Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - DISPUTA - Vita az értelmiségről

talanság állapotában levő folyamatnak tekintjük. Olyasvalaminek, amely egyik lábával a már kivívott legmagasabb csúcsok szintjén áll, másik lábával azonban fáradhatatlanul keresgél az előttünk fekvő feladatok irányában.

MIROSLAV JODL úgy véli, „hogy az osztályharcok és a szocialista társadalom felépítésének rendszerében az intelligencia jelentős, de nem vezető szerepet játszik". Az intelligencia feladatait sikeresen csak akkor tudja megoldani, ha szorosan összeforr a munkássággal és a parasztsággal. Ez az, amit Lenin is annyira hangoztatott és ez az aktív kapcsolat nem politikai frázis, hanem igen könnyen bizonyítható követelmény, amely nélkül a szocialista társadalom mindenirányú fejlődése elképzelhetetlen. A kvalifikált munkás, a kvalifikált földműves, a kvalifikált értelmiségi plusz, ezek eszmei és cselekvő együttműködése az az erő, amely a társadalmi élet konszolidációjához és fejlődéséhez vezet.

FRANTIŠEK ČERVINKA, az „intelligens“ és az „intelligencia" fogalmát igyekszik tisztázni. Minden esetre eljut ahhoz a konklúzióhoz, hogy az intelligencia piramisának csúcsán az intellektuál áll, vagyis az az ember, aki szellemének alkotó erejéből él és teremt, s akit művein keresztül ismerünk fel. A továbbiakban az intellektuálitás problémáival foglalkozva hozzáteszi, hogy szerinte a személyiség a 21-ik életévben mentálisan és jellemileg már kifejlődött és hogy ettől kezdve már csak kész alapokra épít az alkotó és világnézeti „fejlődés". „Későbbi történelmi tapasztalatai és az ezekből származó reakció inkább csak személyiségének katalizátorai, mintsem annak átalakító tényezői. A forradalom, a háború és a személyi csapások nem szülnek személyiséget, hanem azt leleplezik és eddig még elrejtett kincseit, képességeit kidomborítják." Az intellektuálitás születése, ilyenformán kifejezetten inkább a gyerekkorhoz kapcsolódik. „A társadalom számára az az »értelmiségi« gondolkozik hasznosan, aki életének 17-ik évétől kezdve megható egyetértésben a praktikus szülőkkel nem azon tűnődik, hogy melyik pálya lesz számára anyagilag a legjövedelmezőbb, hanem az ilyesféle nagy tervek nélkül és ha szükséges akár áldozatok árán is és közvetlen környezetével harcolva minden olyan tanulásra fordítható alkalmat megragad, amely izgalmat kelt benne és amely számára vonzerővel bír.“ Az a fiatal, aki így gondolkodik, nemcsak magát, hanem a társadalmat is szolgálja. Az anyagi előnyök az ilyen esetekben általában elég későn és igen drága áron érkeznek, de termő talajra hullnak.

Az intellektuálitás minőségi elemeivel foglalkozva Marxt és Lenint emeli ki, „akik a forradalom kibontakozó szakaszába nem adták át magukat a személyi lelkesedés kritikátlanságának és az első nagyobb győzelem utáni megpróbáltatások időszakában nem lettek pesszimisták és öncélú kritizálok. Ebben voltak »embertelenek«. Csakhogy az ilyen »embertelenséggel« a politika terén legjobban tudja szolgálni az értelmiségi a népet. Hogy ez a kiinduló pont nem tartozik a kényelmes, a hálás és kellemes közé, az bizonyos és az is bizonyos, hogy ezt az alapállást nem lehet megkövetelni a munkástól, aki azért lépett a barikádra, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon mninden igazságtalansággal« és a kishitű polgárasszonytól sem lehet ilyet követelni, aki valamikor szimpatizált a forradalom gondolatával »mert ő másképp képzelte el«".

František Červenka hosszabb fejtegetését azzal a kitétellel zárja, hogy az értelmiségnek nem elsőrendű feladata, hogy „valamiben higgyen", hanem hogy mindenről elgondolkozzon és esszerint aktívan és reálisan cselekedjen.