Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - DISPUTA - Tolvaj Bertalan: Gyermekirodalmunk

számtól kezdve mintha kicserélték volna a lapot. Némi köze van ehhez annak, hogy új ember került a lap élére: Csikmák Imre, illetve Petrik József. A folyóirat koncepciója teljesen megváltozott. Ez tudatos, felelős szerkesztői munkát árul el. Az egész évfolyamon belül szinte lépésről lépésre nyomon lehet követni a folyóirat változását, fejlődését, melyek a legszembetűnőbb változások?

A szépirodalmi jellegű próza anyagának szerzői köre jelentősen kibővült. Rényi Magda, Vígh Rózsa és Jedlicska Júlia vezető szerepe ugyan továbbra is megmaradt, de már szerepel Egri Viktor és Mács József is két-három írással. Jobbnevű írókkal gazdagodott a fordított irodalom is. Az ismeretterjesztő anyag a szükséges mértékre csökkent, irodalmibbá vált, s néhány sporttémával gazdagodott. A legszembetűnőbb s egyben legpozitívabb előretörés a költészet terén tapasztalható. Mind mennyiségileg, mind minőségileg nagy ugrást jelent a helyes út és arányok felé. Tizenegy szlovákiai magyar költőtől közölt a lapnak ez az évfolyama két, de rendszerint több verset. Közülük Gyurcsónak, Dénesnek, Csontosnak, Zalának, Petriknek, Ozsvaldnak és Monoszlóy- nak kettős, gondosan illusztrált oldalt is szánt a szerkesztőség. A magyarországi nevek közt szerepel már az Illyés Gyuláé. Határozott minőségi javulás állt be a szlovák költészet megválasztásában is. Az új nevek: Plávka és Mihálik. Štítnický és Vladimír Reisel kettős oldalt is kaptak. Fordítóik: Tóth Tibor és Monoszlóy Dezső. Jóval igényesebb a cseh költők megválogatása is.

Ez az évfolyam közelebb hozott bennünket annak az igénynek a megvalósításához, hogy színvonalasabb irodalmat adjunk gyermekeink kezébe. A közölt prózai és költészeti anyag eszmei és tartalmi igazsága meggyőzőbb, művészi színvonala észrevehetően magasabb. Az új nevek érdekesebb, eredetibb stílust is hoztak magukkal. Az előző évfolyamok gyakran avult, mesterkélt, nem egyszer terjengős, sőt primitív stílusát egyénibb, elevenebb stílus szorítja ki, bár még nem érezni bennük sok újszerűséget. A kisiskolás korú gyermek sajátosan finom lelki alkatának megfelelően azonban minden egyes gyermekírótól még nagyobb stílusfinomságot kell megkövetelnünk. Ideje, hogy eltűntek a lapból a hajdani bárgyú, buta versilkék. Azelőtt a próza jelentős része, főként a nem szépirodalmi jellegű eléggé egyhangú volt, cselekménye vérszegény, sovány és akadozó. Az utolsó évfolyamban már találkozunk változatosabb, gyorsabban pergő, fordulatos cselekményű írásokkal is. Ugyanakkor bővült a próza tematikája.

E kétségtelenül sok pozitívum mellett azonban szóvá kell tenni egy jelenséget, mégpedig a költészet területéről. Már említettem, hogy az utolsó évfolyamban mennyiségileg és minőségileg egyaránt nagyot fejlődött a költészet. Kénytelenek vagyunk elismerni ezt a magasabb szintet. De ezt inkább csak a felnőttek látják

így, s azok közül is inkább csak azok, akik figyelemmel kísérik a fejlődést, akik foglalkoznak vele.

De a bökkenő éppen ott van, hogy a gyermekek nagy része ezt nem így látja, főleg nem így érzi, mert a gyermekek költészet iránti érdeklődése nem növekszik. Alig akad költészetért rajongó tanuló. A tavalyi komáromi szavalóverseny ugyanakkor azt is megmutatta, hogy versmondási készségük sem növekszik. Ez érthető: a kettő összefügg.

Valahogy úgy fest a helyzet, hogy a klasz- szikus költészet iránti érdeklődéssel jobban állunk, mert formai szempontból egyszerűbb, könnyebben felfogható és szavalható, könnyebb •megjegyezni, emlékezetbe vésni, oselekménye- sebb, jobban lüktet és rímel stb.

De miért nem tartunk ott, hogy a ma költészetét is szeressék a gyerekek, hogy értsék, keressék, várják, tanulják? Bonyolult kérdés ez, naponta tanúi vagyunk a forrongásnak, részesei vagyunk a vitáknak, hol aktív, hol passzív résztvevőiként a költészet körüli hadakozásnak.

Én a kérdést mégis elsősorban pszichológiai nézőpontból vetném fel: Megfelel-e a Jsülönböző gyermeklapokban publikált költészet a kisiskolás korú gyermek kedvteléseinek, érdeklődési és gondolkodási körének, fantáziájának és problémáinak: világképének, annak megfelelő vagy ahhoz közelálló-e, kielégítő-e, betölti-e őt ennek a költészetnek a tematikája, nem hiányzik-e belőle a cselekményesség stb. Sőt még azzal is megtoldanám, hogy a költő világképe és a gyermek világképe kellő összhangban van-e ?

Ezzel kapcsolatban egy tavalyi szlovák gyermekirodalmi felmérés tapasztalataiból, anyagából szeretnék néhány jellegzetes példát hozni arra, hogyan vélekedik gyermekeink tekintélyes része a költészetről, a költőkről, a költők világáról.

A felmérés azt igazolja, hogy minden egyebet: kalandos történetet, „harcosat", sőt még egy jól illusztrált ismeretterjesztő könyvet is szívesebben kézbevesznek, mint verseskönyvet. Úgy látszik, a jelenkori költészet nem elégíti ki a gyermekek érdeklődési körét, nem tölti ki fantáziájukat. Nem tudnak vele mit kezdeni, nem találják meg a maguk sajátos világát ebben a költészetben, nem találják meg e.q.y-egy versben vagy mesében önmaguk kifejezését. Ahhoz, hogy a gyermek be tudja fogadni a költőt, a költészet világát, fel kell oldani fantáziáját, szabadjára kell engedni képzeletét. Ha a gyermeki képzelőerő nem tud azonosulni a költő teremtette világgal, illetve ha a költő által teremtett világ nem alkalmas arra, hogy a gyermek azonosulni tudjon vele, nem várhatjuk tőle, hogy rajongjon a költészetért. Márpediq valahogy úgy áll a dolog, mintha a két világ távol esne egymástól.

Néhány őszinte gyermekvélemény többet mond minden fejtegetésnél.

Eay kilencéves kisfiú: „Ha költő volnék, boldogan élnék, s ha más dolgom nem volna,