Irodalmi Szemle, 1963

1963/5 - FIGYELŐ - Tóth Tibor: Mai magyar darab hazai Nemzeti Színházban

álló kifejezésmód, ám ez korántsem jelenti azt, hogy fölötte áll természetes emberi közösségnek. Nem volna éppen utolsó feladat tudatosan bekapcsolni művészeinket nyilvános szellemi életünkbe, létrehozni művészeti életünk természetes egyensúlyát, amely kedvező feltételeket teremtene képzőművész és irodalmár alkotó közeledéséhez. (Ady — Rippl- Rónai, József Attila — Berkovits, Móricz — Medgyesi, a mélyebb, közvetett kapcsolatokról nem is szólva.)

Itt él közöttünk, él és alkotó ereje, teljében dolgozik a losonci Szabó Gyula. Fest, rajzol, metszeteket készít, és minden technikában otthonos. Lapozom a Szemle 3. számát, nézem fametszeteit. Különös világ, drámai légkör, vaskos paraszti realitás és beszédes jelkép- rendszer, látomás és költőiség, egyszerű emberség és mély általánosítások, múlt, jelen, jövő, idill és tragédia kavarog bennük, olykor mindez egyetlen lapon sűrítve. Különös szemlélet, maga az anyag a metszeteik technikája sugallja, a fehér és fekete szín drámai ellentéte. A balladák és tragédiák világa ez, s nem is hagyománytalan. Goya sorozataira, erdélyi metszetekre, délamerikai kiállításokra gondolok hirtelen. Hložník látomásaira, anélkül, hogy rokonítani akarnák, vagy éppen suta értékrendet teremteni, hisz nem vagyok képzőművész,

s a puszta érdeklődésen túl alig fűz a képekhez, szobrokhoz közelebbi kapcsolat. Ám, hogy Szabó Gyula korunk nagy ellentéteit fejezi ki a maga sajátos eszközeivel, drámai kontrasztjaival, expresszív túlzásaival, egy-egy kiugró kézzel, szemmel, arccal, kinyúló karral, alágördülő könnycseppel, kozmikus jelképeivel, az kétségtelen. Ám az is bizonyos, hogy egy elevenebb kapcsolatrendszer, valamint képző- művészeti publikációs lehetőségeink bővítése (színes nyomás, stb.) használna neki is, nekünk is. Néhány metszet élménye és egy évekkel ezelőtt látott Szabó-kiállítás emlékei alapján nem lehet eldönteni, mennyire teljes Szabó világképe, de a szép, tiszta „Emlékezés“, a „Mezei munkás“, az alvó test nyugodt ritmusát kifejelő „Pihenés“ sokat enged következtetni Szabó Gyula művének gazdagságáról.

Megnyugtató érzés, hogy van színvonalas képzőművészetünk, hogy vannak tehetséges fiatal művészeink, de nyugtalanít, hogy olyan keveset tudunk róluk, s hogy amit tudunk, az is inkább sejtés még csupán. Nem volna hasznos, ha valahogyan felkarolnánk az ecset és a véső magyar mestereinek ügyét, és velük együtt, állandó kölcsönhatásban munkálkodhatnánk a magyar szellemi élet fellendítésének ügyén?

Koncsol László ,

Mai magyar darab hazai Nemzeti Színházban Dobozy Imre: Holnap folytatjuk

Két esztendeje kissé irigykedve néztem a prágai Hadsereg Színház műsortervét: az egész színiházi évad kizárólag mai cseh szerzők, Drda, Brezovský, Jaríš, Askenázy és a többiek darabjaira épült fel. Nálunk is, külföldön is példamutató kezdeményezést láttáik benne — amely ráadásul nem is végződött fiaskóval, mint az egyik budapesti színház hasonló próbálkozása.

Az idén fennállásának nyolcvanadik évfordulóját ünneplő prágai Nemzeti Színház a jubileumi évad műsortervét hasonló szellemben állította össze. Szinte kizárólag mai szerzők darabjait mutatja be, a három cseh színdarab mellett a nyugatiak közül Sartre és Frisch, továbbá egy lengyel és egy magyar színmű szerepel műsorában. Éppen a magyar drámával, Dobozy Imre Holnap folytatjuk című színművével nyitották meg az új színházi idényt.

Kissé szokatlan, hogy az ország első színháza jubileumi évadját nem hazai, szerző darabjával, nem is klasszikus művel kezdi. Erről beszélgettünk egy este a prágai íróklufo- ban ... Maršálekkal, a Nemzeti Színház drámai társulatának igazgatójával. Bemutató előtt minden színigazgató dicséri a darabot,

amellyel a közönséq elé szándékszik lépni, az ilyesmit nem is szokás nagyon komolyan venni. Ami Maršálek szavaiból megragadott, az volt, hogy Dobozy művében a szocialista humanizmus reneszánszát kereste és találta meg, arról beszélt, hogy a bizalom — amiről lényegében a darab szól — életünk, szocialista társadalmunk legfontosabb, sarkalatos problémája, Dobozy darabjában nemcsak a mai emberek erkölcsi profilját tárja elénk, hanem olyan új erkölcsi kategóriák is jelentkeznek a műben, amelyekről túlzás és a frázis veszélye nélkül mondhatjuk, hogy már a jövőt idézik. Ném titkolta a drámai társulat igazgatója azt sem, hogy színészeit még egyetlen mai darab sem ragadta meg annyira, nem kerítette annyira hatása alá, mint éppen a Holnap folytatjuk. Ugyanazok a színészek, akik a múltban nem egyszer kissé felülről nézték a mai írók mai tárgyú darabjait, most egyszerre benne találták magukat a drámában, sőt mi több: magukban érezték a drámát.

Hadd tegyem itt mindjárt hozzá: ennek az állításnak az igazáról mindnyájan meggyőződhettünk a bemutatón.

A bizalom drámája Dobozy Imre színiműve.