Irodalmi Szemle, 1964

1964/6 - A MAI JUGOSZLÁV IRODALOM - Zlatko Klátik: Betekintés a jugoszláv irodalomba

Sének igen konkrét képét is ez az adottság körvonalazta. Nagy kilengést még az ötvenes évek tragikus félreértése sem okozhatott, ámbár az országot átmenetileg rendkívül nehéz politikai, gazdasági és kulturális helyzetbe sodorta éppen azt az országot, amely legvéresebb és leghősiesebb harcából kikerülve egy igen Ígéretes jövendő küszöbére lépett.

A nehézségek azonban néha az összes belső erőt mozgósítani képesek, mindent pozitív eredménnyé változtatnak és szinte elképzelhetetlenül lineáris és egységes fejlődés vonalba tudnak állítani. így történt ez a kultúra területén is, ahol a kulturális orientáció kérdéséről kellett dönteni. A szenvedélyes keresésnek, tudatosításnak, tévelygésnek és a helyes utak megtalálásának légköre abban a néhány éves szenvedélyes vitában is tükröződött, amelyet ..realisták“ és „modernisták“ folytattak egymás közt. A harcot az irodalmi publicisztika és a bizonyító anyagok összes fegyverével vívták egymással szemben. A realisták a nemzeti arculat elvesztését, az eszmei indifferáltságot, a dekadenciát, az üres kísérletezéseket, az utánzást, a híg formalizmust és a komunikatívság hiányát vetették a modernisták szemére. Ezzel szemben a modernisták a realisták gondolati és formai konzervativizmusára, az egyetlen módszer üdvözítő voltának tarthatatlan teóriájára, a művészi képzelőerő hiányosságára és a földhözragadt realizmusra mutattak rá. Ebben az ütközetben lőttek és túl is lőttek a célon, számos kicsinyesség került felszínre és nem egy fölösleges sértő szó is elhangzott, de egészébe véve mégis közelebb kerültek az igazsághoz és a jugoszláv művészet helyes útjának a tudatosításához.

A realisták avagy a modernisták győztek? Győzött az irodalom. Ebből a harcból meggazdagodva, müvek számával vértezetten került elő és helyet tudott adni valamennyi igazi tehetségnek, csoportnak és áramlatnak. A néhány éves ideológiai-esztétikai harc lehetővé tette az ideológiai és művészeti kérdések éles és haladéktalan felvetését és következetesen magyarázatát tudta adni annak a kapcsolati minőségnek, amely az irodalmat a többi ideológiai és művészeti területhez fűzi. Fel tudta kutatni nemcsak a neotikus, de a formai indító okokat is és ugyanakkor el tudott mélyülni saját lehetőségein belül az irodalom ' eddig még fel nem fedezett és ki nem használt potenciális lehe~ tőségeiben, a költői nyelv rétegeiben és minőségeiben. A nyílt véleménycserében szinte valamennyi járható út és lehetőség megvitatásra került, amely hasznosan és használha- tóan az alkotók előtt áll. Természetesen hivatalos békekötés ezt követően sem történt, ámbár a Delo és a Savremenik nevű lapok, a két határozott esztétikai irány zászlóvivői, felszámolták a demarkációs vonalakat és a hadállásokat. Az újnak és a réginek a harca ettől kezdve rejtettebb, összetettebb, de egyúttal intenzívebb formát öltött magára, mivel

ezután már az alkotókban vívta saját belső háborúját.

A pozitív eredmények a művészi munkában jelentkeznek. Áttörő erejű müvek születtek, amelyek figyelmet keltettek a határokon túl is. Ilyen kulturális határkő volt Dobrica Čosič első regénye is, a Messze a nap című, amelyben a szerző a partizán mozgalmon belül az erkölcsi konfliktusoknak mélyebb és árnyaltabb, bátor és konvenciómentes megoldására vállalkozott és ezzel végre megszakította az antifasiszta próza fekete-fehér ábrázolási módjának sematikus láncolatát és az emberi haladás eme barikádjain álló emberek összetettebb, teljesebb és árnyaltabb megértése felé megteremtette az igényesebb búvárkodás lehetőségét. Cosic a maga gyorsan érő tehetségével a próza formai gazdagítására is kísérletet tett. így például Gyökér című regényében az egyébként formailag a realizmushoz közelálló írásművészetében a mítosz és az irracionalizmus motívumait próbálja beleszőni. Érezni benne a freudi pszichoanalízis erotikus misztériumába való átmeneti kiélési vágyat és azt a görcsös erőfeszítést, amelyet a nyelv metaforikusságáért folytat, úgyhogy ez az igyekezet néha szinte ornamentikussá változtatja stílusát. De néhány erőltetett stílusfordulatot leszámítva a legköltőibb művek egyike ez, amellyel a modern jugoszjáv próza dicsekedhet. A regényben főleg a szerb parasztság útkereséséről van szó. Ehhez a problémához egyébként három kötetes regényében, az Osztásban visszatér, hogy megmutassa, hogy gabajodott egyik ága a nacionalista mítoszba és hogy nőtt ez a misztérium a vér, a fajiság, a pravoszlávság, a monarchizmus és a militarizmus táptalaján és hogy degenerálódott törvényszerűen és végérvényesen a felszabadító harcokban. A mű szerkezete összetett. Több réteg és stílusnyom ráhatását tükrözi, van benne realista beszély, sőt fak- tografikus regisztrálás, esztétikai okoskodás, belső monológok, metaforikus felsőrétegező- dések, s mindez magas feszültségű szenvedélyes ritmusba ágyazva.

A nemzeti felszabadító harc a jugoszláv prózaíróknak még mindig legnagyobb témája, amelyhez valamennyi jelent faggató kérdésükkel mint ősforráshoz vissza-visszatérnek és a kiélezett helyzetekben alkalmat találnak arra, hogy az általános emberi problémákat felvethessék.

Folyamatosan ezt a gyakorlatot követi Mihailo Lalié, csernohorai prózaíró is, akinek terjedelmes regényciklusai kizárólag a fasizmus elleni harc témájából táplálkoznak. Lalié már a mű beállítottságában is tradícióellenesen jár el. A felkelést nem mint hősi eposzt, nem mint hatalmas nemzeti szervezkedést mutatja be, hanem a közösségből kiemelt egyént, forradalmárt szembeállítja a fasizmus és az embertelenség borzalmaival. Ügy gondolom, a háború utáni irodalomban (nemcsak a jugoszlávban) senki sem helyezett annyi emberi szenvedést egy ember vállára, mint