Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - FIGYELŐ - Sándor László: Irodalmi levél

és nyomtatott elismervényeket adott ki, melyen a „Ľudový denník“-et kifejezetten „Major lapjának“ tüntették fel.

A szlovák fasizmus hatalomrajutása után Románián keresztül a Szovjetunióba távozott. A moszkvai rádióban szerkesztőként és bemondóként működött, az ellenállók örömrepesve hallgatták érces hangját, amikor kitartásra buzdította az itthonmaradottakat. Beszédeivel és elbeszéléseivel, tárcáival felvillanyozta őket. Onnan folytatta harcát az elnyomók ellen. Egészséges optimizmusa új erőt öntött a csüggedőkbe. Ügyes sorozatos írásaival kifejezte a partizánmozgalom és aktív ellenállás szükségességét. Hozzáférkőzött az emberek leikéhez és volt foganatja. A szlovák katonák a fronton szökdösni kezdtek, átálltak a partizánokhoz, később a csehszlovák egységekbe, hogy a fasizmus ellen harcoljanak. Megmaradtak Major elvtárs írásai, melyeket a moszkvai rádióban olvasott fel szlovák nyelven. Ezek a rövid elbeszélések és fejtonok közül néhányat már közölt sajtónk (Jankó Hole álma, Munkában az első partizánok stb.) a továbbiak fordítása most készül.

Amikor elmúlt a barbárság, s a sötétség 6 éves korszaka, a felszabadulás után Major

irodalmi levél Hídépítők tegnapi és mai dolgai

Valahányszor szóba kerül a sajtóban, alkotói szervezetekben vagy más fórumokon — határon innen és határon túl — a cseh, szlovák és magyar, cseh és szlovák irodalmi csere kérdése, csaknem mindig büszkeséggel vegyes elégtétellel állapítjuk meg: mi minden is történt eddig ezen a téren. És valljuk meg: a büszkeség és elégtétel nem ok nélkül való. Az egymás mellett élés hosszú századai folyamán, jóllehet sok gátló körülmény akadályozta (mint közismert, huzamosabb ideig az uralkodó osztályok sovinizmusa, illetve nacionalizmusa, néhány évvel ezelőtt — igaz nem tartósan, de annál vehemensebben — a személyi kultusz korszakának téves irányvonala) az egészséges, hátsó gondolatok nélküli, spontán irodalmi kölcsönösség kibontakozását, végső soron mégis szép lista kerekedik ki a korántsem teljes számbavétel esetén is.

Mert maradéktalan, minden mozzanatra kiterjedő, aprólékos számbavétel sem egyik, sem másik részről eleddig, sajnos, nem történt!

Csanda Sándor 1959-ben kiadott Magyarszlovák kulturális kapcsolatok című, csaknem

István, mint a Pravda kiadóvállalat vezető igazgatója áldásos munkát fejtett ki. Részt vett a párt munkájában, s ott volt 1948. december 15-én az Üj Szó indulásakor, később 1949 márciusában, amikor megalakult a Cse- madok. A haladó erők februári győzelme a reakció felett fordulópontot jelentett a csehszlovákiai magyarság életében is. Üj Szó, új hang kopogtatott a csehszlovákiai magyar nép ajtaján, a jobb jövőbe vetett bizalom és biztonság szava.

Major elvtárs néhány évig mint köztársaságunk nagykövete került Magyarországra, ahol fejlesztette az országaink közötti baráti kapcsolatokat. Amikor visszatért hazájába, nyugdíjba vonult és évekig -betegeskedett. Ekkor is felkeresték őt a kisemberek, hogy tanácsot kérjenek tőle. Mindig a legnagyobb készséggel, nyájas közvetlenséggel igyekezett segíteni mindenkinek. A nép mindig szeretettel emlékszik vissza példás szerénységére, a dolgozók iránti nagy tiszteletére, az emberekhez való szívélyes viszonyára, izzó hazaszeretetére, nemzetköziségére. Gyűlölt mindennemű burzsoá nacionalizmust, faji megkülönböztetést és sovinizmust, soha nem kápráztatták el a sikerek. Mindvégig az osztályharc példamutató katonája, egyszerű munkása, az igaz kommunista fényes példaképe maradt.

figyelő

félezer oldalas értékes és hasznos gyűjteménye és Kemény G. Gábor 1962-ben megjelent A szomszéd népekkel való kapcsolataink című, az előbbinél lényegesen szélesebb körre kiterjedő, a Dunamedence népeinek kapcsolatait dokumentáló, izgalmasan érdekes válogatása

— bármilyen jelentős vállalkozás mindkettő!

— csupán a végzett munka kontúrjait villantja fel, s csak közvetve utal a munka el nem végzett részére és a soron következő feladatokra. E gyűjtemények tettre serkentő, ösztönző hatása mindenesetre felettébb értékes, és ezért csak sajnálkozni lehet, hogy mindkét mű (különösképpen az utóbbi) nagyon kis példányszámban jelent meg. Nem érdektelen idejegyezni, hogy e művek meleg sajtóvisszhangján kívül a kötet szerkesztői egész sereg elismerő levelet és bíztatást kaptak különböző nemzetiségű olvasóiktól.

E két antológia azonban — szembeszökő pozitívumai mellett — meggyőzően mutatja, hogy a múlt vizsgálata általában túlteng. A jelen problémái és a jövő feladatai felé ritkábban és aránytalanul kisebb mértékben fordul