Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - HAGYOMÁNY - Grek Imre: Major István
Véren hízott kerge fattya Egyszer megszaladsz te mégis. Eb ura fakó! Majd dalolok vígan én is! Népszava, 1921. július 16. Az Űj Korszakban megjelent prózai írásaiban friss lendülettel, támadóan szállt síkra a tanítók jogaiért és az általános, egyenlő, titkos, községenkénti választójogért. „Emlékezzünk“ című tárcájában, melyet 1912. június 14-én közöltek és Szentpéteri József néven írt alá, bátran gróf Apponyi minisztert bírálta maró gúnnyal. Szemébe mondta: „Nem, kegyelmes uram! Az isteni malaszttal telített rendszer, mely harangozói, sekrestyési, ostyasütési teendőkre kényszeríti a tanítókat, sohasem fogja a mi szeretetünket kiérdemelni... Ez a gyűlöletes rendszer megérett a bukásra...“ Később az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején kiállt a baloldal politikája mellett. Az 1920. évi decemberi általános politikai sztrájkban a verebélyi és nyitrai járások dolgozóit mozgósította. Ezért fegyelmi eljárást indított ellene felettes hatósága. Elhagyta a tanítói pályát és a Népszava hetilapot szerkesztette. Ekkor jelentek meg fent idézett versei és harcos cikkei. Nevét már mindenfelé ismerték, a reakció, a burzsoá állami szervek féltek tőle. 1922. május 6-án jelent meg tőle a Népszavában az alább jellemző megjegyzés: Nem azonos A polgári lapokban egy nyilatkozat jelent meg, melyben Major Dezső, a neves író tiltakozik az ellen, hogy ő azonos volna énvelem. Félreértések elkerülése végett én is kijelentem, hogy nem vagyok azonos ővele. Reggel felébredve, megtapogattam önmagam és konstatáltam, hogy én csakugyan én vagyok és nem Major Dezső. Kötelességem ezt kijelenteni már csak azért is, nehogy a hatóság összetévesszen ővele. Ma ugyanis kellemesebb dolog Dezsőnek lenni, mint Istvánnak. — Major István, a Népszava szerkesztője. Major István elvtárs a CSKP megalakulása óta harcolt a párt soraiban, mint nemzetgyűlési képviselő, a bolsevik KB tagja, a bratisla- vai kerületi pártbizottság funkcionáriusa. Részt vett a nagy földmunkás sztrájkok szervezésében. 1931-ben a kosúti vérengzés alkalmával letartóztatták. Hogy milyen népszerű volt, azt leginkább az események után láthattuk, amikor a párt felhívással fordult a tömegekhez, -hogy védjék meg a bebörtönzött kommunista országgyűlési képviselőt. Egymást követték a tiltakozó gyűlések és a Major elvtárs fényképével ellátott belépési nyilatkozatot több ezren írták alá azzal, hogy a pártba akarnak lépni. A tárgyaláson a bíróság a kosúti csendőröket védte, Slávik belügyminiszter pedig nyilatkozataiban Major elvtársat „lelkiismeretlen agitátornak“ bélyegezte, aki felizgatta a tömeget, hogy támadja meg a csendőröket. Ilyen és ehhez hasonló támadások és sértések érték azt az embert, aki egész életét a ki- zsákmányoltaknak, a szlovákiai dolgozó nép felszabadító harcának szentelte. Még családjára sem volt tekintettel, mert azt mondta, hogy van egy nagyobb családja is, a szegény proletárok, akikért tűrte a csendőrök puskaütéseit, s akiket nem hagyott el soha. És ez az agyonsanyargatott nép szeretettel és aggodalommal gondolt a leopoldovi börtönben sínylődő 2895. számú rabra. Spontán születtek meg új szövegű népdalok, melyeket régi dallamokra énekeltek. Pl. a Kossúth nóta dallamára: Munkásokba belelőttek, mert nagyobb kenyeret kértek. Vezérüknek az a vétke, hogy a munkásokat védte. Éljen a munkásszabadság! Éljen ez a harc! Major István jó tanítónk, haragszik rá a sok bíró. Csendőrökkel elfogatták Tizennyolc hónapra zárták. Kezeikről csöpög a vér, mégis ők ítélnek ezér'. Véreskezű Pilátusok, majd a kocka fordulni fog! Refrén ... Vagy másik ismert nóta, amit a munkásság énekelt: Felszántották csendőrgolyók a kossúti főutcát, proli vére, munkás vére, mint az eső pereg rá ... Ugyanakkor a haladó ifjúság, a sarlósok sem feledkeztek meg róla. 1932-ben adták ki a „Sarló jegyében“ című kongresszusi vitaanyagukat, melyet Major Istvánnak, az elbocsátott magyar néptanítónak, a földmunkásság bebörtönzött szervezőjének“ ajánlották. Major elvtárs a börtönben sem hallgatott. Erről tanúskodik egyik kicsempészett írásának töredéke: „Mert a rab a börtönben is beszél. Hangosabban, messzebbre hallhatóan, érthetőbben, mint ahogy odakint beszélt. A rab lelket akar verni a csüggedőkbe és ingadozókba, hogy ne váljanak kishitűkké, amikor erőre, bátorságra áldozatkészségre van szükség. Az élcsapatnak tudnia kell a következőket: a győzelembe vetett hit és igazságtudata olyan erkölcsi erőt kölcsönöznek neki, mely minden hetvenkedés- sel és brutalitással szemben felvértezi.“ A Major elvtársat ért igazsákgtalan ítélet felrázta közönyükből az embereket. A haladó csehszlovák értelmiség 33 tagja kiáltványt adott ki érdekében, köztük Šalda, Fučík, Majerová, Fraňo Kráľ, Zdenek Nejedlý, Olbracht, Stašek, Vančura, S. K. Neumann, Jilemnický, Smrek, Poničan és mások. A külföldi írók közül Scotus Viatort, Gorkijt, Romain Rollan- dot informálták és sok idegen országban tiltakoztak bebörtönzése ellen. Amikor a „Ľudový denník“ megjelent lg33. július 15-én, a fejlécen Major nevét viselte főszerkesztőként. A párt a sajtóalapra gyűjtött
