Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - FIGYELŐ - Dobossy László: Az előítélet ellen
gondolata kapott művészi formát. Nem legkisebb érdeme a modern magyar költészet úttörőjének, Ady Endrének, hogy messzire hangzó művek egész sorában hirdette az új (ám valójában csak a XIX. század eleje óta elhomályosult) igazságot: a választóvonal nem nemzet és nemzet közt húzódik, hanem minden nemzeten belül a gazdagok és a szegények közt (miként régebben mondták), illetve a kizsákmányolok és kizsákmányoltak közt (ahogy a tudományos szocializmus megjelenése óta ismeretes). Ady Endre az akkori európai költészetben: a szimbolista költészetben szokatlan politikai hevülettel és a Bezru- čénál is határozottabb éleslátással a különböző kelet-középeurópai nemzetek elnyomott osztályainak az összefogását prófétálta, mert ahol e nemzetek viszálykodnak A Duna-táj bús villámhárító, Fél-emberek, fél-nemzetecskék Számára készült szégyen-kaloda — se történelmi megnyomorodottságban az akkori Magyarország kisemmizettjei, az „elnyomottak. összetörtek a magyarok és nemmagyarok“ hivatottak rá, hogy forradalmi úton hozzanak új rendet a „szolga-népek Bábelébe“. E nagy felismerés: a homogénnek vélt nemzetek helyett azonos érdekű elnyomott osztályok találkozása „az eszme-barikádokon“ (miként ugyancsak Ady Endre kívánta és várta), merőben új helyzetet hozott és új feltételeket teremtett népeink érintkezésében. A legfontosabb mozzanat itt is, mint annyi más téren, az Októberi Szocialista Forradalom eszméltető hatása, s konkréten a. Magyar Tanácsköztársaság kezdeményezéseinek visszhangja. Szinte az Ady megfogalmazta költői látomásra adott válaszként hat az a nyilatkozat, amellyel a prágai Sociálni demokrat című újság üdvözölte (1919. március 28-án) a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltását, s amelyben egyebek közt ez a döntő fontosságú megállapítás olvasható: „Nőm követhetnénk el nagyobb hibát annál, mintha a magyar mágnásokat, politikájukat, a magyar nép gondolkodásával és nézeteivel azonosítanók“. Nyilvánvaló, hogy itt, miként az idézett Ady-látomásban is, nem kevesebbről van szó, mint a népeink közti viszony lényegileg új és egyedül helyes alapjainak körvonalazásáról. Ez a legkövetkezetesebb s a leginkább eredményhez vezető kísérlet a cikkünk elején hagyományosnak jellemzett, a tüzetesebb vizsgálódás során azonban csak időlegesnek bizonyult antagonizmus felszámolására. Ezen fáradoztak a két háború közti időszakban a forradalmi munkásmozgalom magyar harcosai, valamint a velük szövetkezett baloldali értelmiségiek, főleg az 1918—1919-i forradalmak Csehszlovákiába szakadt emigránsai és a sarló mozgalom tagjai. A magyar nyelvű munkásmozgalmi sajtó, akár Csehszlovákiában jelent meg, mint a Kassai Munkás vagy Az Üt, akár a Szovjetunióban, mint a Sarló és Kalapács vagy az Oj Hang mindig nagy gonddal és figyelemmel ápolta a szomszéd népek megbékélésének eszméjét. Főleg a huszas évek elején megjelenő Kassai Munkás végzett példás munkát e téren. Szerkesztői, elsősorban Mácza János, tervszerűen törekedtek arra, hogy magyar nyelven tolmácsolják és bemutassák a haladó cseh irodalom kiemelkedő alkotásait; itt jelennek meg első ízben S. K. Neumann, Wolker, Seifert, Hora, Bezruč költeményei, Hašek egyik elbeszélése, Čapek, dráma-részlete; itt esik szó először ezeknek és más szerzőknek az európai rangjáról, világirodalmi értékéről. A két magyar forradalom után emigrációba kényszerült értelmiségiek folyóirata, különösen a Bécsben, majd Pozsonyban közölt Tűz, később az egész magyar nyelvterület legjelentősebb haladó világnézeti szemléje, a kolozsvári Korunk, a huszas évek végén és a harmincas évek elején pedig a Pozsonyban kiadott Oj Szó, szintén egyik fő céljuknak tekintették a szocialista szellemű kulturális érintkezés szolgálatát. Az említett Üj Szó-nak például a szerkesí- tőségi programja is magában foglalta a keleteurópai párhuzamos fejlődés jelenségeinek marxista rendszerezését, miként a szerkesztő, Barta Lajos, az 1929. novemberi számban kifejtette: „Külön tudomány lehetne a közép- keleteurópai embert, a közép-keleteurópai kultúrákat, irodalmakat geofizikai meghatározó erőik vonalán elemzés alá venni. Egy ilyen, a történelmi materializmus szempontjai szerint végrehajtott geofizikai elemzés egy egészen újnak és másnak látszó történelem ruházatában mutatná meg a közép-keleteurópai kis népeket. Ilyen elemzés, ilyen történelem-nyo- mozás még nem történt, ezért van az, hogy ezek a népek nem a geofizikailag egyesítő vagy párhuzamosító egymásmellettiségben vagy el- választódásban éltek, hanem egy kívülről beléjük konstruált, tisztára politikai szempont döntötte el egymáshoz való viszonyukat. Innen van az, hogy ezek a népek egymással szemben is elszigetelték a maguk kultúrájának jellegét és történelmét. A két legkiemelkedőbb és legkészebb szellemi forma, amely a kis népek ezen zónájában az időkből kialakult, a magyar és a cseh kultúra sem törekedett arra, hogy megismerje és megértse egymást ... A mi feladatunk e kölcsönös megértés előmozdítása.“ Nagyjában-egészében hasonló szándékkal- és hasonló módszerrel vetették fel a kelet-európai kérdést, s ennek szerves részeként a cseh- magyar, illetve a szlovák-magyar kulturális érintkezések problematikáját a Sarló mozgalom tagjai. E mozgalom, amely a Csehszlovákiában felnőtt, haladó gondolkodású fiatalokat — diákokat, művészeket, írókat, mérnököket, tanárokat — tömörítette a húszas évek végétől a harmincas évek közepéig, egyik legfőbb feladatául jelölte meg az összekötő-szerep vállalását a cseh, a szlovák és a magyar kultúra közt.
