Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - FIGYELŐ - Gály Iván: Egri Viktor: Boldogok szigete

Egri Viktor új müvében olyan témát dolgoz fel, amilyet már hosszú évek óta újra és újra igénylünk tőle. A közép-európai országok és elsősorban Magyarország történelmének egyik döntő fontosságú fordulópontján, az első világégést követő esztendő hátterén rajzolja meg a polgári értelmiség talajvesztettségét, a fiatal nemzedék egy részének kiábrándulását, útkeresését és útra találását. Olyan társadalmi osztály és réteg megatartását teszi mérlegre, amelyről éppem ő, mint kortárs és mint polgári származású, a haladás gondolatáig fokozatosan eljutó író vallhat a leghitelesebben. A cselekmény bonyolult eseményektől terhes, felöleli az őszirózsás forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság hónapjait, a társadalmi és emberi konfliktusok útkereszteződéseit, amelyeken a gondolkodó embernek döntenie kellett — jobbra vagy balra tér.

Adva van egy társadalmi korrajzot ígérő regény — 'kiindulási alapja. A szerzőtől azt várnánk, hogy a polgári és a kispolgári értelmiség ellentmondásos társadalmi körülmények között végbemenő bonyolult differenciálódási folyamatáról mondja el mindazt, amit tud. Sajnos, ezt a várakozásunkat a szerző csak részben elégíti ki. Ennek fő okát abban látom, hogy a regénynek lényegében két síkja van, amelyek szervesen nem forrnak össze, csupán, lazán kapcsolódnak egymáshoz.

Az egyik sík a malomtulajdonos Mikó mérnök és felesége Jolán világa. Egri ezzel a magába zárkózó, a környező élet gondjaitól, pezsgő történésétől miszticizmusba menekülő vegetálással kívánja jelképezni a bukásra ítélt polgári világ sorát. Ez a törekvése azonban nem jár teljes sikerrel. így van ez annak ellenére, hogy helyenként szinte virtuóz módon ábrázolja a Jolánban végbemenő érzelmi folyamatokat, a téboly határait súrló egzaltáltság, a szellemidézés, a delejezés, az érzékiség túlfűtött életet, a menekülésnek ezt a módját nem a társadalmi kiúttalansággal magyarázza, amely a legfőbb oka főleg a tőkés világot jellemző magányérzetnek és elidegenülésnek. Ilyen gyökerek helyett Mikóné cselekvésének rugója inkább aszonyi tragédiájának — meddőségének tudata, irtózása tohonya és ráadásul más nőnél gyógyírt kereső férjétől — valamiféle freudi lélektani elemzése. Erről tanúskodik az is, hogy Mikónéban azonnal felébred az egészséges asszonyiság, amikor szerelmes lesz a fiatal hadnagyba, Balázs Imrébe, s újra csak házasságának megoldatlansága kergeti az őrületbe.

A regénynek ezen a síkján a szerző inkább pszichologizál, s mivel főleg ebben dinamikus, érdekes és meggyőző — akarva-akaratlanul háttérbe szorul művének másik síkja, amely

hivatott volt ábrázolni a háború utáni fiatal értelmiségi nemzedék egy részének sorsát.

Egri ugyan Balázs Imrének és Hammer István festőművésznek alakjában lényegében hitelesen festi meg a fronton tapasztaltak és a forradalmi átalakulás következtében végbe*- menő tisztulás és érlelődés folyamatát. Típusaiban jelképezi az akkori értelmiségi fiatalság bizonyos hányadának életét, az új út kezdetét, amely végül is elvezeti az elnyomott közösség oldalára. Az sean vitás, hogy ezen a síkon is érzékelteti az egész életművére jellemző humanizmusát, amelynek mondhatnám közös nevezője a felismerés: az emberi feleszmélési folyamat kiinduló pontja és táptalaja az ember szeretete, a köz gondjai és reményei iránti cselekvő állásfoglalás. De hiába, itt már a művészi megjelenítés hőfoka valamivel alacsonyabb s a cselekménynek ez a fonala kissé adalékként hat, kiszorul a konfliktus tengelyéből.

Szerintem a mű említett erényei, továbbá az, hogy bizonyos részei érdekesek, egyes figuráinak rajza találó, indokolják és igazolják a kiadást. Viszont ez nem menlevél a kritika számára, amely joggal állapíthatja meg ezúttal, hogy a mű kettőssége — a lélektani és a társadalmi elemek szervezetlen keveredése

— megbontja a regény nem is annyira kom- pozíciós, mint inkább gondolati egységét. Valószínűnek tartom, hogy sokkal sikeresebb alkotás láthatott volna napvilágot, ha Egri a cselekménynek vagy az egyik vagy a másik fonalát dolgozza fel.

Végül rá kell térnem arra is, ami főleg irodalmi berkekben viszolygást is szülhet. Egri Viktor regényének rövid előszavában nem titkolja, hogy régi témát elevenít fel: „Drámában és regényben próbáltam erről vallani, és ha most évtizedek után visszatérek a régi témára, azért teszem, mert úgy érzem, hogy amit akkor elégtelenül és torzítva írtam meg

— mert nem értettem az okokat és összefüggéseket, az időt formáló erőket, a vonzásokat és taszításokat —, mindezt most tisztábban látom, és ezért talán teljesebben, igazabban tehetek tanúságot."

Tudom, hogy a regény első változata az első köztársaságban jelent meg a hazai jobboldali polgári beállítottságú napilapban, a Prágai Magyar Hírlapban. Nézetem szerint e kritikában nincs helye a párhuzam megvonásának, a kritika egy konkrét művet elemez, jelen esetben a Boldogok szigetének 1964-ben megjelent változatát. A gondolati és a művészi összehasonlítást bízzuk csak az irodalomtörténészekre.

Nem ismerem tehát az eredeti változatot, de ettől függetlenül is úgy hiszem, hozzá szólhatok és hozzá kell szólnom a kérdés etikai