Irodalmi Szemle, 1963

1963/5 - FIGYELŐ - Koncsol László: Jegyzetek Szabó Gyuláról és képzőművészetünkről

Svejk második megfogalmazásában, amely a cseh hazafiság hangsúlyozása. A forradalmi években a hašeki látásmód ezen a téren is teljesen letisztul, és a nemzeti problémákat is osztályharcos platformról figyelni. A magyarokkal egykor nehezen megbékülő, és a cseh nacionalizmust hangozható Író éppen a Cseh Légió ellen harcol magyar bajtársakkal a fiatal Szovjetunió védelmében. Teljes egészében magáévá tette azt a lenini megállapítást, mely szerint a csehszlovák nemzeti mozgalom „egyik láncszeme annak a Szovjet-Oroszország megfojtása céljából kovácsolt láncnak, amelyet az angol-francia imperialisták következetes politikája már régóta arra szán, hogy Oroszországot ismét beszorítsa az imperialista háborúk gyűrűjébe". Hašek nagy munkát végez a Szovjetunióban: szervez, agitál, toboroz, felvilágosít a nép igazságának győzelme érdekében, és a magyarországi Tanácsköztársaság védelmében való fellépése már az internacionalistává ért Hašeket, a . Zalka Mátétól oly kedvesen és pozitívan jellemzett írót mutatja. Azzal is bizonyította meleg kapcsolatát a magyar kommunistákkal, hogy a Tanácsköztársaság évfordulójának krasznojarszki ünnepségeire drámát írt, amit Zalka Máté fordításában volt budapesti színészek közreműködésével adtak elő.

Hašek szovjetunióbeli álma volt, hogy nemzetközi kommunista csapatok élén felszabadítja egész Közép-Európát. Ez a nacionalizmussal való teljes leszámolás jelentkezik már a Švejk — ezért is — legsikerültebb, világhódító harmadik fogalmazásában. Az író nevetségessé teszi például azt az ellentétet, amely a Monarchia katonái között alakult ki a német és a magyar vezényszó miatt. Švejk nemzeti hős ugyan, de leleplezi a népcsaló nemzetiségi politikát, és nem véletlen, hogy az elnyomók

világának egyik legellenszenvesebb alakja a regényben éppen egy cseh tiszt, Dub hadnagy.

Az uralkodóosztályok megfontolt soviniszta uszításának akár fasizmus felé hajló frázisokkal Magyarországon, akár polgári demokratikus jelszavakkal Csehszlovákiában — egységes Švejkellenes állásfoglalása napnál világosabban mutatja a nemzetközi kapitalizmus egybeforrott népcsalását: az első Csehszlovák Köztársaság könyvtáraiban és a magyarországi könyvpiacon egyaránt tiltott mű volt a Svejk.

Dobossy László könyvének számos érdekes és hasznos problémafelvetése közül még azokat emeljük ki, amelyek főleg kapcsolattörténeti vonatkozásaik miatt a további kutatások irányát is mutatják. Ilyen például Hašeknek František Brábeknél szerzett magyar nyelvtudása. A jeles fordító Brábek magyar kapcsolatainak feldolgozása a kapcsolattörténet sürgős feladatai közé tartozik. Az összehasonlító irodalomtörténet számára is tesz útmutató megállapítást Dobossy László, amikor felveti, hogy Hašek mennyire ismerte a Monarchiát, Krležával és az osztrák Musillal együtt menynyire foglalkoztatta a monarchia-élmény. Ugyanakkor „szinte érthetetlenül a korabeli magyar irodalom legjobb művelőinek . .. alkotásaiban hiába keresnénk akár pozitív, akár negatív jelét e közös nagy élménynek". (10— 20. I.) A kérdésre nem könnyű választ adni, s nagyszerű téma lenne egy A Monarchia képe a birodalom nemzeteinek irodalmában című összehasonlító irodalomtörténeti tanulmány számára.

Dobossy könyvére mindenütt a mértéktartás jellemző. Nem túlozza el Hašek népünkkel való kapcsolatait, amire a sorok írója már képtelen volt, de a recenzens rendszerint a műveknek azokat a részeit emeli ki, amelyek legközelebb állnak hozzá.

Jegyzetek Szabó Gyuláról és képzőművészetünkről

Szellemi életünk sokféle fogyatékossága között az egyik legsúlyosabb, hogy vannak szűz területei. Van már olyan-amilyen irodalmi közvéleményünk (irodalomtudatról még nem szólhatok, különösen nem korszerű irodalomtudatról) s irodalmunk is volna hozzá, de nincs képzőművészetet értő közönségünk. Ugyanakkor viszont van egy idősebb és fiatalabb mesterekből álló művészgárdánk, amely igényt tart a nagyközönség ítéletére és vásárlókedvére. Képzőművészeti kritikánk sincs a kellő színvonalon, különösen, ami a bírálatok számát illeti. Hirtelen két nevet említhetek: Bárkány Jenőnét és Barsi Imrét, akik megfelelő felkészültséggel reagálnak a képzőművészeti élet jelenségeire, ez azonban kevés, mert a művész igényli munkássága méltó tükrözését

nyilvános magyar fórumokon is, s ahhoz, hogy kapcsolataink rendszeresek, tudatosak és hatékonyak legyenek, valami többre van szükségünk.

Elég néhány magyar művészt említenem. Itt van a kassai Erchát Sándor, a szobrász Nagy János, a nógrádi Bácskái Béla, a festő és grafikus Nagy József, az elhúnyt és elfeledett Harmos Károly, a kiállítással a mai napig adós Lőrincz Gyula és a losonci mester, Szabó Gyula. Ezeken az ötletszerűen felmerülő neveken kívül is, ki tudja, hány ismeretlen ifjú dolgozik már rendszeresen: bizonyos, hogy volna mondanivalójuk korunk problémáiról a szlovákiai magyarság számára, s nem is akármilyen színvonalon. Igaz, hogy a képzőművészet, akárcsak a zene, nyelvi korlátok fölött