Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza
GABI (még a munka lázában): Szép? Az más kérdés. Mit tudom én, másoknak tetszeni fog-e? A mondanivalómnak megfelelő alaphang az, amit végre megtaláltam. (Felkapja az asztalról a Hamlet-kötetet és magához öleli.) Nem hiába élek hetek óta ebben a rémséges remekműben, hogy szinte már egy hús vagyok vele. (Nevetve.) Mint a kukac a gyümölccsel: ételem is, házam is ... ANNA: Félelmetes étel, félelmetes ház. GABI (nevetve): Ha elkészültem a nyitánnyal, két hétig csak Piszkos Fredet fogok olvasni. (Az órájára pillant.) De most még egyszer megnézem ... LIA (kesernyésen): Megint a Hamletet? A rögeszméd már énrám is átragad. Az éjszaka álmomban Helsingőrben voltam ... GABI (tréfásan): Nem találkoztunk? Én is ott jártam. LIA: Furcsa álom volt. Kiderült, hogy a Szellem félrevezette Hamletet. Hiába figyelmeztették a barátai: „Hátha folyamba csal, vagy borzadályos sziklacsúcsra“ ... Ő csak ment a kísértet után — és lezuhant. ANNA (gyorsan félrefordul). GABI (nevet): Hát ezt az öreg Shakespeare szebben álmodta meg, Liám! Mit ettél vacsorára? Töltött káposztát? (Nevetve átöleli.) LIA: Nevetsz? Kár, hogy nevetsz! (Még valamit mondani akar, de aztán hirtelen sarkon fordul és elmegy.) 2. jelenet GABI (elképedve néz Lia után): Hát ennek mi baja? ANNA (tesz-vesz a szobában): Ideges. Túl sokat dolgozik. GABI (elmenéshez készülődik): Furcsa gépezet ez a mi egyetemünk. Egyik végén bedobjuk egy Beszkárt pályamunkás vasgyúró lányát és a másik végén kiesik egy idegzsák, aki úgy falja a Karilt és az altatót, mint nagyapja otthon Ercsiben a szalonnát. ANNA (ránéz): Ezt most olyan hangon mondtad, mintha Frici barátodat hallottam volna. Sokat vagytok együtt. Nem szeretem. GABI (komolyan): Frici az a fajta, akit meg kell nyernünk. Nagyon tehetséges. Sok mindent el kell nézni neki. ANNA: Neki igen, Liának nem? GABI (kis hallgatás után): Ezt nem jól látod, édes. Én szeretem Liát. A hibáival együtt nagyon szeretem. Sose felejtem el, hogy állt melletted — és mellettem — akkor. (Kicsit nagyképűen.) Már szólnom kellett volna erről, de valahogy nem volt időszerű. Feleségül szeretném venni, amint csak lehet. Nem baj, hogy a kettőnk életkora együtt sem tesz ki 38 évet. Jobb élettársat nem választhatnék. ANNA (ingerülten): És majd együtt tanultok tovább és együtt fejlődtök ... GABI (élénken): így gondoltam! ANNA: ...ahogy azt a mi házassági kiskáténk előírja. Nem gondolod, fiam, hogy te az érzelmi életet is túlságosan leegyszerűsíted? GABI: Is? Még mit? ANNA: Ne érts félre. Én nagyon szeretem Liát. Örülnék, ha valóban őt választanád. De nem úgy, hogy némi körültekintéssel felveszed az ötéves tervedbe. GABI (meglepetten): Azt gondolod, édes, hogy érzelemszegény vagyok? ANNA (sóhajt): Sajnos, nem vagy az. Éppen ezért féltelek. GABI (kicsit türelmetlenül): De hát mitől? ANNA (megsimogatja az arcát): Hogy teljesen védtelen vagy ott, ahol nem használ a sillabusz. Apád is, én is azt a hibát követtük el, hogy nem készítettünk elő csalódásokra. GABI (nagyon nyugtalanul): Csalódni fogok Liában ? ANNA: Dehogyis. Nem erre gondoltam. No, de most menj már. GABI (tétován álldogál): Erről beszélnünk kell még. ANNA (gyorsan): Majd este beszélgetünk... és eljátszod, amit komponáltál... Liát is áthívjuk, jó? GABI (már felvidult): Nagyon jó! (Tekintete apja fényképére téved, halkan.) Ugye, tudod, hogy a nyitány az ő emlékműve lesz?... Mennyire értett a muzsikához! Emlékszel, milyen füle volt? ANNA (ridegen): Hogyne. Botfüle. GABI (megdöbbenve): Mit mondtál? ANNA (erélyesen): Apádnak botfüle volt, drágám. Lehetetlen, hogy te, a jó muzsikus, ezt ne vetted volna észre. Miért hamisítod meg a valóságot ? GABI (elneveti magát, megfogja Anna kezét, cirógatja): Frontátvonulás? ANNA: Mi az? GABI: A divatos diagnózus. Ha az emberek ok nélkül furcsákat beszélnek, mi lehet az oka? Frontátvonulás. No, nevess már, édes. (Leül Anna lába elé egy zsámolyra, az ölébe hajtja a fejét.) ANNA (magához öleli): Hízelgő macska. Most éppen olyan vagy, mint kicsi korodban. Mikor még elfértél így, a két karomban. GABI (hozzásímul): Most is elférek. Ez az öle- lésnyi térfogat az egyetlen, ahol soha semmi bántódás nem érhet. ANNA (felsóhajt, eltolja magától): Elkésel a színházból. GABI (lehajol, megcsókolja a kezét, nagyon egyszerűen.) Olyan jó, édes, hogy te a világon vagy. (Elmegy.) ANNA (amint Gabi elment, megáll Tárnok képe előtt, szinte gyűlölettel): Mondd, meddig tart még? Meddig? (A verandaajtóhoz siet és átkiált a szomszédba.) Lia' (Halkabban.) Jöhetsz.
