Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Móricz Zsigmond: Kismadár
Akkor pénteken, úgy este tíz óra felé, barátaimmal a Národní tfídán ballagtam. Egyszercsak megállított minket egy idősebb ismeretlen hölgy, és megkérdezte, tudjuk-e, hogy Kennedy elnök ellen merényletet követtek el, és hogy az elnök halott. A kérdés annyira meglepett, hogy az első pillanatban nem is vettem komolyan. De csakhamar bebizonyosodott, hogy a hír igaz. Száz évvel azután, hogy Abraham Lincoln — 1863. november 19-én — a gettysburgi csatatéren elmondta híres beszédét, és megnyitotta vele a Dél ellen folytatott háborúban elesett hősök temetőjét, John Fitzgerald Kennedy lett a negyedik amerikai elnök, akit megbízási ideje alatt meggyilkoltak — és ö volt a második, akinél a gyilkosság körülményei szorosan összefüggnek Déllel, valamint a régi és új amerikai történelem legfontosabb problémáival. A véletlen játéka, hogy pont aznap délután hallgattam végig Jean-Paul Sartre francia író és filozófus előadását. Többek között arról beszélt, milyen érzékenyen érintheti manapság egy-egy esemény az embereket, még akkor is, ha egymástól annyira távolesö területeken laknak, amennyire csak kis Földünk méretei megengedik. Másnap reggel döbbentem rá, hogy 99 percen át, amíg Kennedy halála után az utód Lyndon Baines Johnson le nem tette az esküt, az egész óriási amerikai atomerő néhány tábornok kezében volt, s elég kétséges, hogy ezek a katonai vezetők odaadással szolgálnák a béke ügyét. Elég lett volna azokban a feszült pillanatokban egyetlen, máskor könnyűszerrel orvosolható félreértés, vagy egy jelentéktelen provokáció — és a világ nehezen kerülhette volna el a katasztrófát. Azon a bizonyos pénteki napon egy amerikai újságíróval, az egyik washingtoni lap belgrádi levelezőjével is beszélgettem. Az eszmecsere vége felé az Egyesült Államok belpolitikai helyzete került szóba. Egy-kettőre megegyeztünk, hogy az elnök a legnagyobb valószínűséggel újra győz a választásokon. Mindketten úgy láttuk, hogy J. F. Kennedyt „állandó politikai értéknek" tekinthetjük, és számolhatunk azzal, hogy ő lesz 1968-ig a nyugati világ vezető államférfija. Az esti hírek aztán minden számításunkat áthúzták, törölték. Dehát milyen lehetőségek kínálkoztak ezek után az amerikai politikában? Kinek volt ez a borzalmas gyilkosság olyan fontos, hogy képes legyen irányítani a merénylő kezét? Ki lőtt hát, és ki gyilkolta meg az elnököt? — Ezeket a kérdéseket mindenki feltette abban az időben — és tulajdonképpen a mai napig sem kaptunk rájuk feleletet. Ami az elsőt illeti, arra csak a novembesi választások elemzése és az új kormány, valószínű, hogy újra a Johnson-kormány összetétele ad megnyugtatóbb választ; a másik két kérdésre viszont talán soha nem kapunk kimerítő, logikai szempontból egységes felvilágosítást. Üres fecsegés lenne az eredmény, ha ma.és innen vállalkoznánk erre a feladatra. Szerintem az eddig ismert tények még arra sem alkalmasak, hogy belőlük kiindulva szerkesszük meg a dallasi események elvont „modeljét": túlságosan spekulatív eljárás lenne ez. De ha már felkínálkozott az alkalom, úgy éreztem, hasznos lesz, ha legalább egy igénytelenebb feladatra vállalkozom: összegyűjtöm a merényletre vonatkozó fontos adatokat, amennyiben számunkra hozzáférhetők, és felvázolom a merénylet pillanatának politikai légkörét. Nem írtam elemzést, az különben is mások feladata: elsősorban egy józan mérséklettel kommentált beszámolóra gondoltam munka közben. A merényletről szóló adatok tömegéből főleg a legkorábban közzétett tájékoztatásokat veszem kiindulópontnak. Ezekben a hírekben természetszerűen megmutatkoznak egyrészt az emberi észlelőképesség és emlékező- készség természetes korlátai, másrészt bennük van a zűrzavar, amely minden nagy horderejű váratlan és megrázó eseménynek szükségszerű kísérője. De már ez a „mellékzörej" is eligazít bizonyos dolgokban: érdekes például megfigyelnünk, a tények melyik csoportját kíséri leginkább, és melyiket kevésbé. A legfontosabb azonban, hogy az első hírek a leghitelesebbek, ezeket befolyásolják legkevésbé a később felépített, érdekektől vezérelt konstrukciók. Ez pedig ebben az esetben különösen fontos szempont. 1964. július 31. D. P.
