Irodalmi Szemle, 1964
1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Horváth Ferenc: Az irodalom nemzetköziségének társadalmi összefüggései
építése a régi földrajzi határok között a forradalom közös programját specializálja, esetenként módosítja, az adott államkerethez köti. A lerombolt régi államszervezettel szemben az egységes és szolidáris forradalmi indulat helyét a specializálódó fejlődés feladataiból folyó érzelmek foglalják el. A szocialista államok ugyan egészében azonos folyamat szerint fejlődnek és nagyjából ugyanabban az időben jutnak el a kommunista társadalom állapotába, mégis az építés különböző szakaszaiban fellépő különböző feladatok bizonyos mértékben megkülönböztetik egymástól pillanatnyi szervezetüket, szellemiségüket és ebben természetesen nagy közéleti szerepet vállaló: irodalmukat is. Ez annyit jelent, hogy a tudat- tartalom bizonyos tekintetben eltér egymástól, vagyis hagy a forradalmi harc szakaszában államhatárokon túl nagyrészt egységes szocialista szellemiség az egyes államok szerint sajátos arculatot ölt. A proletár nemzetköziség érzelmeit, a szocialista munkásosztály ideológiai és politikai egységének tudatát az a veszély fenyegeti, hogy államainak történeti keretein megtörve háttérbe szorul és elhalványul. Ez a megállapítás, pontosabban megfogalmazva, ma már inkább történelmi érvényű és elsősorban a közelmúlt állapotaira jellemző. A vázolt körülmények között a személyi kultusz éveiben megindult bizonyos elszigetelődés, Indokolatlan és a szocializmus lényegével alig összeegyeztethető autarchiára való törekvés, amely nem akart saját szűk körein kívül tekinteni. A nagy ^proletár egyetemesség helyett elzárkózás lépett fel, s nyomában szükségszerűen szúk- keblűség és provincializmus, a testvéri közösség helyén, elkülönülés. Az irodalmi művek, folyóiratok, napi sajtó akadályverseny árán jutottak el az egyik szocialista országból a másikba, illetve nem mindig jutottak el, mert az akadályok gyakran túl magasak voltak és az irodalom nem tudta őket átlépni. Ma már túl vagyuk ezen a szakaszon, de a bürokrácia még mindig állít akadályt a szellemi termékek szabad kicserélésének útjába. Fábry Zoltán írásában egész sor esetet hoz fel ennek szemléltetésére. Hogy megérthessük ezeket a fejleményeket, figyelembe kell vennünk az irodalomnak a szocialista társadalomban betöltött szerepét. Az élet többi tevékenységéhez hasonlóan az irodalom is beépült az új államszervezetbe és mint az egyik leghatékonyabb ideológiai tényező nagy feladatokat kapott az új életforma alakításában. Ennek folytán — főleg a jelzett korábbi időszakban — erősen hozzáidomult az intézményi keretekhez. Ezek között egyes funkcióinak szelleme nem volt már azonos azzal a szellemmel, amely még nemrég áttörte a határokat, megkereste a földrajzi kereteken túl a rokonlelket, az azonos gondolkodású tömegeket, odaadó híveket. Mintha az intézmények ezekben az években bosszút álltak volna az eszméken. A birtokba vett régi államterületeken a múlt emlékeként bizalmatlanság és tartózkodás lappang. A baráti kapcsolatok szálai nem erősödtek tovább, sőt olykor fel-fel bukkant a nacionalizmus kísértete. A személyi kultusz korszakának ezek a groteszk jelenségei ugyan a múlté már, de nyomaikat még nem fedte be teljesen az idő. A könyvkiadás, az egyes szocialista népek irodalmának kölcsönös terjesztése nagyot lépett ugyan előre, de még mindig késik a személyes kapcsolatok nagyarányú spontán kibontakozása, az írótalálkozók, vagy az író és az olvasó találkozók ,az egyes szocialista országok között. A szellemi vérkeringés nép és nép között még mindig nem olyan, mint amilyent a szocializmus mozgalma ígért. A hivatalosság a spontán kapcsolatok gyér volta miatt túlzott szerepet játszik. Mintha az irodalomnak a szocialista társadalomban kialakult rendkívüli közéleti szerepe az önálló kezdeményezés, az útkeresés, az intézményi körön túlterjedő vállalkozás bizonyos csökkenését vonta volna maga után. Rangja nagyobb lett, hatása fokozó
