Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Ernst Fischer: A szerelemről

mára sem jelentett a szekszualitás felfedezése semmiféle borzalmat, megvetni valót vagy titokzatosat. Semmi ilyet nem jelent a mai fiatalok számára sem.

Alfred C. Kinsey 1948-ban „A férfi sexuális magatartása“ címen konkrét tényeket közöl. Ez a híradás azonban csak azokat döbbentette meg, akik szívesebben laknak a frázisok ódon házában, mint a nyers valóságot elismerő szavak és gondolatok világában. Fontos helyzet felmérések alapján Kinsey arról számol be, hogy a tizenöt éves fiúk több mint 95 százaléka rendszeres szekszuális életet folytat. A szekszuális élvezetek maximális száma tizenöttől húsz éves korig mutatkozik. Ebben a korban az általános iskolát végzettek nyolcvanöt százaléka, a középiskolát végzett fiatalok hetvenöt százaléka folytat házasság előtti nemi életet. Az utolsó helyen a főiskolások negyvenkét százaléka szerepel, nem mintha ezek „szolidabbak“ lennének, hanem azért, mert rájuk gondosabban ügyelnek. Ezek azok, akik elsősorban „a Petting“ féle szerelmi játékokat részesítik előnyben. „Valamennyi társadalmi osztály fiataljainál a szerelmi élet abban a korban kezdődik, amikor a középiskolába járnak, sőt egyeseknél még előbb is. A középiskolai és főiskolai végzettséggel rendelkező férfiak közel kilencvenöt százaléka legalább a „Petting“ valamelyik formáját ismeri nősülése előtt.“

A nemí élet korai elkezdése nem ennek a századnak a specialitása, mint ahogy ezt az erkölcs csőszök állítják. Ellenkezőleg. A szekszualitás késői felfedezése a Viktoriánus kori Angliára jellemző, de a jellegtelen neműség vagy közép neműség prüdériája más országokra is kiterjedt. Ám akárcsak az uralkodó osztály (nemesség és vezető polgárság) épp így a földműves és proletár fiatalság is lényegében érintetlen maradt ettől a puritán kasztrációtól. Amikor azután a prüdéria tabuját keresztül törték és a fiatalok szekszuális szórakozása már nem jelentett „borzalmat és iszonyatot“ kizárólag Tartuffe-re marad a veszett buzgolkodás joga.

A tünet újdonsága nem abban gyökeredzik tehát, hogy a fiatalok szekszuális vágyaikat kielégítik, hanem abban a hűvös tárgyiasságban, amellyel ezt csinálják. Williám Bernárd „Jailbait“ (Börtön intelmek) című könyvében írja: „A lányokat a fiúk a szekszuális kapcsolatra többnyire csupán társadalmi okokból veszik rá. Ügy vélik, hogy bizonyos népszerűségre tehetnek szert, ha készek bármelyik fiú ágyába bújni,- aki arra felszólítja őket.“ Dr. Belle S. Mooney megállapítja: „Hogyha az évfolyamtársaknál a népszerűséghez szükség van ivásra, dohányzásra, szerelmeskedésre és egyéb intimitásra, akkor a lányok, akik a népszerűséget a jellem fölé emelik, inni, dohányozni, szerelmeskedni fognak és odaadók- nak mutatkoznak a szekszuális viszonylatokban.“

Az amerikai fiatalság előszeretettel játsza „A randevú-játékot“ a „Dates“-t. A tizenhárom, tizennégy éves fiú meghívja a lányt, hogy töltse vele az estét. Minden újabb találkozásnál minden egyes „Dantes“-nél növekedik a becézés foka, de nem lépik túl a „Petting“ kereteit. Tehát nem is annyira szekszuális kiélési formáról, mint inkább társadalmi presztízsről, sikerről és népszerűségről van szó. Ellentétben a gazdasági üzemek eltitkolt mérlegétől a „Dates" mint a szekszuális üzem mérlege a legrészletesebben kitárt a nyilvánosság előtt, mert a bebizonyítható „Dates“-ek számával növekszik az évfolyamtársak előtt az egyén jelentősége. „A szekszus demonstratív fogyasztássá válik“ a társadalmi ranglétrához beszerzendő árucikké, olyan árucikké, amely egyúttal presztízst jelent.

A „Cool sex“ a hideg szekszualitás, amelynek olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak a fiatal emberek, nem csupán tudatos ellenpárja a fedezetlen csekk képében érzéseket tároló romantikus szerelemnek, hanem korunk jéghideg szellemének egyúttal megfelelő kifejezője, a közömbösség közömbös tükre is. „Az ember elvégre nem közösülhet csak úgy...“ énekli Polly'a „Koldus operában“. Miért ne? Mondják a fiatalok. Semmiféle előbájolgatások, mint ahogy az még a huszas években is divatban volt, hanem hosszabb előkészületek nélküli „központi roham“ a fontos. Az ember egy pillanatra eltűnik, elintézi a maga szekszuális feladatát, majd inkább unottan, mint megelégedetten újból a többiek közé vegyül. Mindezt csoportban cselekszi, baráti körben, ahol a barátok izgalom nélkül tapsolnak, mialatt az „Édes életben“ a földön heverő fiatal nő bemutatja