Irodalmi Szemle, 1964

1964/8 - FIGYELŐ - Jorge Semprun könyve

Jorge Semprun könyve

Ismertetésem elé néhány adat kívánkozik az utolsó esztendők egyik legnagyobb sikerű antifasiszta könyvének, A nagy utazás-nak a szerzőjéről.

„Jorge Semprun spanyol nemesi családból származó kommunista francia író. Apja a Spanyol Köztársaság római nagykövete volt. Semprun Spanyolországban éli át a polgár- háborút, és 1939-ben, tizenhat éves korában, a sok ezer spanyol menekülttel együtt kerül át Franciaországba. Mikor a németek bevonulnak Párizsba, beáll partizánnak. Fegyverrel a kezében esik a Gestapo fogságába 1943-ban. Az auxerre-i börtönből a compiegne-i gyűjtő- táborba kerül, onnan pedig a buchehwaldi koncentrációs táborba. A tábor felszabadulása után visszatér Franciaországba, s már 1945- ben ír egy könyvet A nagy utazás témájára, de nem mutatja meg senkinek, nem tartja elég érettnek. A nagy utazás-t végleges formájában tizenhat esztendővel szabadulása után írja meg, s 1963-ban megkapja érte tizenegy francia könyvkiadó egyesített díját, a For- mentor-díjat."

Semprun könyve újabb igazolása annak, mennyire hasznára válik egy műnek az időtávlat — különösen oly esetben, amikor az író legszemélyesebb élményeit beszéli el benne. Itt minden azon múlik, vajon megfelelő önfegyelemmel, művészi tudatossággal el tudja-e különíteni a lényegtelent a lényegestől. Mindaz, ami csupán esetlegesség vagy únásig ismert tény, annak salakként le kell válnia az emlékezés anyagából, csupán a leszűrt tiszta gondolat, a lényegtelentől megtisztított emlék maradhat meg, s annak máig érő tanulsága. És ez a döntő: az a tanulság, amely Semprun esetében a szívet szorongató emlékekből leszűrhető.

Semprunt 1943 telén politikai fogolyként, százhuszadmagával egy marhavagonba préselve, Észak-Franciaországon és Dél-Németorszá- gon át elhurcolták a Weimar melletti Buchen- waldba. Könyvében ennek a négy napos útnak történetét eleveníti fel, ugyanakkor az út előtti és az utat követő emlékeit is leírja, művészi tudatossággal kiválogatva mindazt, ami szorosan életének erre a tragikus szakaszára vonatkozik. Az emlékek, mint egy kúszónövény indái, összefonódnak, egymásba kapaszkodnak, hol a marhavagonban lefolyó nyomasztó eseményeknek vagyunk tanúi, hol előrefutva az időben a táborban történteket, a felszabadulást követő napok, a későbbi hónapok és évek eseményeit pergeti le előttünk,

hol meg visszanézve a párizsi utcák kövezetét rójuk az íróval, a partizánharcok vagy az auxerre-i börtön eseményeire figyelünk fel. Nagyon szokatlan az elbeszélésnek ez a hangja, de sehol sem zavaró, oly művészi fegyelemmel veri Semprun a hidat a jelen, a múlt és a jövő között.

A könyv szerkezeti bravúrjánál azonban lényegesen fontosabb az író szemlélete, amely- lyel A nagy utazás nagy élményanyagát feltárja. Az antifasiszta élményirodalom ismerője óhatatlanul felteszi magában a kérdést, vajon két évtizeddel a történtek után mondhat-e valaki újat a táborokról, a Gestapo vallató módszereiről, a fasizmus embertelen arculatáról? A lefolyt Eichmann-per és a folyamatban levő náci-perek idején akad-e olyan mozzanat, amely nem volna ismert előttünk? Ha valakire- rábizonyul a bűnösség, ott a sztereotip, ezerszer elkoptatott válasz: parancsra tettem!

Vajon parancs késztette-e a vallató pribéket, hogy édesanyja előtt gyereke két kezét levágja, s így kényszerítse vallomásra? Bizonyára parancs írta elő, hogy százhúsz, sőt kétszáz deportáltat kell egy vagonba préselni, hadd fulladjanak meg vagy vesszenek szomjan a hosszú úton, dermedjenek holttá a fagyban, de arra aligha szólt parancs, hogy a megfagyottak közt véletlenül életben maradt gyermekeket vérebekkel halálra kell marcangoltaim. Aki az úton menetelés közben halálos fáradtságában összerogyott, annak golyó járt a nyakszirtjébe, — ezt is előírásra tették, de parancsra kellett-e elevenen a máglya tüzébe vetni a karonülő gyerekeket?

Ilyen és sok hasonló kérdés ötlik fel az élményirodalom olvasójának agyában, s nem érti, hogyan állatiasodhatott el annyira az ember? Miféle 'hamis és hazug eszmények hatására fajulhatott el annyira, hogy esztelenül gyilkolt, gyönyörködött a kínzásokban, amikor a perc könyörületet és emberséget követelt tőle?

Malaparte Kaputtjában olvashattunk olyan borzalmas tettekről, amelyeket minden józan elme elképzelhetetlennek tartott; a „vörös; spanyol“ Semprun a borzalmaknak más variációira emlékezik, de a szándék nála nyilvánvalóan nem a meghökkentés, az ellenszenv keltése az emberbőrbe bújt farkasok iránt, hanem valami merőben más, ami a szemléletéből és magatartásából ered. Nem egy emlék ad erről a másfajtájú, szokatlan szemléletről tanúságot.

Szabadulása után egy menekülő SS-csoport- tal találkoznak. Az SS-ek egy kis terepjáró