Irodalmi Szemle, 1964
1964/9 - SVÉD ELBESZÉLŐK - Per Erik Rundquist: Löncs szünet
De ugyanabban a pillanatban, vagy talán a kővetkezőben, felriadt kábultságából. ujjait kinyújtotta, most vette észre, hogy görcsösen ökölbe szorítja kezét, arcát tapogatta, meg az ajkát és érezte, hogy az ajka él és remeg. Fojtó rémület ragadta meg, iszonyú magányosságot érzett. Nagyokat nyelt, és hirtelen felvillant benne: Löncs? Hát enni akarnak most... És hol esznek?... Külön-külön, ki-ki a maga otthonában, vagy hazulról hoztak ételt, vendéglőbe mennek? Egy vendéglői éttermet látott, nyugalmas helyiség volt, a sietség is nyugalmas. Sokan ültek az asztaloknál. Nyílt az ajtó. A hölgyeket előre engedték. Két hölgy lépett be, egyik, a kis kövér, akinek karikagyűrű van az ujján, másik a sovány, gyürűtlen kezű. Az a férfi, akinek fűszerüzlete van, udvariasan tartja nekik az ajtót, előrebocsátja még az utánuk jövőket is: a csíkosnyakkendős, hullámoshajú fodrász, meg a nagykereskedő, aki minduntalan előveszi és megnézi az óráját és azt a feszes tartá- sút, aki bizonyosan katona, vagy legalábbis katona volt. És a többieket.. . A fűszeres megállt egy asztalnál, kérdő kézmozdulattal és komolyan rámosolygott a többiekre. Most odajött a főpincér, meghajolt, kicsit odábbtolta az asztalon a sőt, cukrot. A fűszeres a kis kövérnek igazította oda a széket, a merevderekú katona a soványnak. A főpincér étlapokat tett elébük, aztán a fűszereshez fordult, könnyedén áthajolt a válla felett, és egyik szemöldökét feljebb vonta. A vádlott feljebb vonta egyik szemöldökét és kicsit előre hajolt, mintha odahajolna valakihez vagy valamihez, de hirtelen visszaigazodott, mert azt hitte, elesik. •A fűszieres az étlapra bökött az ujjával és nyájasan a kis kövérhez fordult, aztán á soványhoz. Ujját lejjebb csúsztatta, majd kicsit feljebb. A két hölgy figyelmesen nézte a mutatóujjat. A sovány felpillantott, és mondott valamit a társaságának. Azok egy pillanatig gondolkodtak, majd nemet intettek a fejükkel és várakozással hajoltak az étlap felé. A fűszeres tovább csúsztatta ujját. És most a kis kövér pillantott fel, az mondott valamit. A nagykereskedő félrehúzta a száját, kelletlen grimaszt vágott, a fodrász is nemet intett, és utánozta a grimaszt. A fűszeres alig észervehetően mosolygott, a föpincérhez fordult és félig kérdően, félig szemrehányóan csóválta a fejét. A főpincér előre hajolt, ujja egy pillanatig tétovázott a levegőben, majd az étlap közepére bökött. A fűszeres elgondolkodva figyelte a főpincér mutatóujját, aztán felpillantott és valamit mondott. A többiek egy darabig szótlanul, nyájasan néztek rá, aztán a főpincérre, és végül egymásra, a nagykereskedő helyeslően bólintott, két kezét maga elé tette az asztalra. A fodrász is bólintott, meg a többiek is, és most már kényelmesen hátradőltek székeiken. A főpincér futólag meghajolt és , eltávozott, hátrament a kis, kerek falnyíláshoz, azon bedugta a fejét, bekiáltott valamit. Kicsivel azután már jött is a pincér a nagy, rakott tálcával. A gőzölgő tálakról, tányérokról nehéz ételszagok szálltak fel. A vádlott nagyokat nyelt: valami vastag csomó akadt a torkán és fojtogatta, pedig tudta, hogy belül csupa üresség. Löncs... Hát enni akarnak most?... Vendéglőbe mennek? Vagy ki-ki hazamegy, hazulról hoztak ennivalót? A nagykereskedő kibontja uzsonnacsomagját, egy sajtos-szendvics van benne meg két sonkás és két májpástétomos, uborkaszeletekkel. Vajas lesz a ujja és le akarja nyalni, szájához emeli már, de észbekap és előveszi a zsebkendőjét. A kendő tiszta, össze van hajtva, a nagykereskedő habozik, mintha sajnálná bevajazni, de aztán eltökélten beletörli a kezét és a kendőt visszateszi a zsebébe. A fodrász óvatosan bontogatja az uzsonnacsomagját, félszemmel a szomszédaira sandít. Legfelül egy szelet üres vajaskenyér van, azt gyorsan alulra teszi. Kikeres egyet, amelyik vastagon meg van rakva kolbász-szeletekkel, azt bátran kiveszi, úgy, hogy mindenki láthatja, és beleharap erős, fehér fogával. A sovány nő termoszüveget vesz elő a táskájából, lecsavarja a tetejét. A többiek megérzik a kávé-szagot, odanéznek, de a nő sajnálkozva mutatja az üveget, hogy bizony kicsike. Mire a másik a kis kövér, elneveti magát, kiveszi a termosz-fiaskóját, és odaállítja a másik mellé az asztalra, kézmozdulattal jelzi, hogy az elég lesz valamennyiünknek. A sovány helyeslően bólint. Minden arc felderül, mosolyog. A vádlott érzi, hogy ujjai az arcát tapogatják. Aztán lejjebb csúsztatja kezét, a torkára. A vastag, belül üres csomó még mindig ott van. Fulladozik tőle. Körülnéz. Nyugtalanul bolyong tekintete. Ügyvédje egy kis kézmozdulattal inti:
