Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolatok gondolatokat szülnek
Tematikus csoport V. évf. VI. évf. 1. Népköltészet 7 őrá 6 óra 2. Klasszikus irodalom 27 óra 37 óra 3. Szovjet irodalom 12 óra‘ 5 óra 4. Az újabbkori magyar irodalom 4 óra 2 óra Nyelvtanon kívül végzett nyelvművelés 12 óra 12 óra Olvasmányok megbeszélése 8 óra 8 óra összesen 70 óra 70 óra Nálunk VI. osztály: 1. Képek a gyerekek életéből és kal- landos történetek (5) 2. Hogyan magyarázták egykor az emberek a világ keletkezését (4) 3. Az emberek vágyódása az igazság és az élet szépségei után a mesékben (16) 4. Mondák, regék — kapuk a nemzetek történetébe (15) 5. Képek hazánk népeinek életéből, harcaiból és építőmunkájáról (10) 6. Egyéni olvasás (10) Csupán megemlítem, hogy az óraszámok ösz- szege ebben az évfolyamban tízzel kevesebb, mint amennyit a tanterv előír. A mi tanterveinkben szereplő témakör-címe- ket eredeti megfogalmazásukban közöltem. Nem a témakörök címének nyelvhelyességi szempontból hibás megfogalmazását szeretném szapulni. Ez nem tartozik irodalomtanításunk „elvi és tartalmi“ kérdéseihez. Az ösz- szehasonlításból sokkal szembetűnőbb az, hogy míg a szovjet tantervben határozott irodalmi szemlélet érvényesül (ugyanezt lásd a megfelelő magyarországi tantervekben, addig nálunk a felsorolt címeknek csak némelyikéből tűnik ki, hogy irodalommal van dolgunk. Végre itt is döntenünk kellene: irodalmat tanítsunk-e vagy a polgári nevelésnek egy irodalmiasított változatát? Az elmúlt évtized irodalomtanításának szemére vetettük, hogy irodalom helyett történelmet vagy jobbik esetben irodalomtörténetet közvetített; hogy maga az irodalom háttérbe szorult, hogy a szemelvények egy-egy történelmi vagy társadalmi esemény irodalmi illusztrálását szolgálták stb. Nem ártana, ha most elgondolkoznánk: vajon most is nem ugyanennek a jelenségnek vagy hibának egy újabb változatát ismételjük? Az általános iskola felsőbb évfolyamaiban (6—9) az irodalom nevelésének arra kell irányulnia, hogy a fiatalokat a szocialista haza- szeretet, a proletárnemzetköziség, a népek barátsága eszméjének, a munkához voló kommunista viszony, a kötelességérzet és becsületérzés szellemében neveljük. Ugyanezt — sajátos módon — minden más tárgy is megvalósítja. Az irodalmi nevelés különleges helyzete épp abból adódik, hogy az esztétikai, erkölcsi és értelmi nevelés egyetlen tantárgyban nem jelentkezik olyan együttesen, mint ebben; abból, hogy megvalósításának egyetlen helyes útja: a művészi színvonalú irodalnd anyaggal végzett munka, s ennek végzetekor mindig a műből kell kiindulnunk, mert a szöveg mindig megmutatja, hogy esztétikai, erkölcsi vagy értelmi nevelőjellege közül melyik domborítható ki legjobban, legtermészetesebben, illetőleg a nevelési feladat túlerőltetése nélkül. Erről van szó csupán. Nevelési célkitűzések köré csoportosítottuk a tantervet. Nem törődtünk azzal sem, hogy ezáltal a nevelési célok tolakodókká válnak, s természetesen veszítenek súlyukból; de azzal sem végső fokon, hogy a tantárgy irodalmi jellege is törést szenved. Sajnos, még mindig nem tudatosítjuk eléggé, hogy az oktatás eszmei hatékonyságáért két vonalon van helyreigazítani valónk. Az irodalom pártosságát még mindig túlságosan egyszerűen, egyoldalúan fogjuk fel. Ez világlik ki a tantárgy beállítottságából is. Még mindig a tanulók átnevelését szorgalmazzuk, holott nekünk nevelni kellene. Nem akarjuk észrevenni, hogy a tanulók már a szocialista valóság levegőjét szívják magukba, ebben élnek; hogy fiatalságunk többsége tudatosan vagy ösztönösen, de szocialista szemmel nézi a világot. Véleményem, hogy társadalmi életünk előnyeiről, ígéretes jövőjéről, a gyereknek elsősorban az életben kell meggyőződnie. így kevésbé érhetik meglepetések, még ritkábban csalódások, mert az életről és valóságunkról alkotott képük összetettebb, elevenebb és mindenekelőtt objektívebb lesz. Nem engedhetjük meg, hogy a legtöbbször művészi hitelességgel megírt művek tartalmieszmei mondanivalóját erkölcsi hatékonyságát — az említett tematikai csoportok formájában — alacsony hőfokra desztilláljuk vagy közhellyé sekélyesítsük. Erre sem szükségünk, sem jogunk nincs. „A tanításnak — írják a Magyartanítás 1963. 3. sz.-ban — ma már az elmélyítés és a kibontakoztatás a feladata: olyan marxista ismeretek nyújtása és olyan esztétikai ízlésfejlesztés, amely lehetővé teszi a tanulóknak a szocialista társadalom következő évtizedeiben a biztos támpontokat".
