Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - Találkozás Jean Paul Sartre-val

2. Egy olyan értelembe vett fegyelmezettség tanúsítása, amely tudatosítani képes, hogy a kritika nem érvényesíthető bármily módon, bármikor és bárhol, hanem csakis annak a fegyelemnek a keretén belül, amit maga az ügy megkövetel.

3. A kritika nem lehet valamely megkeseredettségből származó állandó jellegű életérzés kifejezése, hanem az elérendő cél fényében, az eszközök s azok hatékonyságának folyamatos vizsgálata.

Dr. BARTKO: Elnézését kérem, hogy egy elkerülhetetlennek látszó kérdéssel fordulok önhöz: Mi a véleménye Lukács Györggyel folytatott régebbi filozófiai vitájáról?

J. P. SARTRE: Ez a vita lényegében egy pontra korlátozódott. Lukács György megírt egy könyvet „Egzisztencializmus és marxizmus“, amelyben velem véleményem szerint túl könnyed módon bánt el. Ügy gondolom, hogy az egzisztencializmussal kapcsolatos nézetei mindig igen felületesek voltak. Az egész dolog úgy kezdődött, hogy találkoztunk és beszélgettünk egymással, nos most elmondom önöknek hogyan zajlctt le ez a beszélgetés:

„Sartre úr, ön mégsem gondolhatja azt, hogy az emberi természet örökös."

„Nem Lukács úr, semmi ilyet nem gondolok."

„Bizonyára elismeri, hogy a külső körülmények bizonyos módon determinálhatják megfigyeléseinket és gondolkozásunkat."

„Igen, Lukács úr, én is így gondolom".

„Bizonyára ön is egyetért azzal, hogy a középkori ember nézetei, ízlése és vágyai mások voltak, mint a mai embereké.“

„Pontosan így van, Lukács úr.“

Erre a beszélgetésre a helszinki békemozgalom egyik gyűlésének a szünetében került sor. Megszólalt a csengő, s nekem azóta sem volt módomban megállapítani, hogy tulajdonképpen hová akart kilyukadni ezekkel az utalásokkal.

Amint látják, ez a vita kizárólag személyi jellegű és azt tartom, hogy Lukács részéről történt a félreértés, amely mit sem változtat annak a megbecsülésnek a mélységén, amellyel Lukács valamennyi marxista művének az első kötettől az utolsóig adózom.

Nem mintha mindig egy véleményen lennék vele, de úgy gondolom, hogy korunkban a jelenlegi marxista tudományhoz Lukács müve az egyik legpozitívebb hozzájárulás.

EGY HOZZÁSZÖLÖ: Sartre úr a regény sujetjéröl beszélt. Nem rejlik-e ez a sujet Goethe „Bűvész inas“-ának egy bizonyos nagy parafrázisában, aki felébresztette a szellemeket és most nem tudja többé elkergetni őket? Nem lesz-e egy nagy metaforája ennek a metaforának?

NADUBINSKÝ ELVTÁRS: Én úgy vélem, hogy az egyetlen sujetről alkotott gondolata Sartre úrnak helyes, ha a kérdést igen nagy vonalakban szemléljük. Az irodalomban, a művészetben és a társadalomtudományban ezek életképességéről mindig egy kérdés a szociális kérdés döntött. Ügy gondolom ma is, ez a kérdés a döntő, bár jó művek születhetnek ezenkívül is. De minket az ügy meritoriális része, a fő áramlat érdekel, és éppen ezért az a meggyőződésem, hogy nagy művek megalkotására egyenlő esélyekkel indulnak a nyugat és a kelet írói. Egy kérdés felé közelednek legfeljebb két irányból. Sőt, azt hiszem, hogy a nyugati íróknak még nagyobbak az esélyei, mert a kérdést a negáció oldaláról közelítik meg, és ez nézetem szerint előnyt biztosít számukra. Hisz már a múltban is megmutatkozott, hogy a nagy művek bizonyos perspektívák felvázolásával a negáció útját járják.

ONDREJ MRÄZ AKADÉMIKUS: Engem az a kérdés érdekelne, hogy Sartre mit merít pedagógiai munkásságából a saját irodalmi alkotásai számára, és hogy irodalmi és tudományos művei mit nyernek ezzel a tevékenységgel ?

BODNÄR: Sartre úr azt mondotta, hogy Lukács György helytelenül interpretálta filozófiai nézeteit. Pár évvel ezelőtt Schaff marxista filozófus megjelentette „Az ember filozófiája“ című müvét, amelyet tizenkét nyelvre lefordítottak. Könyvében négy-öt oldalon ő is foglalkozik Sartre úr müveivel a „Dialektikus ész kritikájával". Véleményem szerint itt is egy helytelen interpretációról van szó. Schaff arról beszél, hogy Sartre