Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - Találkozás Jean Paul Sartre-val
ívelő építése áttörő kísérlet, vagy hogy az 5 szavaival éljek, nagy kaland. Tisztáznunk kellene ezt a két meghatározást vagy legalábbis az egyiket. A kísérlet mindössze kísérlet marad, és maga után vonhat bizonyos fejlődési lehetőségeket. Ami a kérdésnek azt a részét illeti, hogy a regény vagy sujet je a szocialista irodalmon belül születik, a szocialista irodalom néhány évtizedes tapasztalata egyértelműen bizonyítja és tanúsítja, hogy ez a sujet itt nem született meg és aligha születik meg. Én személyileg igen szerényen abból a történelmi felismerésből indulok ki, hogy bár a szocializmus kibontakozása a huszadik századi egész emberiség és a világ fejlődését is meghatározta, az emberiség történelme nemcsak az emberiség komplex formájú története, de háborúk, forradalmak és nemzeti alakulások történelme is. Véleményem szerint a kor regénye a történelmi igazság totalitásának igényével csak mindezeknek a pontoknak figyelembevételével születhet meg. JEAN PAUL SARTRE: Egyet értek ezzel, csakhogy 1917 óta egyetlen háború sem létezett, amely közvetlenül vagy közvetve ne függött volna össze a Szovjetunió létével és a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal. Nem akadt egyetlen háború sem, amely ne lett volna a szocialista mozgalom, a szocialista világban történő tevékenység egyenes reakciója, és hogy magának a Nagy Októberi Forradalomnak lefolyása is másképp történik, ha nem kulcsolta volna körül a kapitalista államok szervezte katonai fenyegetés. És hasonlóképpen nyilakozott France Fanon az afrikai nemzeti felszabadító mozgalom teoretikusa, amikor azt állította, hogy Afrikában sohasem mehetett volna végbe a forradalom, ha nem lett volna a világ két táborra osztva, amelyek egymást kölcsönösen sakkban tartották, és így az afrikai nemzeteknek módjuk volt hol az egyiknek, hol a másiknak az oldalára állni. Ami pedig magát az afrikai nemzeti szabadság mozgalmat illeti, honnan származott volna ennek a kérdésnek a felvetése, ha nem a Nagy Októberi Szocialista Forradalomból. A teoretikus kérdés abban rejlik, hogy vajon létezhet-e terrornélküli forradalom. Számos afrikai forradalmi megmozdulásban felüti a fejét a terror fenoménja vagy ennek legalábbis kezdeti jelensége, és én ezekben a kezdeti jelenségekben mindig valami elhajlást látok, a gondolatiságnak a kisiklását egy olyan elhajlás felé, amelynek bizonyos helyzetekben szemtanúi voltunk a Szovjetunióban is. És éppen ezért az az ember, aiki történelmet csinál, aki a történelem középpontjában áll, tehát a szocialista, vagyis a harmadik világ embere, ma a nagy regény sujetje. Ez a megfontolás közvetlenül egy másik kérdéshez vezet: milyen tevékenységet folytasson ebben a világban ebben a helyzetben az intellektuel. Kétségtelen, választania kell, hogy a történelem tárgya vagy alanya kíván-e lenni. Ez annyit jelent, hogy származzon bármilyen országból Keletről vagy Nyugatról, harcolnia kell a gyarmati népek felszabadulásáért és a szocializmusért. De itt szeretnék különbséget tenni politikusok és értelmiségiek között. Annak, aki a gyarmati népek nemzeti felszabadulásáért küzd, el kell fogadnia az erőszak eszközét, amely egyike azoknak az elkerülhetetlen formáknak, amellyel bizonyos eredmények elérhetők a nemzeti függetlenség megvalósulása felé. A politikus gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy kijelenti: „a cél szentesíti az eszközt“ és azután a következmények igen súlyosak lehetnek. Igen súlyos helyzetek és következmények adhatják elő magukat, mivel ahogy azt már Hegel mondta: „a cél nem más, mint azoknak az eszközöknek az összesége, amelyeket elérésének érdekében az ember latba vet“, vagy bármiféle eszköz használata megváltoztathatja magát az elérendő célt is. Ha tehát bizonyos cél elérésének érdekében valaki a hamisság és a misztifikáció eszközeivel él, akkor nem tudja elérni a szabad emberiség és a szabad világ megvalósítását, hanem ellenkezőleg egy olyan világot talál, amely csalni fog és maga is misztifikált lesz. Az intellektuel feladata, hogy mindazon esetben, ahol az eszközök eltérnek a cél jellegétől, s ezt veszélyeztetik vagy elpusztíthatják, erre a jelenségre nyilvánosan rámutasson. Ez a kötelessége nem valamely magasabb erkölcsi kategóriából (ebben az értelmezésben burzsoá idealizmus lenne) hanem magából az ügyből s az általunk pontosan meghatározott cél érdekéből ered. Az értelmiségi érdekeltség vállalása szerintem három feszültségi pont köré rögzíthető: 1. A szocializmus ügyének és a gyarmati népek nemzeti felszabadító harcának feltétel nélküli támogatása.
