Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Alexandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Suhov nem kelt fel. Ott feküdt a felső priccsen, fején a takarója meg a buslát;* a pufajkája egyik ujjába pedig beledugta mindkét lábafejét. Látni nem látott, de a hangok után mindent pontosan tudott, ami a barakkban, meg az ő brigádjuk táján történt. Hangos topogással a naposok most vitték ki az egyik nyolcvan literes kiblit. A naposok rokkantaknak számítanak, munkájuk könnyű munkának, de csak próbálja az ember kivinni ezt a kiblit, anélkül, hogy kilöttyentené! Most dobták a padlóra egykötegben a 75-ös brigádszárítóból kihozott nemezcsizmáit. Most meg a miénket (a mi brigádunkon volt ma a nemezcsizma szárításának a sora). A brigadéros meg a segédbrigadéros némán felhúzzák a lábbelijüket, csupán a fülkéjük nyikorog. A segédbrigadéros egyenesen a kenyérkiosztóhoz megy, a brigadéros pedig a parancsnoki barakkba, a TTO-hoz.* Ma nem a szokásos napi munkaelosztás miatt megy a TTO-ba, mint máskor. Su- hovnak eszébe jutott: ma dől el a sorsuk: a 104-es brigádot a műhelyek építkezéséről e9y új építkezési objektum, a „Közszolgáltatási“ telep építésére akarják átdobni. A telep egyelőre még pusztaság, hóval teli gödrökkel; mindenekelőtt árkokat kell ásni, oszlopokat felállítani, a terepet és önmagukat körülövezni szögesdrót akadállyal — nehogy megszökjenek. S csak azután lehet hozzákezdeni az építéshez. Annyi bizonyos, egy álló hónapon át sehol sem melegedhet fel az ember, még kutyaól sincs. Tábortüzet nem lehet gyújtani, honnan vennének tüzelőt? Egy menekvés van: dolgozni rogyásig. A brigadéros gondterhesen ment elintézni az ügyet. Talán sikerül egy kevésbé szemfüles brigádot odaküldeni maguk helyett. Természetesen üres kézzel nem ér el semmit. A fő munkavezetőnek egy félkiló szalonnát kell odadugni, esetleg egy egész kilót. Próba szerencse, nem próbálkozhatna az ambulatóriumon, hátha adnak egy napra felmentést? Hisz úgy hasogat mindene. Most meg arra gondol, melyik smasszer ügyeletes ma? Aha, emlékszik már: Másfél Ivan, az a sovány, nyakigláb, feketeszemű őrmester. Aki először látja, megborzad tőle, de ha * Pamutszövetből készült, vattával bélelt, télcombig érő kabát. * Termelési tervosztály. jobban megismeri, kiderül, ő a legengedékenyebb valamennyi felügyelő között: szigorítottba se ülteti, a rendészeti parancsnok elé sem cipeli az embert. így hát még lehet heverészni, az étkezőben most úgyis a 9-es barakk van. A fülke megcsikordult és meglengett. Egyszerre ketten is felkeltek: fent Suhov szomszédja, a baptista Aljoska, lent pedig Bujnovszkij, a volt sorhajó kapitány. A két öreg napos már kivitte mind a két kiblit, most azon civakodnak, ki menjen a forró vízért. Csepülik egymást, mint a vénasszonyok. A 20-as brigád villamoshegesztője rájuk mordul: — Hé, ti rozogák! — és hozzájuk vágta a nemezcsizmáját. — Majd kibékítlek én benneteket! A nemezcsizma tompán csapódik az egyik oszlophoz. Elhallgattnak. A szomszédos brigádban alig hallhatóan dünnyög a segédbrigadéros: — Vaszil Fjodorovics! Azok a gazok a könyvelésen megint lefaragtak valamit: négy kilencven dekás kenyéradagunk volt és csak hármat hagytak meg. Kinek adjak kevesebbet ? Bár halkan mondja, de természetesen meghallja az egész brigád; mindegyik szívszorongva gondol arra, kinek az adagjából vágnak le majd egy darabkát estére. Suhov pedig ott fekszik, heverészik az agyonpréselt forgácsokkal kitömött matracán. Bár már eldőlne, mi lesz — vagy rázná ki egészen a hideg, vagy pedig múlna el ez a hasogatás. Mert hol jobban, hol rosszabbul érzi magát. Amíg a baptista imáját mormolta, Bujnovszkij visszajött az udvarról és mintegy kárörvendően kijelentette, anéikül, hogy valakihez intézné szavait: — No, vörös matrózok, most vigyázza-* tok! Legalább harmincfokos a hideg! Suhov közben döntött. Elmegy az orvosi vizitre. Ekkor egy hatalommal felruházott kéz lerántotta róla a pufajkát és a takarót. Suhov ledobta arcáról a buslátot és fel- tápászkodott. A fülke felső priccsével egy magasságban megpillantotta a sovány tatár fejét. így hát, soronkívül most ő az ügyeletes és csendben odalopakodott hozzá. — Es — nyolcszázötvennégy! — olvasta Tatár a fekete buslát hátára varrt vászoncsíkról a számot. — Három nap szigorított, de munkával!
