Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: Dobos László: Messze voltak a csillagok
figyelő 5 regényről m. Dobos László: Messze voltak a czillagok Dobos László kisregénye — „Messze voltak a csillagok“*) többrendbeli meglepetéssel szolgál. Mint első regény: zökkenésmentes és túláradás nélküli. Az indulás bizonytalanságának itt nincs semmi nyoma. Az ilyenkor szokásos, vagy kivédhetetlen mindent elmondani- akarás helyén fegyelmezett lényegmondás bizonyítja a legnehezebben adódó írói erényt: a „kevesebb — több“ paradoksziáját. Mint esztéta regénye, híján van az alátámasztó magyarázatnak, hozzáadásnak és analizáló vi- viszekciónak. Hogy irodalomtörténészek, esz- széisták komoly, nagy regényeket tudnak írni, arra meggyőző magyarországi példák figyelmeztetnek. A legismertebb Németh Lászlón kívül, elég ha itt Bóka László és Sőtér István nevét említjük. Harmadsorban Dobos témafelvető bátorságát kell kihangsúlyoznunk, annál is inkább, mert regényeink kitaposott szokványmenete e tekintetben nem igen kényeztetett el minket. Végül: Dobos nem hálás, „olvasmányos“ témát választott, de azt a szükségeset, melyet az emberek szeretnek átlapozni, ellapozni és — elfelejteni. Dobos kisregényének tárgya és atmoszférája: a második világháború. Fluidu- ma ez a lélekáradás, melyet ez a minden idők legbarbárabb embermerénylete az íróban akkumulál, hogy az évek múltán is teljes intenzitással és el nem lankadón vádolhasson. A vád azonban nemcsak a tegnapot illeti, de lényegében a mát: az emberi közönyt és fásultságot, az emberek feledékenységét a feled- ni-vágyást és feledni-muszájt, mely azonban épp ezzel veti meg a holnap háborújának az ágyát. A vád az illúziók struccjátékát tépi semmivé, azt a fondorlatos önnyugtatást, mely azt hiszi, hogyha valamit nem akarunk meglátni és hallani, hogyha valamiről nem akarunk beszélni, akkor az már nem létezik. És egy nem létezőről beszélni — felesleges. Dobos ezzel szemben az írástudóknak azt a mindennél fontosabb feladatkörét vállalja, melyet ma szerte a világon annyi sok társa igyekszik *) Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, Bratislava, 1963. kikerülni, megkerülni: a háborúra figyelmeztetés folyamatosságát megszakíthatatlansá- gát és állandósítását. Mert a háború 1945-ben nem ért véget. Még lezáró békéje sincsen. Az imperializmus, a fasizmus bacilusai nemcsak lappangón, de nyíltan űzik és űzhetik beste játékaikat. A reális helyzet alapján a huszadik századi írónak, a világháborús század emberi szócsövének egy állandó üvöltésben kéne élnie és szólnia. De az üvöltés és üvöltetés a másik oldal privilégiuma, az írónak a háborús veszély perma- nenciája ellen a konkrét helyzetből adódó adekvát módon és formában kell szót kérnie. Szót kérni és szót találni az emberi feledé- kenység bűnére: a második világháború ellen állandósuló közönyre. Az író e ponton olvasót provokál. Hatnia kell és hatása fokát magatartási erkölcse és formáló művészete egyformán jelzi és méri. A klasszikus példa — Bertolt Brecht síron- túli intése — márványbavésetten ágál a harmadik világháborút elősegítő közöny ellen. A Berliner Ensembles — tehát Brecht színházának — előcsarnokában a következő felirat fogadja és állítja meg a belépőt: „A tegnapi eső nem áztat el minket, mondják sokan. Ez az eltompultság, melynek végső fokán a halál vár, az, ami ellen küzdenünk kell... Az ezerszer elmondottakat újra és újra el kell mondanunk, nehogy eggyel kevesebbszer mondjuk el. Figyelmeztetéseinket mindig meg kell újítani, még akkor is, ha azok már elhamvadnak a szánkban. Mert az emberiséget háborúk fenyegetik, háborúk, melyekhez képest az elmúltak csupán szegényes kísérletekként hatnak és ezek a háborúk minden bizonnyal eljönnek, ha azoknak, akik e háborúkat a legnagyobb nyilvánosság színe előtt készítik elő, le nem fogjuk a kezét“. Dobos regényének egyik indító és egyben summázó mondata így hangzik: „Tizenhat éve, hogy véget ért a háború, azt hittem, emlékeznem sem kell rá többet... Nem lehet elfelejteni, a háborút nem lehet elfelejteni... A pusztítás emléke olyan, mint egy gonosz árnyék, kíséri az embert. Ott rejtőzik a lélek legmé