Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - LÁTÓHATÁR - Bábi Tibor: Elkésett tájékoztató
elkésett tájékoztató Illyés Gyula, Benjámin László, Garai Gábor és Csanády János egy-egy versének közlésével semmiképp nem pótolhatjuk a hiányt és mulasztást, amelyet rajtunk kívül eső okok idéztek elő. Rigorózus szektás irodalompolitikai meggondolások, sokszor teljesen alaptalan vádaskodások bénítottak meg bennünket törekvéseinkben, hogy írót és olvasót egyaránt helyesen és idejében tájékoztassuk a magyarországi irodalom eseményeiről és eredményeiről. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy ezek a „meggondolások“ semmiképp nem állhatták útját az irodalmi folyamat kibontakozásának. A magyarországi irodalom hatása kétségtelenül kimutatható tény a csehszlovákiai magyar irodalom alkotásaiban. Aki ezt nem hajlandó tudomásul venni vagy bármilyen okból kifolyólag útját akarja állni ennek a mindenképpen pozitív hatásnak, vagy vak, vagy szélmalomharcot folytat. Végtére is elképzelhetetlen dolog, hogy nemzetiségi irodalmunk a magyarországi irodalmi áramlatoktól elszigetelve tengődjék; ez egyértelmű lenne az öncsonkítással. Amilyen kívánatos számunkra a cseh és szlovák irodalom hatása, ameny- nyire helyesnek és kívánatosnak tartjuk a bekapcsolódást a szocialista és világirodalmi áramlatokba, épp annyira kívánatos és nélkülönzhetetlen, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot szocialista kultúránk egyik bázisával. Feltelietné valaki a kérdést, miért érdekel bennünket a jelen pillanatban éppen Illyés Gyula? Elsősorban is azért, mert kétségtelenül hatott líránkra, főleg az első költői nemzedékre. Sokak elképzelésében ez a hatás inkább valamiféle bűnnek számít, semmint erénynek, különösen a nevezetes — népi írókról lezajlott vita óta. Azóta sok idő telt el s az egyes írókról vallott nézetek változnak, illetve illetve módosulnak. Simon István a Kortárs tavalyi novemberi számában „A hatvan éves Illyés Gyuláról" c. cikkében Illyés költészete gyors hatásának titkára mutat rá, s többek között a következőket írja: „...a néphezkötött- ség érzése Illyést a szocialista költészethez kapcsolta. S mint példa, az ő életműve arra is alkalmas, hogy bizonyítsuk: közösségi életérzés nélkül nincs szocialista költészet. Az övé a szegényparasztságéval azonosult. A nemzet egy igen nagy hányadáéval. Itt kell megjegyeznem, hogy Illyésnek e költészetünket oly sok eredménnyel gazdagító tulajdonságában csak valamiféle népies nacionalizmust látnak; teljesen alaptalanul. Egy nagy közösséghez, mint nagy családhoz tartozás fölemelő, de felelősségteli érzését nem tudják felfogni. Nem pusztán egyes nézeteivel vitáznak, szem elől tévesztik ennek a magatartásnak szépségét, példaadó voltát, amelynek lényege: hűség a néphez. Mindenáron szembe akarják állítani azzal a másik költővel (József Attilával, a szerk. megjegyzése), akiknek magatartásával leginkább az övé volt rokon abban a korban. Mintha a felcsapó lángot és az izzó parazsat —K ezek egyikét — el akarnák vitatni a tüztől. Lehet vitázni Illyéssel éppen azon, hogy nem lépte-e már túl azt a pontot a magyarság, ahol ő még szemmel tartja, s izgul érte? De hűségét nem látni s kétségbe vonni vakság. S féltésének indít ó- okában nem a felelősség érzését látni ugyancsak az.“ Erre a hűségre az elmúlt időszakban a csehszlovákiai magyar költőnek is szüksége volt, hűsége úgynevezett „plebejus" magatartásában nyilvánult meg és Illyés Gyula a körülmények formálta mentalitáson túl segített neki hűnek maradni, s ilyen értelemben hatása kétségtelenül pozitív volt. Az élő magyar líra ugyancsak nagy alakja Benjamin László. „... kötetével (Az ötödik évszak — a szerk. megjegyzése), legalább annak csúcspontjával a magyar líra megújítja igazi hagyományait: túlnő mindenfajta provincializmuson és világproblémákat feszeget, old meg. Az 1956—62 között íródott ötven költemény szinte minden sora arról a tragédiáról szól, amelyet embeJ. Vlach felvétele
