Irodalmi Szemle, 1964
1964/5 - DISPUTA - Fábry Zoltán: Antisematizmus
Az 1963-as év a belső megélénkülé esztendeje volt irodalmunkban. E felgyorsult mozgás kezdeti stádiumát a viták, illetve a hozzászólásokban kifejtett nézetek jelzik. Ma már többet konstatálhatunk: az elkezdett és még korántsem befejezett vitákon túlmenően jelentős, felfigyeltető művek bizonyítják egy magasabbrendű irodalmi szakasz kibontakozását. A múlt év egyik legjelentősebb eszmecseréjének a HÉT-ben lezajlott sematizmus vita tekinthető. A vitát Xőzsér Árpád „Egy szemlélet ellen“ című írása nyitotta meg. A lap ezután több mint négy hónapon át közölte írók, költők és olvasók hozzászólásait. E szenvedélyes véleménycserének két lényeges momentuma volt: egyrészt a dogmatikus gondolkodás, a sémává merevített, leegyszerűsített valóságszemlélet nyers, egyhangú elvetése, másrészt a sematizmust kiváltó körülmények boncolgatása. Egyszerre volt ez a vita támadás és védekezés, tempósürgetés és visszapillantó számvetés, állásfoglalásra kényszerítés és az írói magatartás kristályosító alkalma is. Lényegét és végeredményét tekintve a vita irodalmunk vázlatos „sematizmus-térképét“ adta. Az eredmény az okozati látlelet összeállítása lett. A vitazáró megírására Fábry Zoltánt kérte fel a szerkesztőség. „Anti- sematizmus“ címmel a múlt év őszén megjelent Fábry tanulmánnyá kerekedett zárszavának első része. Vitazáróról beszélünk, de az „Antisematiz- mus“ korántsem tekinthető annak. Fábry alapjában magasabb szinten, főleg a sematizmus történelmi társadalmi okának a vizsgálatával tovább folytatja a vitát. Véleményünk szerint a sematizmus vitának ez már a következő, azaz a második fordulója. Az „Antisematizmus“ második részének közlésére különböző okoknál fogva az Irodalmi Szemlében került sor. Az alább közölt fejezetben Fábry elsősorban a dogmatikus gondolkodást és az irodalmi sematizmust kiváltó okokat, a történelmi és társadalmi hátteret, az összefüggéseket elemzi és mutatja ki. Fábry egyes állításai sok tekintetben vitathatók. Teljes mértékben a szerkesztőség sem ért egyet velük. Hozzászólásnak és nem végszónak tekintjük. Kitételei helyzetet és összefüggéseket tisztázok, s egyben vitára hívók és kényszerítők. Az a szándékunk, hogy Fábry írásának közlése után széleskörű vitának adjunk helyet lapunk hasábjain. Fábry Zoltán: antisematizmus II. Napjaink rés poeticája, — ha úgy tetszik — ars poeticája: az antisematizmus. Az antisematizmus megfogalmazása együtt járt az oknak, a dogmatizmusnak a feltárásával és — felnagyításával. A figyelmeztetés, a riasztás, és végső fokon az elrettentés mindig az ok, a veszély felfokozásával jár. A tűzoltók mindig maximális készültséggel rohannak minden riasztásra: inkább tíz vaklárma, mint egy elsüketült mulasztás. Az antifasizmus a kezdet kezdetétől a legnagyobb riasztásra kapcsolt, a mások által tudatosan vagy könnyelműen elbagatellizált Hitler-veszélyre. És a végén kisült, hogy ez a maximum is kevés volt: a második világháború náci barbársága minden elképzelést felülmúlt. Akkor megtanultuk, hogy a reflektort mindig élesen, koncentráltan kell beállítani, hogy a kép maradandón vésődjön az agyba. Ma a tegnap minden lappangó, erősödő veszélyét, kórságát, vagy új változatú szimptómáját, konstellációját lÜűHFI
