Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Peter Karvaš: Sebhely (Részlet a színmű első közjátékából)
MAGDA (visszajön): Köszönöm, Stanislav. STANO: Te köszönöd — nekem...? (Pillanatnyi szünet.) Mégis csak tudnom kellett, miről van szó. Félek az olyasmitől, amiről semmit se tudok. MAGDA: Kezdetben én is kissé féltem. De nagyszerű ember vagy. TOMKOVIČ: Hát uraim, nekem ezt a feleségem legalább tíz éve nem mondta! MAGDA (mosolyogva): Talán mert nem olyan nagyszerű ember, mint Stanislav. — Konyakot? TOMKOVIČ: Természetesen! Bár rendes házakban ilyenkor pezsgőt bontanak! (Magda kimegy.) Nos, hogy vagyunk? Pihentek habáraitokon? Kurizálnak nektek, megrontanak, protekcióért könyörögnek? Nyicsevo, az ember az akasztófát is megszokja. (Pillanatnyi szünet.) Hallod, nem vágsz valami lelkes képet. Gyomorrontás? STANO: Ugyan ... történt valami... TOMKOVIČ: Micsoda? (Pillanatnyi szünet.) STANO: Ne beszéljünk róla. (Más hangon.) Kedves, hogy eljöttél. TOMKOVIČ: Kedves és hasznos, mindjárt meglátod. Lexa már felhívott? STANO (meglepetten): Lexa...? TOMKOVIČ: Személyesen! Fel fog hívni. Nyilván gratulálni akar. STANO (őszintén): Szép tőle. TOMKOVIČ: Majd megszokod, hogy felülről hívnak. Egyszer kellemes máskor kevésbé... STANO: Gusto, azt akarod, hogy valamit mondjak neki, ugye? TOMKOVIČ (elneveti magát): Én meg azt hittem, hogy reménytelen eset vagy...! (Komolyan, tárgyilagosan.) Gondjaim vannak a fiammal. STANO: Juróval...? TOMKOVIČ (bólint): Elvégzi az iskolát... (Stanóra néz.) Lehetősége van rá, hogy közvetlenül Lexa elvtárs mellé kerüljön. (Pillanatnyi szünet.) Az gondoltam... (Elmosolyodik.) — Te éppen kurzusban vagy... Semmi bajod sem eshet miatta ... STANO (zavartan hallgat): Természetesen... (Magda hozza az italt.) TOMKOVIČ: Azt képzeltem, ünneplés és dőzsölés közepette talállak benneteket, ti meg — mintha hétköznap lenne ... MAGDA: Ma szerda van, Tomkovič elvtárs. TOMKOVIČ: De nem hamvazó, szépasszony. MAGDA: Kellemetlen dolog történt ma. TOMKOVIČ (pillanatnyi szünet után): Azzal az asszonnyal kapcsolatban ... ? STANO: Nem akartam beszélni róla... — letartóztatták a férjét. TOMKOVIČ: Haja jaj. Rokon? Barát? STANO: Tulajdonképpen egyik sem. MAGDA: Egy házban laktunk. Ártatlanul tartóztatták le. TOMKOVIČ: Honnan tudja? MAGDA: Azt hisszük. TOMKOVIČ: Az asszony mondta? Még nem láttam szerető feleséget, aki kijelentette volna, hogy a férje gazember. STANO: De az az ember nyilván ártatlan, érted? MAGDA: Nem tehetett semmi rosszat. STANO: Biztosan nem. (Önkéntelenül.) Olyan rendes ember volt. TOMKOVIČ: Rendes ember... Valószínűleg nem vágja zsebre az ezüstkanalat és nem szórja a hamut a szőnyegre... Javíthatatlan vagy. A sejtjeid és plazmáid között élsz, és fogalmad sincs róla, hogyan viharzik körülötted a világ A harc egyre élesebb, veszélyesebb lesz! Funkcionáriusokat gyilkolnak, mint Babicében, és szabotálnak, mint a Hu- kón! Ebben a harcban nincsenek többé rendes és rendetlen emberek, csak mi vagyunk és- ők vannak! A legrendesebb emberből is egy gyönge pillanatában ellenség lehet! STANO: Tudom. De az az ember ártatlan. TOMKOVIČ: Van rá bizonyítékod? STANO: A bűnösséget kell bizonyítani, nem az ártatlanságot! TOMKOVIČ: Honnan tudod, hogy nincs rá bizonyíték?! Talán titokban kell tartani, de ez nem jelenti, hogy nincsenek! Idealista nagy gyerek vagy, mint mindig. STANO: De arról a Sebóról tudom... TOMKOVIČ: Šebó? Megállj. Valami Sebóról hallottam. MAGDA (feszülten): Mit hallott...? TOMKOVIČ: Šebo . .. igen, valami ember jött hozzá külföldről, testvére vagy unokatestvére ... nem jelentette fel, és kiderült, hogy az illető kapcsolatban áll egy idegen ügynökséggel. STANO: Tudott róla? TOMKOVIČ: Naiv kérdés. Amikor megindították a nyomozást, rájöttek, hogy gárdista volt és eltitkolta a párt előtt... Azt hiszem, valami pénzügyi machinációkba is belekeveredett. STANO (hevesen): Lehetetlen! TOMKOVIČ: Ha lehetséges, hogy az ellenség befurakodott a párt és az állam legfelsőbb szerveibe, miért ne furakodhatott volna be valami gyárba? MAGDA (reménykedve): Az az ember... gyárban dolgozott?