Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Ladislav Mňačko: A tanú
partizáncsoportok érkeztek, nem lehetett mindezt eléggé kézben tartani. Három napig voltunk már ott, amikor ijedten berohant az alakulatunk őrmestere: — Kučera kapitányt becsukták. Az utcán tartóztatták le az NKVD katonái a város átfésülésénél. Az őrmester nem tudta miért, de rossz, nagyon rossz hír volt ez. A szovjet katonák sokáig nézték az újonnan kiállított igazolványát, aztán keresgéltek valamit a névjegyzékben, majd neki szegezték a fegyvert, elvették pisztolyát s elvitték ... Futottam a komandatúrára. A régi rangom és szolgálati beosztásom alapján számítottam valamit, tudósító tiszt létemre nem voltam akárki. A szolgálatot teljesítő tisztnek előadtam, hogy mit akarok, hívta az ügyeletest, s az pedig egy szobába vezetett, ahol egy kopasz férfi ült, s hosz- szabb ideig készakarva az asztalán fekvő iratokat nézte, amíg szíveskedett engem figyelembe venni. Előadtam neki oroszul, mi járatban vagyok, kínos félreértés történt, mondom, az NKVD járőrosztaga az utcán letartóztatta a felkelő hadsereg egyik kapitányát, a felkelés egyik élvonalbeli harcosát. A kopasz gúnyosan nézett rám, nem szakított félbe, végül kicsit kemény, de helyes szlovák dialektussal megkérdezte: — Hogy hívják? — Kučera, Kučera kapitány ... A kopasz csengetett, bejött az ügyeletes, s behozatott vele valamilyen iratokat, sokáig bogarászott bennük, az ujjával végigfutott valamilyen névjegyzéken. — Kučera... Jaroslav Kučera, igaz? — Nem. Nem Jaroslav — mondottam —, tévedés, ez Kučera Pavel, Kučera Pavel kapitány ___ — De Kučera, nem? — Na igen, de nyilván összetévesztették a személyeket, tehát tévedés történt... A kopasz férfi felállt, s a vasvilla szemeiből tüzes mennyköveket eregetett felém. — Jegyezd meg magadnak, elvtárs, hogy mi nem tévedünk soha. Az illető Kučera, s ezzel vége van a mesénknek ... Meg akartam győzni,, el akartam mondani ki a mi kapitányunk, hogyan viselkedett a hegyekben, hogyan harcolt, s végül át is adtam neki a parancsnoki tisztséget... de ő nem hallgatott rám, én beszéltem, beszéltem, s végül megértettem, hogy a falaknak beszélek, abbahagytam ... — Jaroslav Kučera... a Gyorshadosztály tisztje ... a legreakciósabb fasiszta ... — Ez sohasem volt a Gyorshadosztályban ... — Csend legyen! — ripakodott rám. — Mi már csak jobban tudjuk, ki hol volt! És te, elvtárs, kicsoda vagy? Átnyújtottam az igazolványom, s úgy látszott, mintha némi hatással lett volna rá. Igyekeztem újból megmagyarázni a dolgot. Üjra lehurrogott, mint egy taknyos kölyköt. — Viszket a bőröd, elvtárs! Ügy látszik forró a fejed! Megeshet, hogy majd Szibériában lehűl... — Engem te nem ijesztesz meg! Lehetsz tőlem akárki! Egy ártatlan embert csuktatok be, egy derék katonatisztet... A kopasz csengetett. — Vezesd az elvtársat a kijárathoz. Elhagyhatja az épületet... Felháborodva elmentem, nem tudom, ki ez az ember, hogy nem orosz, annyi szent, biztos szlovák, habár NKVD tiszti rangjelzése volt. Cél nélkül jártam-keltem a városban. Mihez kezdjek? Hogy segítsek az elvtárson? Létezhet ilyesmi, hogy ilyen tök- kelütött döntsön egy ember sorsáról, aki azt sem akarja megérteni, hogy két különböző személyről van szó? Eszembe jutott Slánský. Slánský itt van Kassán, Slánský befolyásos ember ... Rögtön fogadott. Elmondtam neki, mi járatban vagyok. Mindjárt megértette, miről van szó, nem mernék megesküdni rá, de mintha azt hallottam volna, amint morgott valamit magában — az a hülye ... Telefonált a városi parancsnokságra, generálisnak szólított valakit, s röviden arra kérte, bocsássák szabadon a letartóztatott Pavel Kučera katonatisztet. Két azonos nevű személy összetévesztéséről van szó. Majd írt valamit egy cédulára s átadta nekem. — Menj, vedd át személyesen, mert még valami baja történhet... A cédulán egy ismeretlen név volt és arra vonatkozó parancs, hogy bocsássák szabadon a kapitányomat, hivatkozással a városparancsnok utasítására. Meglepetésemre ugyanabba a szobába vezettek. A kopasz ordítani akart valamit, de én szó nélkül az asztalára tettem a cédulát. Láttam, milyen kedvetlenül engedelmeskedik, milyen komorrá vált s hogy eszi a fene. De végül is parancsot adott
