Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Dominik Tatarka: Fonott karszékek
Dominik Tatarka termékeny író, csaknem évről évre jelennek meg újabb és újabb regényei. Munkásságát és író-emberi magatartását, szenvedélyes keresés, kísérletező bátorság. ugyanakkor elmélyült gondolkodás jellemzi. Alkotásával új szellemi igényeket akar támasztani. A művészi képalkotás nála ezért nem a valóság puszta tükrözését jelenti, elsősorban gondolat és mozgósító szándék hordozója. Mielőtt a szlovák prózairodalomban általánosan meghonosodtak volna az új alkotó módszerek, tehát még a 48—49-es esztendők előtt, elhagyta első könyveinek (V úzkosti hľadania — 1942 és Panna zázračnica — 1945) individualista esztétikáját, s megírja Farská republika (A plébános köztársasága — 1948) majd Prvý a druhý úder (1950) c. regényét, segítve megteremteni velük a szocialista irodalom nagyszerű küldetésének megjelelő regénytípust. A két regény cselekménye a háborús időkhöz, a jasizmus elleni harchoz, a Szlovák Nemzeti Felkeléshez, illetve közvetlen háború utáni politikai és gazdasági átalakuláshoz fűződik. Ám az író szándékaiban meghaladja ezt a keretet, lényegében mély pszichológiai tanulmány tárgyává teszi az akkori szlovákiai társadalmi és politikai életet. Az ember erkölcsi kvalitásairól akar meggyőződni és meggyőzni másokat is. Hasonló szándékok érvényesülnek Radostník (1954) és Družné letá (1955) című regényeiben is, bár ezeket a legmerevebb sematizmus idején írta, s így érthetően magukon viselik annak csonkító jegyeit. Mégis élnek és hatnak mindmáig, mert az író a szlovák jalu jorradalmi átalakulásában elsősorban az emberi munkát és szellemi aktivitását jedezi jel. Lényegében ez jellemzi egész munkásságát, s újabb művei azt bizonyítják, hogy u sematizmus rontó hatása nála átmeneti és jelszíni jelenség. Ebben a számunkban eddig kiadatlan, de a lapokban már közölt Prútené kreslá „Fonott karszékek“ c. kisregényéből közlünk részletet. A kisregény cselekménye a müncheni árulást követő közvetlen időkben Párizsban játszódik le. Hőse, Slzička Bertalan, fiatal tanárember kijut Párizsba. Valutaűzérekkel való ismeretsége teszi ezt lehetővé. Nem kellett volna mást tennie, csak rábízni magát a szennyes árra, kihasználni a zavaros helyzetet és meggazdagodhatott volna. Ehelyett ott marad Párizsban és beiratkozik az egyetemre. Tehát a nehezebben járható utat választja. A véletlen egy rokonszenves francia lánnyal hozza össze, aki ugyancsak tanári pályára készül. Gyengéd és megható szerelem fejlődik ki köztük, mely nem végződik boldog beteljesüléssel, se házassággal. Slzička hazája az elárult Csehszlovákia, akkoriban a senkiföldje. Felelősségérzete nem. engedi, hogy bizonytalan sorsához kösse a leány sorsát. A regény mondanivalója, lényege ennyi: van, létezik igazi nagy szerelem — még a házasok között is. Tatarka nem nyújt és nem is akar nyújtani részletes korrajzot, mégis e gyengéd és mély szerelem történetébe ágyazva sikerül neki felvillantani a csehszlovák problémát, mint az akkori európai és világpolitika — a fasizmus és a haladó erők harcának problémáját, messze meghaladva sok naiv és provinciális kísérletet. Részletünket a regény befejezéséből vettük. Dominik Tatarka Fonott karszékek Ellátva étellel, itallal s a kedves Augier apó jóindulatával hazaindulok az én szobának nevezett halottaskamrámba. Majd csak kibírom valahogy — gondoltam magamban, ha másképp nem, hát átalszom a telet, akár a medve. Otthon alaposan megborotválkozom, szépítkezem, aztán kiöltözöm, így készülődök az ünnepi vacsorára. Mégis csak vendégeket várok. Mama, írok magának egy hosszú levelet, minden betűjét külön megrajzolom, szemüveg nélkül is olvashatja. Most elsőízben töltöm idegenben a karácsonyi ünnepeket. Azért ne féltsen, én el nem veszek. Csak tegyen félre számomra egy fazék kolbászos káposztalevest. Titokban órámra pillantok és kisettenkedem a folyosóra. Lenyomom a főkapu kilincsét. Be van várza. Istenem, mit művelek? Az órára vetett lopott pillantásom, kezem mozdulata, a gondolatban félve kerülgetett összefüggések, a rézkilincs érintése, mindez
