Irodalmi Szemle, 1964
1964/7 - Szemelvények a jugoszláv költészetből
az ami vagyok Tomislav Cvetkovič Talán elfordultam és létrejöttem. Rajtakaptam magam. Elfutottam így valahova nagyon amíg már el nem értem magam. Utána mindez beszélgetésre hasonlított: köztem és valaki között; a távolság, a bordák, a lépések. Senkisem volt ott. Én nésítem magamat a közelben állva, mintha lesnének. Elnémultak. Megláttak engem mezítelenül, széttépve. Nagy hatalom volt birtokomban: az arcok titkos jelentése. Elrejtőztem a sötétben, megbotlottam a kerítésekben, megérkeztem éjjel a házak elé és megnéztem, mit csinálnak. méhsör Bogumil Dzsugel Veres délibáb a napsütötte déli sír fölött a felszabadult tér áldozatáért könyörög az üreges-fejű éj öszvéreket kantárszárakért a csillagokból megérkezik nagy ősatyánk a téboly az élet tengelye fordulj el hagyj nyugtot a holtaknak ó ez a csúcs elég nekem a napból megfeketedett az erőm ezzel a vérrel odahajtjuk a szenthez a szent leitta magát láthatatlan eljutunk mind a pokolba ezzel a vérrel a púpon A szívnek nincs kezdete ezer harmatos hullát dobunk az áldozati oltárra az idő érez a homok lépeget az eső visszahozza majd nekem a örömöt nem maradnak meg földalatti szépségei a mi testünknek mert az egész világ erősíti őket nem marad meg a nap sem a madarak vérkeringésében messze űzöm azt ezek utolsó emlékeitek ebből a világból vértanúk ott halott vagyok hajnalai miatt a bágyadt nyaraknak a bilincsek nehéz poharaival Az égből az igaz cseppek várjuk hogy a koponyába beléhulljanak 2 1
