Irodalmi Szemle, 1963

1963/5 - Csontos Vilmos: Válasz önmagamnak, Gyalogút

Csontos Vilmos

válasz önmagamnak

Sejthették, kik rád figyeltek, amikor Szüreteltél — jó borod lesz, ha kiforr, Mert látták, az alanyt nemessel oltod,

— Jöhet a tél — lesz miből jót kortyolnod.

Tavaszod, nyarad messze már,

S mire lábad az őszbe jár;

Könnyed csordul venyigédre,

Savanyú fürt hull a présbe,

Savanyú bort ízlel nyelved,

— Savanyú a vér is benned.

Jobb lenne, kapád rozsdának vetnéd-rágja, Védő szert se permeteznél az oltványra, Pusztítaná gyom, vagy felfalná a féreg,

— Eldicsekedhetnél — vízzel is beéred.

Mert mit ér munkád, ha csóktalan a nap, S termésed nem érik fénylő sugarak. Mámoros perceid sosem lehetnek,

— Lesheted napját vidám, s bő szüretnek.

Minek a kétkedés, minek?

Hisz gyökerei még Épek szőlőd vesszőinek,

Csak szorítsa jól ollódat — kezed:

Följebb kell termőre metszened.

S ha majd új fürtöt takar a levél,

Kóstolót abból vegyél,

S szünetlenül szorgoskodj,

Kapálj, kötözz, hegyezz,

S ne révedezz Messzi kopár hegyen:

Jó bort venyigéd Csak nyomodban terem.

Atilano Armenteros (Kuba), munkás

gyalogút

Akik tapostak,

Derengésein A hajnaloknak:

Be szürkék voltak.

Kik hintón jártak, Azoktól lettek Mégis nagyobbak.

Szegénység terhét Görnyedten hozták S a nagy ég kékjét Bearanyozták,

S csillagként égtek Az országúira Mire kiértek.

— Velük indultam,

Velük érkeztem,

Csillag -fényükben Megfényesedtem,

S ahol most megyek,

— Velük együtt szép Fénylő port verek.