Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - DISPUTA - Juraj Zvara: Irodalmi sematizmus ellen történelmi sematizmussal?

tál Elnökségének erre vonatkozó határozatai értelmében a magyar fasiszta pártok exponenseit, a szabotőröket és munkakerülőket kellett volna áttelepíteni. A párt — a Nemzeti Front pártjainak megállapodása szerint — nem vehette fel tagjai sorába a magyar kommunistákat, tekintettel a lakosságcsere távlataira. Lehetett ez annak megakadályozására irányuló lépés is, hogy a DP ne építhesse ki pozícióit a magyar lakosság vagyonos rétegei közt. Am a DP a Nemzeti Frontban kötött megállapodás, valamint a magyarellenes sovinizmus dacára lázasan munkálkodott azon, hogy megszerezze magának tagokul a magyar lakosság vagyonos rétegeibe tartozókat. Azonban ezeknek az ún. belső intézkedéseknek legtöbbje az adott helyzetben sokszor egészen más következményekkel járt, mint a párt feltételezte. A CSKP igyekezett ezekhez az ún. belső intézkedésekhez osztályszempontból viszonyulni — például arra törekedett, hogy a reszlovakizációs dekrétumokat a dolgozók kapják meg, vagyis azok a társadalmi rétegek, amelyek Dél-Szlovákiában fundamentumát képezhették a társadalmi átalakulásnak. Gondot viselt továbbá a Csehországba áttelepített magyarokra, akik számára „Jó Barát“ címmel lapot is adtak ki. Am az adott elvekbe osztálytartalmat gyömöszölni igen nehéz, sőt lehetetlen volt. Magukat az elveket, a magyar népcsoporttal szembeni állásfoglalást kellett megváltoztatni, ami csak a munkásosztály teljes győzelmétől volt várható.

A párt, természetesen, nem izolálhatta magát a tömegektől, soraiba szintén behatolt a nacionalizmus, mely itt-ott a sajtó hasábjain is hangot kapott. Azonban a nacionalista jelszavak terén a párt egyáltalán nem vehette fel a versenyt a burzsoáziával. A mondottak egyáltalán nem jelentik azt, mintha a párt, illetve a pártszervezetek nem harcoltak volna a becsületes magyarok érdekeiért. A párt tagjai szívós harcot folytattak az ellen, hogy a déli határvidékre büntetésből kerüljenek át tanítók, hivatalnokok stb., vagyis főképp olyan állami alkalmazottak, akiket a tisztogató bizottságok 1945-ben csak mint kevésbé megbízhatóként igazoltak. A pártszervezetek esztendőkön át harcoltak az ellen, hogy a DP nyomására a közigazgatási bizottságok tagjaiul és községi kormánybiztosokul ún. szakembereket, az ún. szlovák állam volt exponenseit, különböző korrupt elemeket, maradékbirtokosokat stb. nevezzenek ki, akiknél az egyetlen jogcím az volt, hogy szlovákok, s akik a sovinizmus szellemében működtek, és sűrűn visz- szaéltek a rájuk bízott funkcióval. A CSKP tudta, hogyan különböztesse meg a magyar

nemzetiségű lakosság közt 1. az antifasisztákat, 2. az öntudatosan demokratikus gondolkodású magyarokat, továbbá 3. azokat, akik áldozatul estek a Csehszlovák Köztársaság ellen folytatott ellenséges propagandának — a burzsoáziától, a fasiszta magyar pártok ismert exponenseitől és a háborús bűnösöktől.

Ha az 1945—1948 közti időszakot helyesen, akarjuk értékelni, nem foghatunk hozzá a sztálinizmus elleni harc okozta olyan mérvű elfogultsággal, amekkora Fábry Zoltánnál tapasztalható, hanem az kell, hogy valamelyest józanabbul szemléljük az akkori és a megelőző történelmi fejlődést, a forradalom egyes szakaszait, amelyeket a párt sem ugrálhatott át, s akár belföldi, akár határainkon kívüli viszonylatban nem szabad szem elől téveszteni az érdekeiért mindenre képes ama osztályokat, amelyeknek törekvése a kapitalizmus restaurálására, s ezzel a régi szlovák-magyar viszony, a gyűlölködés és sovinizmus, a régi elnyomó politika visszaállítására irányult. Mivelhogy nem volt itt szocialista törvényesség, nem lehetett „szocialista törvénytelenség “ (lásd F. Z.) sem, hanem igenis az a „törvényesség“ uralkodott itt, amit a nemzeti és demokratikus forradalom, az egyik forradalomból a másikba való átmenet, a burzsoáziával a hatalomért folytatott kíméletlen harc időszaka hívott életre. Bizonyos elvont elméletek szerint a CSKP kijelenthette volna (sőt, úgymond, ki kellett volna jelentenie) a magyar nemzetiségű lakosság teljes egyenjogúságának követelését, ám gyakorlatilag a párt ezt a követelést úgysem tudta volna megvalósítani, s csak a burzsoá reakció malmára hajtotta volna a vizet és hátráltatta volna a reakció végleges vereségét. Az 1945—48 közti időszakot az itteni magyarság szempontjából nézve nem tekinthetjük tehát — amint Fábry Zoltán írja — „értelmetlennek“, „egy történelmi tévedés“, „egy önkényes személyi gesztus“ stb. korának.

Ebben az időszakban létrejöttek a magyar nemzetiségű népcsoporthoz, valamint a Magyar Népköztársasághoz való új, szocialista, internacionalista viszony feltételei, főleg azzal, hogy

1. végleg elvesztette hatalmát a cseh és szlovák burzsoázia,

2. végleg elvesztette hatalmát a magyar nemzetiség soraiban létező burzsoá reakció,

3. a magyar nemzetiség dolgozói megszabadultak a magyar uralkodó osztályok külső negatív befolyásától, mivel Magyarországon is megszilárdult a munkásosztály hatalma.

Hozzá kell még tennünk, hogy a magyarok különben sem voltak „leírtak“, amint Fábry