Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - Találkozás Jean Paul Sartre-val
A közelmúltban hazánkban járt feleségével Simone de Beauvoir írónővel Jean Paul Sartre kiváló francia író, drámaíró és filozófus. Az alábbiakban anélkül, hogy valamiféle teljességre törekednénk, a különböző vitaanyagból közlünk részleteket. találkozás Jean Paul Sartreval DOMINIK TATARKA: Sartre Dobfíšban társalkodó improvizáló formában felvázolta a ma regényének eszmei síkját, főleg, ami a népi demokráciákat és a Szovjetuniót illeti. Hasznosnak Ígérkezne, ha folytatnánk ezt a beszélgetést a regény filozófiai alapjáról, a regény költészetéről s anélkül, hogy különválasztásra s valamiféle külön világ kialakítására törekednénk, figyelmünket ne csak a népi demokráciákra terjesszük ki, hanem világítsuk meg általában a ma regényének lehetőségeit, a kor ama nagy regényének a lehetőségeit, amelyre Sartre úr célzott. JEAN PAUL SARTRE: Dobfíšban már megemlítettem, hogy nézetem szerint a regény s a regény fejlődésének egyetlen témáját az 1917-től 1963-ig nyúló szocialista forradalom szakaszában, a forradalmi nagy kaland regényében látom, amelynek a hőse nem érti meg magát, tehát nem egy pozitív hősről van sző, hanem egy tévelygő hőrsről, aki magával vitatkozik, magának teszi fel a kérdéseket, főleg a személyi kultusz időszakában, s olyan helyzetbe kerül, ahol a felvetődő problémákat már nem képes egyedül megoldani. Én például egy amolyan Don Kijotte regényre gondolok, amely-egy feudális monarchia, egy feudális világ centrumában a burzsoázia kalandját képviselte, s korának regénye volt. Ebből a nézőpontból kiindulva úgy vélem, hogy nyugaton ma nem születhet meg a kor nagy regénye, mert ha történnek is ott jelentős események és történnek, ezekről csaik közvetetten lehet írni. Nem akarom ezzel azt állítani, mintha nyugaton ma nem lenne irodalmi fejlődés, kulturális előrehaladás, de itt most csak a regény kérdését érintettem s úgy gondolom, hogyha minden kornak csak egy regény sujetje volt, az ma nem nálunk, hanem önöknél található. Ez nem a mi hibánk. A helyzetből következik, s ezen nem tudunk változtatni. Szeretném megjegyezni, hogy a regény az ember tükre, s a szocialista ember regényhez fűződő viszonya egészen eredeti és originális. Egy olyan emberről van sző, aki ebben a korban élt, akit ez a kor teremtett s aki bár dezauválja előbbi önmagát, közben hű marad alapvető koncepciójához, dezauvált de csak bizonyos mértékig s ha dezauvál is, saját magát mégis elismeri s azt, aminek él s amiért élt. ALEXANDER MATUŠKA: Ha az ember, ahogy Sartre állítja, soha sem az, ami, mert mindig keres valamit, valamit magában és magán kívül és olyan helyzetben akar valamit megvalósítani egyediségén belül és egyediségén kívül, amikor a világot nagy tények katonai, politikai és még nem tudom miféle tények determinálják — mik lesznek az intellektuel kötelességei ebben a világban? Mit cselekedjen az értelmiségi ember ebben a helyzetben? Milyen tettet vagy szerényebben szólva milyen tevékenységet kívánjunk tőle? PAVOL ŠTEVČEK: Mint bizonyára az itt jelenlevők többségét, engem is megragadott az a gondolat, hogy a huszadik század regénye, vagy ennek a regénynek a sujetje a szocialista irodalom területén, a szocialista regényen belül valósul meg. Sartre úr ezt úgy magyarázza, hogy a szocialista forradalom és a szocializmus kommunizmusba Václav Jírú felvétele
