Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Rákos Péter: Madách ünnepén
Rákos Péter Madách ünnepén Az évfordulók nem arra valók, hogy — kegyeletből vagy kötelességből — újra meg újra frázisokba fullasszuk nagy íróink emlékét; de nem is arra, hogy egyszeri nekibuzdulással feltétlenül újat, eredetit akarjunk mondani a klasszikusról, akiről már annyi mindent elmondottak. Nem mintha Madáchról már nem volna több mondanivaló. Barta János, Waldapfel József, Sőtér István, Horváth Károly nagy tanulmányai, Lukács György és Révai József állásfoglalásai után lám éppen az elmúlt évben könyv jelent meg Baranyai Imrétől a fiatal Madách gondolatvilágáról; Karéi Krejčí cseh professzor egy hamarosan megjelenendő szép tanulmányban nyomon követi Az Ember tragédiája európai családfáját; Csapiáros István varsói magyar egyetemi tanár összefoglaló tanulmányban derít fényt Az Ember tragédiája lengyelországi visszhangjára. De mindez természetes folyamat; kerek és nem kerek évfordulóktól függetlenül áramlik tovább a magyar és az egyetemes kultúrában. Ügy hisszük, a centenárium feladata a mai Ember távlatából mérni fel a madáchi örökséget. Mit jelent ma, mire buzdít, mit olvasunk ki belőle, s olvassuk-e egyáltalán, nem mondom „amint illő“, nem „ahogyan megérdemli“, hanem — ahogyan ránkférne? Madách Imre úgy vonult be száz éven át a gimnazista köztudatba, mint egyművű szerző. Az Ember tragédiája — egyébként méltán — toronyként magaslott ki többi müvei közül. Az irodalomtörténet, igaz, felderítette a szálakat, az életmű belső összefüggéseit, de jobbára csak azért, hogy Madách többi műveit eszközül használhassuk Az Ember tragédiája végső értelmének tisztázásához. De nemcsak ebben az értelemben „sziget“ a Tragédia. Magányos csúcs volt szerzőjével együtt a magyar irodalom egészében. Vörösmarty, Arany, Ady, Babits résztvettek az irodalmi életben, viták és kritikák pergőtüzében állottak, lépést tartottak a fejlődésnek nemcsak mélyebb áramával, hanem felszíni fodrozódásával is. Madách — pályája döntő szakaszán — félrevonultan élt sztregovai remeteségében; elhivatott író és mégis milyen messze van az „irodalmár“ típustól. Mikszáthot
