Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - DISPUTA - Juraj Zvara: Irodalmi sematizmus ellen történelmi sematizmussal?

Zoltán látja. Az a szocialista átalakulás, amely a CSKP vezetésével Szlovákiában már azokban az években létrejött, érintette a magyar nem­zetiségű dolgozókat is. A magyar nemzetiségű lakosság, noha kezdetben nem voltak poli­tikai jogai, résztvett ebben a processzusban: kivette részét a háborús károk helyrehozásá­ban, a cseh határvidéknek nyújtott segítségben, új üzemek építésében, Dél-Szlovákia területén állami birtokok létrehozásában, a mezőgaz­dasági terményeket illető beadási kötelezettség teljesítésében. A magyar nemzetiségű munká­sok túlnyomó többsége szervezett tagja volt a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomnak mint a dolgozók tömegszervezetének, mely­nek nem kis része volt a burzsoázia felett aratott februári győzelemben. A magyar nem­zetiségű dolgozók — noha az adott viszonyok közt korlátozott mértékben is — résztvettek azoknak a feltételeknek megteremtésében, amelyek megszilárdították a CSKP helyzetét az államban, és megszilárdították a munkásosz­tály hatalmát. A munkásosztály növekvő ha­talma az 1945—48 közti években megszabadí­totta a magyar nemzetiségű dolgozókat régi kizsákmányolóiktól, a földbirtokosoktól és burzsoáziától, s a cseh és szlovák burzsoá reakció bukása után hozzá lehetett látni a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségű la­kosság helyzetének új szabályozásához. Nem érthetünk egyet tehát az olyan állítás­sal sem, hogy Július Fučík a közös szabadság «ljöveteléről mondott jóslata nem teljesült be. Igenis, beteljesült! A csehek és szlovákok tár­sadalmi felszabadulásának, a proletárdiktatúra uralomrajutásának napja, az 1948. évi győzel­mes Február (és Fučík ezt értette a „sza­badság“ fogalmán), egyben a csehszlovákiai magyar népcsoport nemzeti és szociális sza­badsága napjának felvirradását is jelentette. Ettől az időtől kezdve a CSKP rendkívül szívós következetességgel oldott meg a szlo- vák-magyar kapcsolatokban minden olyan problémát, amit a kapitalista múlt — bele­értve az 1945—48 közti időszakot is — örök­ségül hátrahagyott. Sőt, egész nyíltan kijelen­tem, hogy épp az 1949—54 közti években, amely időszakot egyébként a személyi kultusz korszakának nevezik, dolgozta át a CSKP a cseh, szlovák és magyar dolgozók kölcsönös viszonyának összes alapvető kérdését, még­pedig oly szívós következetességgel, és a mar- xizmus-leninizmus szempontjából annyira he­lyesen, hogy számos tételhez ma is kénytelenek vagyunk visszatérni és belőlük meríteni. Mind­ez csak azt bizonyítja, hogy a sok destrukció ellenére a párt már akkor is sikeresen vezette nemzeteinket és nemzetiségeinket a szocializ­mus építése felé — vagyis az 1945—48 közti időszaknak a magyar nemzetiségű lakosságot illetően bonyolult eseményeit nem lehet csak úgy egyszerűen a párt és a „sztálinizmus“ nyakába varrni. Nem volt ez csekély feladat. 1948. Februárja után sor kerül a Csehszlovák Köztársaság és Magyar Népköztársaság közti lakosságcsere berekesztésére és a csere következményeinek rendezésére, a magyarok megkapják a cseh­szlovák állampolgárságot, és részeseivé válnak az összes politikai, polgári és demokratikus jogoknak. Keressük a magyar népcsoport tel­jes nemzeti, gazdasági és kulturális fejlődé­sének útjait. A magyarok bekapcsolódnak a képviseleti szervek és tömegszervezetek egész sorába. Mélyreható változás áll be a magyar és szlovák lakosság egész gondolkodásában és kölcsönös viszonyában. Meg kellett oldani a vagyonelkobzások és a Csehországba áttelepítettek hazatérésének kérdését. Az SZLKP Központi Bizottsága mel­lett külön Magyar Bizottság alakul, mely se­gített a pártnak megoldani a magyarok poli­tikai és kulturális életbe való bekapcsolásának bonyolult kérdéseit. Megszületik az Üj Szó, megalakul a Csemadok, gyorsan megnyílnak a magyar tanítási nyelvű iskolák, a magyar nemzetiségű kommunistáknak felújítják a párttagságát, sor kerül a magyar kommunisták és szakszervezeti tényezők iskolázására. Meg­indul a magyar nyelvű könyvkiadás és a ma­gyarországi irodalom behozatala. A Csemadok, melynek helyi szervezetei a népművelési ins­pektorok ellenőrzése alá tartoztak, kultúr- egyesületből fokozatosan a Nemzeti Front tényezőjévé lesz, résztvegz a magyar nép­csoport kulturális fejlődésében az 1945—48 évekből származó aránytalanság kiküszöbö­lésében. A párt kidolgozza a délvidék gazdasági fejlesztésének programját (például a köztár­saság első szocialista építményét is — az öntöző müvet — Dél-Szlovákiában kellett vol­na megépíteni, ami azonban a nemzetközi helyzet miatt (az imperialisták nyomása, a koreai háború) elhalasztódott. A párt fokoza­tosan eltávolodik a „reszlovakizáciő“ teóriájá­tól (1950-ben csak 340.000 csehszlovák állam­polgár vallotta magát magyarnak), és az 1954-es választások előtt végleg elveti ezt a szerencsétlen teóriát. Az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének 1950-ben s a kor­mánynak 1952. V. 17-én hozott határozata alapján a Megbízotti Testület 1952. VII. 1-én elfogadja azoknak az intézkedéseknek komp­lex rendszerét, amelyek hivatva vannak biz­tosítani a magyar népcsoport teljes egyen­jogúságát mind a közéletben, mind a gazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom