Irodalmi Szemle, 1964
1964/2 - Guido Piovene: Interjú önmagammal
Guido Piovene 1907-ben Vincenzében született. Milánóban a bölcsészeti karra iratkozott és ennek elvégzése után felhagyott az újságírással és kizárólag az irodalommal foglalkozott. Első figyelmet keltő könyvét 1941-ben adta ki (Lettera di novlzla), ezt követte 1943-ban „La gazzetta nera“, „Pieta contio pieta“ és 1949-ben „I faisi redentori“ (Hamis próféták). Közben esszé irodalommal is foglalkozott, ezek az írásai azonban mindezidáig összegyűjtött kötetben nem jelentek meg, szétszórtan különböző olasz és külföldi lapokban találhatók. A háború után Piovene mind jobban keresi a kapcsolatot a valósággal és ennek érdekében sokat utazott, tanulmányozta az embereket és országokat, hogy politikai, filozófiai, pszichológiai jegyzeteken, riportokon és újságcikkeken keresztül tágítsa ismereteit és látókörét. Ezek az írásai is nagyobb részt csak folyóiratok hasábjain (Riportok franciaországi, lengyelországi, bulgáriai és szovjetunió-beli útjairól) részint pedig könyvekben jelentek meg, mint például „De America" (Amerikában) 1953 és főleg pedig az oly nagy feltűnést keltő könyvében „Olaszországon keresztül kasul“ 1957. Utóbbi időben Piovene egyre aktívabban részt vesz a politikai életben és ugyanakkor mindjobban a szép próza felé fordul. Életének fő műve a nemrég megjelent „Látomások“, amellyel kapcsolatban az alábbi öninterjúját közöljük. interjú Guido Piovene önmagommal • Kérdés: Nem feszíted kissé túl a húrt ezzel a címadással? Felelet: Nem, egyáltalán nem. Eddig sem cselekedtem semmi egyebet, minthogy meginterjúvoltam saját magamat, ez jelentette számomra az írást. így ismerem meg önmagamat. Kérdéseket adok fel, mintha valaki mástól kérdezném azokat. A „Látomások“ eddig a leghosszabb interjúm és remélem, hogy hídfőül fog szolgálni egy következő interjúhoz. • Kérdés: Miről van szó tulajdonképpen ebben a regényben? Felelet: A külsődleges tartalom elmondására néhány mondat is elegendő. Hatórás séta, különböző személyekkel való találkozás. A személyek kétfélék. Az elsők: a valódi életből vett személyek, élők vagy holtak, pl. nagynéném, feleségem. A nevük is az életből vett. Egyébként is olyanok, mint a valóságban. Semmi féle erőfeszítés nem történik átváltoztatásukra, „regényesítésükre“. Ugyanez vonatkozik a helyrajzra is. A második: (bár itt személyekről beszélni nem a legkifejezőbb) különféle elképzelésekből és víziókból formálódtak, amelyeket a futó évek rajzoltak körém. Egyébként rájuk is vonatkoznak az előbbi törvényszerűségek. Mivel elképzelésekről, víziókról van szó, nem formálgathatom és alakithatgatom őket kedvem szerint és nem áltathatom magam, hogy jobban ismerem őket a saját megjelenési módjuknál. így csak arra szorítkozom, hogy följegyezzem megjelenési formáikat, hogy töprengjek rajtuk, s nem vetemedem arra, hogy kitaláljam őket. Banditáknak tekintem azokat, akik félig igaz-, félig regényalakokat formázgatnak. Szerintem a találgatások ideje Zdenko Feyfar: Nyári reggel
