Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - FIGYELŐ - Monoszlóy M. Dezső: Jegyzetek a viszonyítás boszorkánykonyhájáról

rájött arra, hogy ezek súlya és körülkerített - sége egyenes arányban van azzal a vággyal, amely nem akar lefedett és körülkerített világot látni. Déry Tibor is úgy juttatta el a maga kirándulni vágyó G.A URÄT X-be, hogy saját belső vívódásait és látomásait hol időnek, hol térnek álcázva úttá változtatta a megfoghatatlant, s ezen az úton (idő és tér útján) elindult a relativen elképzelt és a relatíven ismeretlen felé. A relatívjelző itt a műalkotás igenléséhez tartozik, a művész képzelete ugyanis megfontolt képzelet, a művész által villantott ismeretlen az alkotó ész centrumából indul.

Ebből következik, hogy X város földrajzilag ellentétben a szerző előszavával nem a parttalan jövőben, hanem Déry Tibor eszméletében terül el, sok közelmúlt és régmúlt nap felemásságából, viszonylagosságából és viszonyításából rajzolódtak ki a határai. Ebben az esetben azonban még a felfedezői szándéknál is fontosabb a felfedezés kolumbuszi ténye, amely névadásban tévedhet, de ez mit sem von le az eredményekből. S ezzel kapcsolatban állíthatjuk, hogy X város a maga embereivel, leszámítva a kötet utolsó lényegesen gyöngébb negyedét, a magyar irodalom egyik legérdekesebb szellem geográfiai hódítása.

Mi ennek a sikeres kirándulásnak a titka? Elsősorban az, hogy az ismeretlenbe való íjazás és megérkezés végig atmoszférát teremtő erővel bír, s véleményem szerint éppen azért, mert sem út, sem város nem esik teljesen kívül az ismerten, sőt valahol mindig a már látott világ boltívei alatt nyugszik.

Merre felé vezet ugyanis G.A ÜR útja az ismeretlenbe?

„G.A. gyaloglásának tizedik vagy tizenegyedik napján pillantotta meg az első rozsdás ágyút, mely meredeken felállított óriási csövével mozdulatlanul nézte a fénytelen eget. A következő napok során földönheverő ágyúcsövek, feldúlt harckocsironcsok és oldalaikon fekvő vagy kerekeikkel égfelé nyújtózó vasúti vagonok között vitt az útja; becslése szerint több tízezernyi, nagyobbára sértetlen s csak az idő által rongált vasúti kocsi s nem kisebbszámú repülőgép és autóhulla vette körül hármas övezetben X-város környékét...“ S később amikor a városba ér: „G.A. csak harmadnapra észlelt olyan házakat, melyeknek elpusztult lakószobáiban régi bútorroncsok, egy egy bedőlt ágy, felfordított csonka asztal vagy szék egyensúlyozott a mélység fölött, egy üres ferde képkeret ragadt a falon“. Ez nem utópia és nem is a látomás világa. Elvonatkozva a számoktól, hiszen ezeknek főleg eufonikus jelentősége van. G.A. ÜR a

rombadőlt Budapestre, a háború utáni Varsóba érkezhetett vagy valahová máshová Európába. Innen a kísérteties hatás, mert az elképzelhetetlen végeredményben nem is ijesztő.

A könyv újdonság íze nem is itt kezdődik. Egyelőre G.A. ÜR még csak Guliver. Egy ember az egyenlők közül, aki kifeküdt a partra, még nem óriás, akit a törpék megtalálnak, s nem is törpe, aki az óriások közé téved. Az új viszonyítás országa X város embereivel való párbeszédekkel kezdődik. Az elcsigázott G.A. egy fiatalemberrel találkozik, tőle tudakozódik jármű után. „Nincs itt valahol gépkocsiállomás? — Lehet hogy van uram — mondta a fiatal férfi.

— Hol? — A fiatal férfi mosolygott — azt nem lehet biztosan tudni uram. G.A. ránézett.

— A múlt héten láttam itt egyet a közelben

— mondta a fiatal férfi — de kétes, hogy megvan-e még: — Megszüntették volna? — kérdezte G.A. A fiatal férfi vállat vont. — Bizonyára nem fog csodálkozni rajta uram — mondta — hogy nem adhatok határozott választ. Lehet, hogy még megvan, lehet, hogy megszüntették. Ügy vélem, nem érdemes megkeresni. Több órába is beletelhet, amíg meggyőződhetnénk róla, hogy esetleg megszüntették. De a gépkocsik amúgy sem tartózkodnak állomáshelyükön. — Helyes — mondta G.A. — Hol van a legközelebbwvillamosmeg- állóhely? — Az itt van a közéiben uram — mondta a fiatal férfi készségesen. G.A. ránézett. — Legyen szíves megmondani, hogy jutok oda? El is kísérném — mondta a fiatal férfi — mert egyedül nem találna el. De kérdés, hogy ma megáll-e ott a villamos. Helyesebben nem is villamos, csak gőzvasút.

— Hogy megáll-e? — • Bizonytalan uram — felelte a fiatal férfi — de ha megállna is, meglehet, hogy időközben máshová helyezték át a megállóhelyet, s órák hosszat kellene keresgélni, amíg megtaláljuk.“

Mi ebben a párbeszédben az újdonság íze? Hiszen alapanyaga ismert mondatrészekből áll össze, többé-kevésbé a mondanivaló is ismert, annál inkább, hiszen a kérdések a mi relativitásunk vonzkörében teljesen világosak. A válaszok a meghökkentőek. Végtelen közömbösek? A szuperelidegenedés előszavai? Még nem tudjuk bizonyosan s éppen ezért különös bizonytalanság-érzet lopódzik az olvasóba. A találkozások és a párbeszédek tovább gyű- rőznek s azért egyre meghökkentőbben és azért egyre képtelenebben, mert valójában nagyon is konzekvensen és makacsan az első párbeszéd alaptónusához rugóznak vissza. A kiemelésnek a fontosságát a XX. század nagy realistái szinte kivétel nélkül tudták.