Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Peter Karvaš: Sebhely (Részlet a színmű első közjátékából)
TOMKOVIČ: Az egyik legfontosabb üzemben! MAGDA (megkönnyebbülve): Mindjárt tudtam, hogy másról van szó. STANO: Sebő könyvelő volt a kiviteli társaságnál. TOMKOVIČ (tétovázva): Akkor valóban másról van szó. (Hirtelen.) De — végeredményben nem mindegy? STANO (megdöbbenve): Hogyhogy — mindegy?! TOMKOVIČ: Az a te Šebód nem követhette el ugyanazt? Vagy legalábbis ugyanolyan súlyos bűnöket? Hol a határ a könyvelési és politikai hiba között?! És egyáltalán, hogyan állapíthatod meg, hol végződik a hiba és hol kezdődik a bűntény?'! MAGDA (f elindult an): Tomkovič elvtárs... úgy járjunk az emberek között, hogy mindegyikben esetleges bűnöst és árulót látunk...? Beszéd közben azt gondoljuk: csak azért vagy itt, mert még semmit sem követtél el...? Lehet így élni? TOMKOVIČ: Nem könnyű, senki sem állítja. De ilyen a kor: nagy és kemény. Vagy mi, vagy ők. Ha ki akarjuk bírni a belülről és kívülről jövő összpontosított rohamokat.. . STANO: Ha ki akarjuk bírni és túl akarjuk élni tiszta és erős kézzel, hinnünk kell a magunk embereiben! Hogy jogunk legyen gyűlölni amazokat, nemde?! TOMKOVIČ: De ki a' mi emberünk és ki az övék? A homlokára van írva? Kartotéklapja van róla? STANO: Tudnunk kell! Ha nem tudjuk, nagy baj lesz! OTO (a kert felől jön): Bocsánat... MAGDA: Oto! Isten hozta! Itt felejtett valamit? OTO: Nem ... De szeretnék . .. Nem tudtam, hogy látogatójuk van. STANO: Velem akar beszélni, Majcher elvtárs? OTO (Magdára rtéz): Ha nem leszek a terhére ... MAGDA (Tomkoviöhoz): Bocsánat. (Standra pillant, s Otóval kimegy a kertbe.) TOMKOVIČ: Ki ez? STANO: Szerkesztő a rádióból. Gitkának udvarol. (Hosszú, kínos szünet.) TOMKOVIČ: (vontatottan): Megharagudtatok rám. (Stano hallgat.) Idegesek az emberek, nehéz idők járnak ... De nem azért jöttem, hogy az éberségről vitatkozzunk. STANO (hűvösen): Megértettem. TOMKOVIČ (tárgyilagosan): Mégis... mit teszel ebben az ügyben? STANO: Megkérem Lexa eltvársat, hogy vizsgáltassa ki Sebó ügyét. TOMKOVIČ: És mit gondolsz, mit szól hozzá Lexa elvtárs? STANO (meghökken): Mit szól hozzá. TOMKOVIČ: Nem tudom. Csak azt tudom, hogy én mit mondanék az ő helyében. (Stano felfigyel.) Elsősorban azt, hogy biztonsági szerveink tudják, mit tesznek. Ezekben a szervekben olyan emberek dolgoznak, akik a legsúlyosabb megpróbáltatások idején megállták helyüket és megérdemlik teljes bizalmunkat! STANO: De hisz én csak segíteni akarok nekik! Minden pontos információ... TOMKOVIČ: Továbbá, kissé meglepő, ha valakit magas polcra emelünk, és az illető ezt három óra múlva azzal viszonozza, hogy bűnös túlkapásokkal vádol minket. STANO: De hisz én senkit sem vádolok! Csak meg akarom menteni. TOMKOVIČ: Harmadszor pedig, nagyon meggondolnám, hogy érdemes-e kitüntetni ilyen embereket. Mihelyt nyeregben érzik magukat, máris előbújnak az individualista ösztöneik, megnő a szarvuk, adják a messiást és lenézik a pártot. STANO (komolyan): Elég volt. Én nem nézem le a pártot. Számomra a párt — megmondanám neked, mi nekem a párt, ha nem tudnád már rég. És ha ezekkel a szavakkal nem dobálódznánk nyakra-főre a gyűléseken és az újságokban ... TOMKOVIČ: Azt kérdezted, mit szól hozzá Lexa elvtárs. (Kis szünet.) STANO: Te mit tennél a helyemben? TOMKOVIČ: Nézd. Reálisan gondolkodó ember vagy. Lexa százezer ember sorsával, milliárdos értékekkel törődik — és te most jössz neki valami Sebóval. Képzeld magad a helyébe! STANO: Megígértem annak az asszonynak! TOMKOVIČ: Rendben van. Állj melléje! Ha elbukik, nyakig ülsz a csávában! Megkockáztatod egyáltalán...? Éppen most...?! Maholnap egyetemi tanár leszel, arra gondolnak, hogy felléptetnek képviselőnek, ha úgy gondolod, — dobj el magadtól mindent, tessék! STANO: Megígértem neki! TOMKOVIČ: Felelős vagy az intézetért, a kutatásaidért, tudományunk jó hírnevéért! Azokért, akik verekedtek érted! STANO: És ha ártatlan embert tartóztattak le...?! TOMKOVIČ: Mit tudsz róla? Egész idő alatt fogtad a kezét? Az árulás néha pillanatok műve. Talán az a Sebó szubjektívan ártatlan, mint a ma született bárány, de objektívan
