Irodalmi Szemle, 1964
1964/2 - Guido Piovene: Interjú önmagammal
milyen is legyen az. Ami a mű előtt van, az nem ér semmit, az nem valódi és változó. A művészi mű tükre és tanúság tétele annak, hogy egy társadalom valójában milyen. Művészi és igazán szabad művek nélkül nem is ismerheti meg önmagát, művészi művek nélkül nem képes mélyebb önkritikára. E nélkül maga magának él, találgatásokból és hamis ideákból, mert vak, mint a barlangban lakó férgek, s nincs felfegyverezve azokkal a kritériumokkal, amelyek előrehaladását elősegítenék. A művészetnek éppen az a szociális funkciója, hogy látóképességet adjon a vakoknak és a rosszul látóknak. A művészi kifejezés teljes szabadsága éppen ezért mindenféle rendszerben szükséges, legyen az akár szocialista, akár kapitalista. Enélkül a társadalom maga elől fut, léleknélkül forgó motorrá változik. • Kérdés: Utolsó regényednek van „politikai" tartalma is? Felelet: Politikai tartalma, a szó leegyszerűsített értelmében, nincsen. Amikor a könyvet írtam, csak a műre gondoltam,minden hátsó gondolat nélkül. Igaz, megjelennek bizonyos közéleti személyek itt-ott, de ezek is be vannak szőve ugyanazokkal az énáltalam érzett képzetekkel, és csak ezekkel együtt válnak részeseivé az itinerárium mentis-nek. A könyv maga tulajdonképpen itinerárium mentis. Azt is mondhatnám, hogy a könyvnek van politikai tartalma, ha ezalatt azt az erőfeszítést értjük, hogy az átélt tapasztalatokat szigorú igazságossággal és minden nemű elrajzolás nélkül tolmácsoljuk, mint a ma tapasztalatát. Amikor tapasztalatról beszélek, nem értek ezalatt bezárt kalandot. Ez azáltal zárul be, hogy elmenekülünk előle, de amikor belé merülünk, olyan térbe lépünk, amelynek minden oldala megvilágított és világító, nyugtalanító és gondolkozásra késztető. • Kérdés: Nem gondolod, hogy e nézeteid a művészetet szubjektív irányba terelik? Felelet: Ügy gondolom, hogy a művészet személytelenítésére nincs járható út. Káros időszaka az antiszubjektivizmusnak, az antipszichologizmus - nak és antinemtudommicsodának már befejeződött. Ha már valami feladattal kell rendelkezzek, akkor inkább azon fogok igyekezni, hogy bőröm alá bújjak, mintsem hogy megszabaduljak tőle. És ott belülről mozgósítom majd minden belső erőmet az oly annyira elterjedt és minket megfogyasztó pszeudoobjektivizmus elleni tiltakozásra. Még akkor is, ha ennek az az ára, hogy megégetjük magunk, kétségekhez, befejezetlenséghez, megoldhatatlansághoz és következetlenségekhez jutunk. • Kérdés: Hogy fér össze ez a gondolkodásmódod a szocialista országok felé nyilvánosan megvallott vonzódásoddal? Felelet: Hozzájuk tartozom, mert a nyugati kapitalizmus alapjaiban és eredményeiben, is elkedvetlenít. Hozzájuk tartozom, mert a szocialista világban, ha nem is dédelgetetten, sőt mostohán elhanyagolva, de mégis él számos olyan remény, amelyet máshol még csak csirájában sem láttam. Aztán még néhány forradalmi alapideáért, számszerint persze kevesebbért, mint ahányban néhány harcaktivista akar hinni, aki a mozgalom egységétől s annak erejétől jobban fél, mint a tántoríthatatlan gondolatok erejétől. Meg kell jegyeznem, hogy minden hovatartozás nálam feltételes. A szocializmushoz való tartozásom attól az időtől kezdve datálódik, amióta a művészet a vitára is lehetőséget ad. A művészetben való vita az, amely bizonyos tábor felé vonz, megváltoztathatja a társadalom egész viselkedését és egész fiziognomiáját.
