Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolatok gondolatokat szülnek
vészetet sem tanítunk. Azt nem lehet tanulni. Gondolkodni és beszélni tanítunk.“ (Babits) De lássuk a tanulók teljesítő képességét, s azt, hogy milyen fokozatokról is van szó. A legújabb tudományos kutatások az olvasásnak négy szintjét különböztetik meg: az első két csoportba tartozik a kibetűzés, illetve a betű szerinti értelmezés; a harmadik fokozat az önálló értelmezés; a negyedik pedig a kritikai értékelés. A magasabb szintekre jutás feltétele, hogy az összes előzőkön (amelyek egyben részismereteknek is tekintendők) átessenek a tanulók. Ez azt jelenti, hogy az általános iskola 6—9 évfolymában végzett irodalomolvasás nem azonosítható az előző évfolyamok olvasási gyakorlataival. Még akkor sem, ha — sajnos pillanatnyilag problémáink vannak a betű szerinti értelmezéssel. Megállapítható továbbá az is, hogy a 6—9 évfolyamban a harmadik fokozatnak (önálló értelmezés) jut döntő szerep és ez természetszerűleg megköveteli a kifejező olvasás alkalmazását. Ami a kritikai (értsd tudatos) olvasást illeti, az előző fokozatok elsajátításán kívül feltételezi még a legalapvetőbb irodalomelméleti ismeretek tudását és aktív alkalmazását is. Ez tehát itt még egyáltalán nem jöhet számításba. E néhány sor, ha nem is minden részletet kimerítően, de néhány jelenséget alaposan hangsúlyozva mutat rá a dolgok lényegére. Ez pedig a fokozatok betartásának fontossága, de megmutatja azt is, mire képes a 14 éves gyermek. Csak ezeknek az elveknek a megszegésével beszélhetünk minden olyan célról, ami ezt a szintet meghaladja, vagy ennél többet akar. Ebből végső fokon az is következik, hogy a tanító már akkor is nagyon szép eredményt ért el, ha 15 éves diákjai „követni tudják a műben bonyolódó cselekmények sorát“, s nem kitünően, hanem csupán közepesen „el tudják mondani utólag.“ Határozottan igaz, hogy ez nem lehet végcél. Az is igaz, hogy ez csupán „részeredmény“. De ha ezt elértük, s a gyerekek valóban követni tudják az események fonalát, nyugodtan kijelenthetjük: megtettük, amire az iskola képes — megszerettettük az olvasást; így feltehetőleg a tanulók is rájöttek, hogy az olvasás nemcsak önképzés, nemcsak nevelési eszköz, hanem szórakozás is. S a tanulók előtt az irodalomnak elsősorban ezt a szórakoztató vonását kell ebben az életkorban hangsúlyoznunk, mert minden tolakodó jellegű nevelési szándéktól irtózik a 14—15 éves gyermek. Igaz, hogy ez valóban csak részismeret, de egyben a továbbjutás feltétele is, s itt néhány nem teljesen idetartozó megjegyzést tennénk a bevezető cikkben levő részismeretekről szóló fejtegetéshez. A részismeret elsajátítását a pedagógia soha nem tekintette az oktatói munka végső céljának, s mi sem tekintjük annak. Ugyanakkor azonban mindennemű pedagógiai ténykedést folyamatként kell fogadnunk. Az egyes évfolyamok tantervei maguk is a részismeretek körét jelölik meg, persze egyáltalán nem azért, hogy ezek előbb vagy utóbb „teljességgel kihulljanak a tanító fejéből“. S ha alaposabban megfigyeljük, az esetek 95 százalékában nem is a részismeretek kihullásával van dolgunk, hanem egyszerűen azzal, hogy ezek beleolvadnak egy magasabb szintű ismeretkörbe, vagy képessé teszik a gyermeket újabb ismeretek megszerzésére. Jellegzetes példája ennek az első osztályba járó gyermek írni tanulása, amikor tudatosan erőlködik a ceruzával, hogy az valóban felfelé haladjon, vagy hullámokat rajzoljon vele. Az írnitudás szempontjából teljesen lényegtelen később, hogy valaki tud-e hullámvonalat, mákot, esőt stb. írni. Enélkül azonban nem indulhat el a gyermek. Nem kezdheti rögtön sem az „a“, sem az „i“, sem akármilyen más betűvel. Már amennyiben építhet az ember saját tapasztalataira, én nem annyira a részismeretek túltengésével találkoztam, hanem az ellenkezőjével. Azzal, hogy nagyon sok 6. évfolyamba lépő tanulónak komoly nehézségei vannak a betű szerinti értelmezéssel, sőt gyengébb ké- pességűeknek magával a kibetűzéssel is. Ügy hiszem, ennek oka a részismeretek hiányában a fokozatok be nem tartásában kereshető. Az elmondottak csábítanak a következtetésre: egy szolid és teljesíthető célt kellene kitűznünk, mégpedig olyan formán, hogy ez egyben kiindulási alapot adjon a végzős tanulók olvasási készségének és szeretetének továbbfejlesztéséhez. Nem ártana ilyen szempontból tanulmányozni az USZSZK Közoktatási Minisztérium Iskolai Főosztálya által 1961-ben kiadott Tantervet. A 3. ponthoz: Ha már szóba került ez a terv, nem ártana kissé elidőzni mellette, s összevetni a mi tanterveinkkel. Nagyon helyesen említi a bevezető cikk is, hogy „... a Szovjetunióban, Magyarországon, Lengyelországban, az: NDK-ban (de nálunk is) ... az irodalmi anyaggal a gyermekek koncentrikusan bűvölő tematikus egységekben ismerkednek meg.“ Vagyis: a 6—7. osztályban, a tanulók életkori sajátosságainak megfelelően, az irodalmi művek, szemelvények alapjában véve eszmei és tematikus kapcsolat elve szerint rendeződnek el. Pl. a Szovjetunió magyar tanítási nyelvű iskoláiban a művészi szävegeket a következő fejezetek szerint csoportosítják:
