Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza
Mindig 1950-et írt. Hiába tudta az eszével, hogy 1955-öt írunk, az ösztönei horgonyt vetettek 1950-ben. ANNA: Még szerencse, hogy te mindig olyan jól kiismered magad a mindenkori főnököd ösztönéletében. LILI: Nem tudom, ezt most miért mondod. ANNA: Nézd, Lili. Én tudom, miért jöttél. Megértettem! Ütban vagyak az osztályon. Holnap kérni fogom az áthelyezésemet. LILI: De Anna, én igazán csak úgy gondoltam, hogy feszélyező volna számodra . .. ANNA: Mike számára volna feszélyező, így gondoltad. Mindig nagyon tapintatos voltál. (Hirtelen indulattal.) És embertelen! LILI (elképedve): Én? ANNA: Te. És ő. Ideküld, hogy burkoltan — nem is burkoltan — tudomásomra adjad: mire bevonul a rezidenciájába, ne találjon ott! Annyi emberség se volt benne, hogy ezt legalább személyesen közölje ... LILI (gúnyosan): Furcsa, hogy éppen ti beszéltek embertelenségről. ANNA (ránéz): Ki az a „ti“? LILI: Ti mind, akik őt oda juttattátok! (Bizonytalan mozdulatot tesz, amely mintegy belefoglalja a „ti“ jogalmába Tárnok képét, Annát és a szomszéd szobában tartózkodó Gabit is.) ANNA (keményen): Odajuttatŕufc.' Ez a helyes kifejezés! LILI (jelcsattan): Azzal vádolsz, hogy én is... ANNA (fenyegető, fojtott hangon): Halkabban! A gyerekeknek semmi közük a mi kettőnk dolgához. Egyszer végre beszélnünk kell róla, Lili. LILI (hisztériásán hadarni kezd): Mindig éreztem, hogy gyűlölsz! Telebeszélték a fejedet, hogy a férjed szeretője vagyok, pedig a fiam életére esküszöm, hazugság volt, és én mindig cáfoltam ... ANNA: Hiába cáfoltad, akkor se volt igaz. Persze, nem rajtad múlott... LILI (felsikolt): Mikkel rágalmazol, mikkel merészelsz rágalmazni! ANNA (halkan, erélyesen): Mondtam már: nem hisztériázunk. Én akkor se hisztériáztam volna, ha István történetesen mégis beléd kóstol, mint az unásig kínálgatott ételbe. De hát nem volt rád gusztusa. Másfajta viszony volt ez a tiétek! LILI (felsikolt): Anna, de Anna! ANNA (mozdulatlan arccal): A nagyon elfoglalt embernek mindig két élettársa van: a felesége és a titkára. Az élete nagyobbik felét a másodikkal éli. A titkár az összekötő kapocs közte és a világ között. Egy kicsit a szemüvege, rajta keresztül látja az embereket. LILI (gúnyosan): Ügy gondolod, hogy ha én pár dioirptával erősebb, vagy gyengébb vagyok, akkor Tárnok István nem ítélt volna el féltucatnyi tisztességes embert ? ANNA: Súlyos látási zavarai voltak — tőled függetlenül — az utolsó években. De te ezeket még fokoztad. LILI: Mi érdekem lett volna?... ANNA: Hogy mindig te légy az eszményi munkatárs, a mindenben egyetértő. Belátom: nehéz volt neki ellentmondani. De én legalább megpróbáltam. Te meg se próbáltad! Sőt! Nekem is könnyebb lett volna a dolgom, ha te — és mások — nem adtatok volna neki mindig, mindenben igazat. LILI: Magad mondtad: nem tűrt ellentmondást. ANNA: De te még tüzelted is, mikor már úgyis rögeszmévé torzult a gyanakvása. Ez az oka a mi szembenállásunknak és nem holmi ostoba ágy-históriák, Lili! „Lihegő Lili“, ahogy a bíróságon csúfoltak. Mert nem volt olyan őrült gyanú, esztelen túlzás, amit te rögtön, lelkesen túl ne lihegtél volna. LILI (hangtalanul): Elment az eszed! ANNA (nyersen): Ne félj, nem leplezlek le az új főnököd előtt. Ha neki is csak lelkes lihegés kell, akkor megérdemel téged. Neked pedig úgyis mindegy: eddig balra lihegtél, most majd jobbra lihegsz. LILI (alattomosan): Szerinted, Mike jobboldali ember ? ANNA: Nem úgy értettem. Egyébként: ez most rossz kérdés volt, Lili. Amolyan „in flagranti“ kérdés. Tárnok-kérdés. Mike Gábor az ilyesmit sose szerette. Legalábbis a múltban... LILI (vontatottan): Persze, te régóta ismered. ANNA (fanyarul): Alig huszonöt éve. (Megszólal a telefon. Anna odamegy, felveszi a kagylót.) Halló ... (Nagyon meglepődik.) Te ? ... (Erőt vesz magán, egy pillantással Lili felé.) Hát igen, kicsit meglepő. LILI (felugrik, rémülten): Mi az?... ANNA (a telefonkagylóval kezében, félig elfordul tőle): Igen. Szívesen. Egy óra múlva. (Egy pillantással Gabi szobája jelé.) Nem, korábban nem lehet. A cím a régi... Viszontlátásra. (Leteszi a kagylót, merőn nézi Lilit.) LILI (jakó hangon): Csak nem? ANNA (nyugodtan): Mike Gábor. LILI (nagyon megijedt): Nem tudtam, hogy érintkeztek ... ANNA (hidegen): Nem találkoztunk... azóta .. . LILI (jelöli, kapkodva): De hiszen én csak... jót akartam! Hogy ne kerülj megalázó helyzetbe. (Kis tétovázás után.) Kérlek, ne említsd, hogy itt jártam. ANNA (gúnyosan): Miért? Hiszen csak jót akartál. LILI: Rossznéven venné, ha megtudná, hogy utasítása nélkül... ANNA (jinoman): Ne aggódj, Lili, nem adlak ki. Ézzel meg én tartozom a férjem emlékének. LILI (hirtelen az ajtó felé fordul, kiáltva)r Frici! Megyünk. FRICI (belép balról. Az anyjához): Kisüli, én még maradok. ANNA (gyorsan): De hisz Gabi a városba készül...
