Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolatok gondolatokat szülnek
gondolatok gondolatokat szülnek Lapunk előző számában jelent meg Mózsi Ferenc „Gondolatok az iskolai irodalmi nevelésről" című írása. Tekintettel a probléma fontosságára, szerkesztőségünk fontosnak tartja, hogy Mózsi Ferenc cikkében felvetett gondolatokat szélesebb körben vitassuk meg. Az alábbiakban közöljük azokat a hozzászólásokat, amelyek közvetve vagy közvetlenül az irodalmi nevelés jelenlegi helyzetét tagolják, illetve vitába szállnak Mózsi Ferenc megállapításaival. tartja a mondás. Mózsi Ferenc központi tanfelügyelő elvtárs „Gondolatok az iskolai irodalmi nevelésről“ c. cikkére talán ez a legjellemzőbb: gondolatokat szül. Ezen gondolatok nyomán serkent gondolatoknak a végső kicsengése azonban más, mint az említett cikké. Őszinte leszek, s megmondom, hogy szeretem a vitát. Egy-egy vita során az életnek, a jelenségeknek számtalan talánya kerül napvilágra, s ezeket minden ember a maga módján értékeli, értelmezi... Szeretem a vitát márcsak azért is, mert azt az elvet vallom, amit Montesquieu: „Egyáltalán nem esik nehezemre, hogy véleményem sose egyezzék másokéval, hisz más se akar soha az én véleményemen lenni.“ Az igazi vita célja azonban mégis az, hogy a különböző véleményeket közös nevezőre hozza. Közös nevezőről van tehát szó, s ebben minden tényezőt egyformán kell figyelembe venni. Közös nevezőről olyan szempontból is, hogy senki sem erőlteti saját véleményének elfogadtatását. Tekintve, hogy a bevezető írás is csupán gondolatokat közöl, én sem kísérelhetem meg a problémák rendszerezését. Ez a vitázó cikk feladata lesz. Gondolataimat azonban megpróbálom három pont köré csoportosítani: 1. A tanítók képzettségével és továbbképzésével kapcsolatos kérdések; 2. Tartalmi, módszertani, célkitűzési problémák; 3. Tartalmi-tantervi kérdések. Az 1. ponthoz: Kezdetnek tisztáznunk kellene néhány dolgot; történetesen azt: Fel lehet-e vitaindítóként vetni úgy a kérdést, hogy „nem az iskolaügy szervezeti kérdéseiről van most szó, hanem új célt kitűző és megvalósítandó tartalmi kérdésekről... a kulcskérdés: a tanítók szakmai és ideológiai tudása“. Ha valaki ilyen tisztán látja, hogy „miről van szó“, feltehetően azt is látnia kell, hogy miért erről s nem másról; tudnia kell, hogy a tartalmi kérdésekben hibák vannak, s a hibák lényege ez és ez, tipikus hibák ezek és ezek stb.; látnia kell, hogy tanítóink nem tudnak tanítani, mert szakmailag képzetlenek, ideológiailag fejletlenek stb. Ha ezt nem így látjuk, véleményem szerint nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy most erről van szó és nem másról. Vannak jő tanítóink, és vannak gyengék is. De ez így van valahogy mindenhol. Mindenesetre csak olyan tanítókkal dolgozhatunk, amilyenek vannak, s a helyzet — véleményem szerint — nem olyan elszomorító, hogy csak erről lehessen beszélnünk. A mi iskolaügyünk a sémiből nőtt. Tanítóink java része még fiatal. (Érdekes lenne kiszámítani, hogy milyen magas a magyar iskolák tanítóinak átlagos életkora!) Ez magában hord néhány tapasztalatlanságból, esetleg felületességből eredő hibát. Ugyanakkor azonban látnunk kell azt is, hogy a fiatalok a tapasztalatlanságot — helyesen vagy helytelenül — lelkesedéssel igyekeznek pótolni. Ez fejlődésünknek olyan tartalékát rejti magában, melyet előbb-utóbb — remélhetőleg 5—6 éven belül — szemmel láthatóan érezni fogunk. Szükséges lenne azonban, hogy a tanítók fejlődését központilag is biztosítani tudjuk. Itt elsősorban a Pedagógiai Kutatóintézet hatásának növelésére és működési területének teljessé tételére gondolok. Ha iskolaügyünk bármily területén érezhető volt — a közelmúltban és természetesen most is — az intézet magyar osztályának hiánya,, akkor ez a terület az irodalmi nevelés és az anyanyelvi disputa Teleki Tibor
