Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - Tőzsér Árpád: Versek

egyszerű történet

megtérés

A hold hideg s a fű vizes —

Fiatalasszony, te, huszonnégyéves, kibontott tested fényes esőcsepp, reszketsz csak, reszketsz, s semmit sem értesz. Elhoztad sorsod sárga narancsként születésnapomra,

fekszünk kihűlve, gondolat nélkül.

Fekszik versem is, átszúrva torka.

Mondanám gyorsan, gyorsan, sietve: szeretlek s édes — s mindent mit ilyenkor szok- de kezem kitakart hasadra téved, (tak.

s a szó számon fagy.

Egyszerre nem tudom, mire volt ez jó, hogy adja múltunk ezt a szerelmet? Elhoztad sorsod sárga narancsként, elhoztad sorsod, elhoztad tested.

Csak életed nem. Délután ötkor vonatra száll- s kiléptél belőle. Az idő megállott — (tál Lebeg a hold a csillagok ágán, lábujjhegyre állnak a virágok.

— Mi négyen vagyunk leánytestvérek, férjhez mentünk, mint ahogy mások, nem szerelemből. Férjemmmel mindig nadrágban járok.

Hogyha este a dunna alá nyúlok, boldogságot nem találok csak átizzadt férfit. Huszonnégyéves életem, mellem diófejű vad gyerekek kérik.

Huszonnégy éves fiatalasszony, elhoztad sorsod születésnapomra.

Fekszünk kihűlve, gondolat nélkül, fekszik versem is, átszúrva torka.

A hold hideg s a fű vizes, s nem történik semmi, de semmi.

Fekszünk kihűlve, átszúrva torkom — Szeretnénk egymást legalább szeretni.

A béke újra elhagyott, a szívem néha ki-kihagy, könnyem veri az ablakot két hónom alatt megvirrad.

Valahol szidnak veszetten, a táj elromlott legbelül.

Ősz van, egy fehér krumpliszsák kedvetlenül elterül.

Ez a falu itt a múltam, egyszerre valóság s emlék, csúcsaimmal belőle kinyúltam, ösztöneimmel nem még.

Itt úgy vagyok, hogy nem vagyok, szerveim közt ökörnyál rezeg, delelek, állok a napon, s hangtalan szétgyökerezek.

S megcsodálom „csúcsaim“ egy kötetnyi vers, tévedések, sikerült bennük elhitetnem magammal, hogy élek.

Tőzsér Arpád