Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Ernst Fischer: A szerelemről

(Részlet az író „A fiatal generáció problémáiról“ című könyvéből)

Ernst Fischer a szerelemről

Van egy kép, amelyet nehéz elhessegetni: Szerelmes pár ül a pádon, körülöttük napsugár, melegség, fényesség, ők azonban mozdulatlan fiatal arccal a semmibe meredő szemekkel, a térdükön összekulcsolt kezekkel hallgatnak egy készüléket, egy tranzisztoros rádiót, amely közöttük leledzik, hallgatják bávatagon a vasárnapi zenét, a szentimentális ostobaságot, a fülbemászó hangokat, a bugyborékoló semmiséget, szótlanul hallgatják vágyak és gyöngéd érzések nélkül, s inkább tárgyakra mint élőlényekre hasonlítanak. Mivel fiatalok és egészségesek, valószínűleg együtt alszanak, ám sohasem bemondó vagy a rádió tánczene hangkulisszája nélkül. Hidegeknek, részvétleneknek, lustáknak, pasz- szívaknak tűnnek. Gyors orgazmus szakítja meg a kontaktust, a kontaktust azzal a mással, azzal a harmadikkal, amely az ölelkezőket visszatartja attól, hogy egyedül legyenek. Azután megint a készüléket hallgatják

___

T

ávol áll tőlem a gondolat, hogy erotikái analfabétizmussal vádoljak fiatal embereket, akik többnyire jólfejlettek, szépek és úgy látszik kitűnően megértik egymást, nem meresztgetik romantikusan a szemüket és nem csinálnak nagy ügyet a szekszuális mulatságukból. Az ifjú kedvesének testét épp oly behatóan Ismeri, mint a motorbíciklijét. Csakhogy a motorkerépárral, a szeretője tanúsága szerint sokkal jobban tud bánni. A technikai konstrukció gyöngédebb hangulatokra gerjeszti, mint az élőtest közelsége. Ezenkívül a gép semmiféle szellemi igényt nem támaszt. „Tökéletes, gazdájának legkisebb intésére is engedelmeskedik és néhanapi üzemzavarai inkább lelkesítően hatnak és könnyen rendbehozhatók. Ezzel szemben a barátnőnek „legalábbis úgy látszik“ egyre több kívánsága akad és olyan túlméretezettek is, mint például érzésre vágyás és ehhez hasonlók. Sőt légből kapott hangulatai az ördögbe, is azokhoz a szemrehányásokhoz hasonlítanak, hogy őt a barátja nem tudja kielégíteni. Vannak gépek, amelyek sakkoznak, a legösszetettebb szövegeket tudják lefordítani, gyorsabban dolgoznak, mint az emberi agyvelő — de szekszuális szerkezetet még mindezidáig nem sikerült feltalálni. Az ember legfeljebb megközelítheti a technikai gyártmányokat.

A „cool sex“-ben, amelyet a hideg szekszualitás normájára emeltek, az erotika az eltárgyiasodás magas fokára ért. A technika a maga idővel takarékoskodó képességével túlnőtt az emberen, ám az ember minden igeykezetével azon van, hogy ne hagyja magát és ne kullogjon a tárgyak után. A szerelem magára a tevékenységre a „dolognak magában való és magáért lényegére“ redukálódott le. Az ölelkezés nem válik egybeolvadássá (mert emöqött a forgalom mögött legjobb esetben árulkodón az únio misztika bújik meg, romantikus túlzás, amolyan régimódi számla, amelyet a gyönyörökért és a vágyakért kell fizetni). Mindenki pusztán arról gondoskodik, hogy saját magának legyen gyönyörérzete, utána ki van egyenlítődve. A testiaktus nem több mint önkielégülés. Ez az egyedül- maradottság szekszualitása vagy pedig társas játék, ez utóbbi meghatározás azonban nem mond ellent az előbbinek.

A romantikus szerelem régészeti tárgy lett. Apja a plátoni Eros volt, anyja pedig a „bűn“, „a testi gyönyör“ amelyet a kereszténység az örök kárhozat tüzébe vetett. Valami újat az antik pogányság számára, ismeretlent rejtett ma-