Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Móricz Zsigmond: Kismadár
Ferenczy Anna Böske szerepében olyan kismadár volt, aki végig a költészet hangján énekel. Móricz Zsigmond pacsirtája volt, s kissé Tamási Áron énekesmadarához is hasonlított. Arcjátékával, hangszínével, mélyen átélt és átérzett jatékával még beszédtechnikájának fogyatékosságát is feledtetni tudta, s a magunk talán kissé virgoncabb, törékenyebb és rapszódikusabb kismadár képzete helyére egy lágyabb, „szlávosabb“ égimadárnak építette meg a fészkét. Szívesen elhisszük neki a műsorfüzetben mondott szavakat, hogy nagy ajándéknak tekinti Böske szerepét. Mert csak iiyen nagy ajándéknak érzett szereppel lehet ily maradéktalanul megajándékozni nézőt, kritikust egyaránt. Az általa uralt, csicsergésével átszőtt színpadon nethéz feladat hárult a többi szereplőire, akik vele akartak lépést, szárnyalást tartani. Ezek közül a gazdát alakító Siposs Ernő igyekezete mindenképpen figyelmet érdemel. A módos, kappan, gyáva nagygazdát többhelyütt igen ízesen és meggyőzően szólaltatta meg s még jobb lett volna az alakítása, ha az egyes jeleneteken nem érződött volna az „agyonrendezettség“ szögletessége és verejtéke. De teljesítményével, különösen az első két felvonásban így is meg lehetünk elégedve. A bírót alakító Kovács Józsefre ezúttal igen nehéz feladat hárult, s a többrétű árnyalt szereppel sem neki, sem a rendezőnek nem sikerült teljes sikerrel megbirkóznia. A bíró a nagygazdák önkéntes és muszájszövetségese és rokona szintén szerelmes Böskébe, de hogy a szegény napszámoslányt feleségül is lehetne venni, már csak azután döbben rá, mikor Komáromi Boldizsár megelözi.Ezután kettős indulatok sodorják, megkéseltetné Miskát is a volt és hazatérő szeretőt, de Komáromi Boldizsár ellen is tör, mert csak a botrány szakadékéból remélheti, hogy hozzá repül fel a Kismadár. Ezt a sok visszfojtott indulatot, ravaszkodást és fondorlatot sugalló móriczi figurát Kovács József leegyszerűsítve egy síkon mutatta be. A sógorasszony szerepében Palotás Gabi ösztönös humorérzékkel és a kelleténél talán egy fokkal még nagyobb temperamentummal robban a színpadra. Ő van hivatva arra, hogy a drámai feszültséget vígjátékká oldja. Az ilyen feladat megoldásához erős, természetes adottsággal rendelkezik. Az „ösztönösség" azonban most is több, mint a tudatos és fegyelmezett színészi teljesítmény. Mintha kissé „túljátszaná“ a szerepét. A magyar szavak hangsúlyozásával is baj van, néha idegen akcentus vegyül az ízes magyar beszédet igénylő' falusi nagygazdáné „dikciójába“. S ha már a beszédnél tartunk, a Miskát alakító Nádasdy Károly okozza a legtöbb bosszúságot. Pedig szép hangja van, termete is igen alkalmas lenne a robusztus szerepre, de beszéde tele van hamis pátosszal. Nem beszél, nem haragszik, nem fenyeget, szaval! Szinte rá se ismerünk Az Egerek és Emberek Lenni-ére, ott átélt kitűnő teljesítményt nyújtott, itt pedig mindössze a helyét keresi és nem sok sikerrel. Ezzel szemben a Böske anyját, az édest alakító- Udvardy Annát és a Böske apját, az Atyust megszemélyesítő Várady Bélát dicséret illeti. A sok epizód szereplő közül kiemelkedett Lengyel Ferenc Löki sógora. Utoljára maradt Konrád József, a rendező munkájának elemzése. Bár a szereplőkön keresztül önkéntelenül már róla is szóltunk, a színészeket ért dicséret és elmarasztalás egyúttal neki is szólt. Lelkes munkáját mind a négy felvonáson keresztül éreztük. Talán csak egyes táncjelenetek lógtak ki az előadás keretéből. Amit hibájául róhatunk fel, az néhány jelenet „túlrendezése“, néhány epizódszerep „túlexponálása“ itt-ott néhány tempó hiba, főleg a negyedik felvonásban, néhol bizonyos harsányság (ezt rossz szövegpótlások is erősítik), amely a darab költőiségét tompítja. Végül a zárójelenet bántó és fölösleges „sztriptíze“, amikor a Kismadár mindenki szeme láttára pendelyre vetkőzik, amit aligha hiszünk el egy szemérmes parasztmenyecskének, s pendelyben indul el a tél hidegébe (a parasztbálok ugyanis ilyenkor vannak), amire semmi szükség nincsen, hiszen a szerzői utasításból világosan kitűnik, hogy „(egy pillanat alatt felveszi az egybeszabott kis rózsaszínű ruhát, amiben olyan lesz, mint a többi szegény kislány, akik a bálban a csűr előtt táncoltak)“. A díszlettervek Pavel Gábor mellett szólnak,, stilizáltságukban is meggyőzőek. A kosztümök (Bocsek Zsuzsa) is általában kielégítettek, talán Böske ruhája volt kissé túl díszes a második felvonásban (egy cseléd- nélkül dolgozó gazdáné hétköznap aligha pá- váskodik ennyire). A felsorolt kisebb-nagyobb hibák felett végig szivárványosul a lelkes rendezői munka, Ferenczy Anna magasba röppenő alakítása, a szereplők igyekezete és nem utolsósorban Móricz Zsigmond költészete. Őszintén kívánjuk, szálljon el a komáromi Kismadár a Csallóköztől el egész Keletszlo- váikiáig és rakjon fészket a magyar nézők szívében. Monoszlóy Dezső
