Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - Egri Viktor: Megmondom mindenkinek (részlet egy készülő regényből)

— Látom már, engem is elkergetnél erről a földről, amely ugyanúgy az én hazám, mint a tiéd! — vágtam a szemébe.

Trnka doktor a fejét rázta:

— Javíthatatlan idealista vagy. Fegyelmi eljárást kéne kérnem ellened. Csak azért nem teszem, mert fiatal vagy és forrófejű. Ďe ideje volna, hogy lah'iggadj. És most alkalmad volna rá. Tedd azt, amit mondtam: agitálj mellettünk.

— Miért akarod elfelejteni, hogy magyar vagyok, nemcsak kommunista, hanem magyar is!

— Ez most nem érv. Különben sem értem, miért ragaszkodsz annyira a magyarságodhoz. A rendelkezések téged nem érintenék. Tudsz te olyan jól szlovákul, mint a zólyomi Lipták vagy Vecsera, aki a csapatodban szolgált. Itt a reszlovakizáciős rendelet. írd alá és vedd rá apádat, hogy ő is aláírja. Ha segíteni akarsz rajta meg az öcsédén, ez az egyetlen út.

Néztem Trnkára és a szívem elszorult. Hogyan lehet, hogy mi ketten, akik alig két esztendővel ezelőtt egymás oldalán egy közös ügyért harcoltunk, ennyire nem értjük meg egymást? Hogyan történhetett, hogy fegyelmivel fenyeget, és nem érti, mi fűz miriket ehhez a földhöz, nem érti, hogy más nem lelhetek, mint magyar, mert magyarul gagyogtam édesanyám karján, mert magyar szóval köszöntöttem ébredésemkor az apámat és este is, amikor fáradtan hazajött és leült levesét kanalazgatni.

Trnka doktor felállt, odalépett hozzám és a váltamra tette a kezét:

— Történelmi szükségről beszéltem, Feri. Szeretném, ha elfogultság és harag nélkül megértenéd. Még nem ülünk a nyeregben, még nincs kezünkben a hatalom. A forradalomnak ebben az időszakában számolnunk kell a többi párt akaratával.

Ügy hangzott ez, mintha mindent, amit eddig mondott, lényegtelennek tartaná, és fárasztó vitánk végén elérne az igazsághoz.

— Miért nem ezzel kezdted, doktor? — néztem rá, és a tekintetemmel sürgettem, hogy folytassa.

Trnka elmosolyodott.

— Mit mondjak, ami téged nem sebezne és megnyugtatna? .. . München idején a magyarság ellenséges szerepet játszott, a nagymagyar sovinizmus szolgálatában állt. Nem tudhatjuk, hogyan alakul a helyzet Közép-Euró- pában és magában Magyarországon. Ebben a zavaros nemzetközi helyzetben egy kisebbség létezése mindig veszélyezteti a békét. A nyugati burzsoázia egyformán támogatja a mi burzsoáziánkat, mint a magyart. Nem tudhatjuk, mikor szövetkezik Nagy Ferencékkel

— ellenünk, és akkor az irredenta törekvések, amelyek 38-lbajn leszakították Szlovákia déli részét, ismét erőre kapnak.

Trnka doktor orra tövében és a szája mellett két éles ránc sötétlett, először tűnt fel nekem, mennyire megöregedett, s először fordult meg a fejemben, hogy fáradt és mintha kiábrándult és kelserű volna ő is. De erről már nem beszéltünk, kilátástalannak látszott az is, hogy folytassam a vitát, noha érveiben tagadhatatlanul sok volt az igazság.

Nehéz szívvel utaztam vissza Bélafalvára. Hogyan értessem meg szüleimmel, hogy ugyanolyan tehetetlen vagyok, mint ők. Hiába jártam egykori parancsnokomnál, régi fegyverbarátságunkon töréís támadt: hiába emlegette a történelem vaslogikáját és kemény parancsát — ő a józan eszével mérlegelte a helyzetet, én meg a szívemmel, s így nem juthatunk közös nevezőre.

Hunka is elzárkózott, nem tudom, kihez fordíthatok segítségért.

Apám hallgatott, és anyám, szegény édesanyám olyan ijedt és esendő volt, hogy össze- facsarodott a szívem. Megöregedett, összeros- kadt, szép sötét haja elvesztette fényét, megkopott, hamuszínűvé vált, a szemében szorongás és félelem ült, olyan lett, mint a zsidó- asszonyoké volt elhurcolásuk esztendejében. Férfiember mégis könnyebben viseli el, ha másfelé sodorja a sors, hamar megszokja, hol van asztala és ágya, hol fog 'bele újra a munkába; egy ég van felettünk, mindenütt egyformán napos vagy borús, a föld is mindenütt csak föld, egyformán ad kenyeret annak, aki érti szavát, a verejtékével öntözi, és akad idegemben is barát, akivel két szót érthetsz, a gondodat megoszthatod. Az asszony más — nehezebben viseli el a válást, erősebb kötelék fűzi áhhoz a kis világhoz, a házhoz, udvarhoz és kerthez, .melyben élete legszebb éveit örömben és bánatban eltöltötte.

így hittem ezt akkor; még nem értettem, miféle fájdalmat rejt apám hallgatása, gond redőzte arca.

De Pista öcsémet mintha nem érintette volna mélyebbről a dolog, a fiatalság könnyelműségével a vállát vonogatta.

— Minek annyit spekulálni! Letesszük a hűségesküt, reszlovakizálunk, ha az kell nekik!

— Nem! — tört ki erre váratlan hevességgel apám. — Ha nem tettem meg az első felszólításra, most sem teszem. Nem vagyok én bűnös, akit át kell tenni a határon. Az úristen látja a lelkemet, én nem tettem semmi rosz- szat, hogy ezt érdemeljem!