Irodalmi Szemle, 1964
1964/2 - Guido Piovene: Interjú önmagammal
A továbbiakban a művészet, a művészi alkotás szükséges szabadságáról és igazmondásáról beszél Piovene, majd így folytatja: Szeretném a lehető legpontosabban kifejezni, hogy milyen lehet és milyen legyen a művész szocializmushoz fűződő kapcsolata, akár benne, akár kívüle él. Ebben a vonatkozásban az alapvető vonzalom természetesen politikai jellegű, amely azt eredményezi, hogy a szocializmust elfogadja és nem veti el. De van itt egy mélyebb, specifikusabb, természetesebb viszony is, amely a művész tulajdonságával függ össze. Elfogadja, belemerül, hogy védelmezze, őrködjön a művészet és annak küldetése felett a szocializmus világán belül is, hogy ne engedje meg a süketséget, a vakságot és annak hosszas fennállását követő esetleges bukását. És végezetül a művész erkölcséből következik, hogy éljen bármilyen társadalmi rendszerben, a tűzharcba művein keresztül indul és sohasem azon kívül. Ehhez még hozzá tehetem, hogy az a művész, aki egyúttal lelkes politikus, mindig két érdek között fog támolyogni. Az első azt mondja: tevékenykedj és hass a további tevékenységre. A második: hogy közvetlen tanúként kortársak és utódok előtt igazat mondj mindarról, amit magad körül hallasz és ami saját magadban történik. Ez a második követelmény mélyebben benne él és mindig messzire viszi az első követelménytől, persze ha szabadon szólhat. Éppen ezért teljesen fölösleges, hogy állandó politikai aktivitást követeljünk az őszinte művésztől, mert ezzel csak saját magát tagadná meg. A művész természetes „két szenvedélyűségéről“ van itt szó, amelynek nincs semmi köze a két-erkölcsűséghez. • Kérdés: Van a könyvedről írt kritikák között olyan, amelyet teljes egészében elvetsz ? Felelet: Főleg egy. Amikor arról írnak, hogy lágy, túlfinomult stb. vagyok. Kevés erényeimhez tartozik ugyanis, hogy szárazon, majdnem érzelemmentesen írok. Nem szeretem azokat az írókat, akik „szépen“, „érzelmesen“ írnak. Ezeket nem tekintem elég moderneknek. Ezért áll hozzám közel Kafka. • Kérdés: Van még valami hozzátenni valód? Felelet: Sok, de már be kell fejeznem. „Forradalmi“ az a mai művészet, amely magában hordja a jövőt, méghozzá több irányban, nemcsak egyben, sőt azt is mondhatnám, hogy az összes irányokból futó több vágányon egyszerre. Ez a művészet szenvedélyes, tele van költői feszültséggel, gyors mozdulattal veszi birtokába a valóságot, de ugyanakkor végtelenül áttetsző, világos és elkötelezettje a kultusz mentes szigorúságnak. És ez a szigorúság azt jelenti, hogy a saját tapasztalataihoz kell tartsa magát, ezekkel kell leszámolnia, ezeknek a mondataihoz kell igazodjon (legyen ez a tapasztalat bármilyen természetű). Mint ahogy a bőr egybe tartja a bőralatti izmokat. Olyan utat jelent ez, amely a célbaérés szempontjából semmiféle bizonyosságot és semmiféle biztonságot nem jelent. Ez a bizonytalanság azután állandó őrködésre, állandó szigorú és sokrétű mérlegelésre kényszerít. A mi sorsunk paradox volta abban az aggodalomban rejlik, leszünk-e pontos tanúi annak, hogy nem ismerjük vagy ismerjük a rosszat. A meztelenség fénye irottan kell, hogy fizikai elképzelést hívjon életre a dobogó agyvelőről. Végül is, hogy félreértés ne essen. Nem képzelem be magamnak, hogy mindazokat a célokat elértem, amelyeket válaszomban a saját kérdéseimre kitűztem, vagy hogy még csak halványan is összehasonlítanám magam
