Irodalmi Szemle, 1964

1964/4 - FIGYELŐ - Szeberényi Zoltán: Galambos Lajos: Mostoha gyerek

engedi. Rácz lírai realizmusa az általánossal korrespondeál. Egykettőssége az ezerarcúság- gal. A regényteljesség azonban nemcsak az író dolga. A regényteljesség a kor ügye is egyút­tal. Az író a kort vizsgáztatja, és a vizsga sikere nemcsak rajta múlik. Az írónak csak a picardi intésre kell ügyelnie: a regény le­gyen több az írójánál! Fábry Zoltán Galambos Lajos: Mostohagyerekek A megdöbbenés és hitetlenség érzése kíséri az olvasót Galambos Lajos kisregénye olva­sása közben. Számunkra — csehszlovákiai ma­gyar olvasók számára — egy alig, többnyire csak könyvekből ismert, a közelmúlt terhes örökségeként fennmaradt világot, a magyar tanyavilág életét tárja fel kíméletlen, der­mesztő őszinteséggel. Műve már a Kortársban való megjelenése után (Szent János fejevétele címen) élénk vitát kavart fel a kritikusok körében. A vita hevessége, a sokszor egymás­nak ellentmondó vélemények a mű nem mindennapiságát, egyúttal problematikusságát bizonyítják. A Mostoha gyerekek szervesen kap­csolódik Galambos eddigi írói tevékenységé­hez, tematikailag és eszmeileg leginkább a Keserű lapu című elbeszélésével rokon. A mondanivaló súlyosságával és társadalmi hi­telével azonban túllépi annak jelentőségét. A fiatal prózaírótól megszokott társadalom­bíráló, leleplezésében is javító szándékú írás, a felszabadulás utáni magyar irodalom egyik legőszintébb, a problémákat nyíltan felvető alkotása ez a kisregény. Központi alakja, Molnár Katalin méltó — bár energikusabb és szenvedélyesebb — párja a Keserű lapu Virrasztó Erzsijének. Tanul­mányai befejeztével Szentjánosra, egy nád- födeles, düledező, egytantermes iskolába ke­rül. A fiatal, tapasztalatlan tanítónő tele van tenniakarással, hivatástudattal, használni vá­gyással. A szemébe tárulkozó világ azonban megdöbbenti. A tanyai élet megváltozott kül­seje mögött évszázados elmaradottság, fojtó kisszerűség, szellemi és testi nyomor lap­pang. Az első megrázkódtatások után rádöb­ben felelősségére: „S én még a magam bajain töprengtem, mintha más dolgom nem is lenne. Pedig itt van. És ml lehet fontosabb annál, mint ezt a világot megszüntetni? Felszámolni minden eszközzel, minden erővel és minél hamarabb, hogy az ember szíve ne legyen kénytelen megfájdulni személyes okok nélkül, s ne kelljen félnünk többé az elébük szaladó iszonyattól.“ Érzi, hogy az új iskola felépítése sokat len­dítene munkáján. Kérvényt szerkeszt, aláírá­sokat gyűjt a rég megtervezett és jóváhagyott építkezés megkezdésére, de csak sunyi bizal­matlansággal, tompa fásultsággal, dermesztő közönnyel találkozik. A tanyára érkező filme­seknek önti ki keserűségét: „Magányosak itt az emberek. Isszák a rossz bort vagy a dena­turált szeszt, amitől hülyék lesznek. Haza­mennek, és befekszenek az ágyba. Nem is olyan ritkán a rokoni ágyba. Böte lábú gye­rekek születnek. Csenevész fiák, akik az apjuk szájából kapják a pipát. Tizenhét éves koruk­ban csenevész utódokat nemzenek. Fel kell ezt számolni minden eszközzel. Az új iskola talán valamit megmozdítana. De amíg a régi áll, a házak sem fognak megmozdulni. Furcsa ellentmondás, de így van. Jelenleg az embe­reket még munkára sem lehet mozgósítahi. Egy menthetetlenül túlhaladott életformáról van szó, társadalmi betegségről, amit min­denképpen fel kell számolni.“ Igyekezete azon­ban bumerángként üt vissza. Az évszázadokig sötétségben tartott tanyai ember nem képes felismerni a segítő jobbot, ellenséget, meg­szokott életmódjának felforgatóját látja a fiatal tanítónőben. A leküldött — egyébként a tanyáról származó — megyei funkcionárius korruptsága, állatias brutalitása a végső két­ségbeesésbe kergeti. A történtek csak meg­erősítik felismerésében: „Szellemi és testi nyomorúság. A szegénység tette ilyenné őket? Annyit láttam itt, hogy néha összeborzongok. Valami rettenetes nagy munkát kellene vé­gezni, hogy ezt a népet felemelhessük az értelem színvonalára. Itt évezredek múltak el nyomtalanul, átokban és szegénységben. A sá­mánhit helyébe az istenhit lépett, de ez nem jelentett semmit. Az emberhitre még nem tanította meg őket senki.“ A korrupt megyei funkcionáriust hamar eléri végzete, a problémák megoldódnak, de a ke­serű szájíz nem oldódik fel teljesen. Minden­kiben csalódnia kell. Az öreg Mirki Ambrus nem mer a bíróság előtt a megyei funkcioná­

Next

/
Oldalképek
Tartalom