdasági tényezők összjátékának szerves részét képezik; nem különíti el tőle semmilyen látható válaszfal, mégis sajátos természetük és tartalmuk van, s gyakran lebecsüljük vagy nem is vesszük számításba őket. Ezt a folyamatot úgy jellemezhetnénk, mint az ambíciók és a felős- ségtudat erkölcsi pszichológiai felbomlását. Természetesen e folyamatnak is anyagi bázisa van, mely végeredményben notorikusan közismert tény: a szakképzettség növelése szempontjából fontos és hatékony tényezők