Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza
LILI: Köszönöm, de most ebédeltem. (Le akar ülni az asztal főre, a faragott karosszékbe.) ANNA (hirtelen rászól): Ne oda! (Lili megrettent mozdulatára észreveszi magát, zavartan más hellyel kínálja.) Gabi nem szereti, ha valaki odaül ... Az apja helye volt... LILI: Persze ... (Sóhajt.) Ki hinné... már öt hónapja... ANNA (ridegen): Azóta nem jártál nálunk. LILI (zavartan): Messze van ez a Zugliget... ANNA: Pontosan ugyanolyan messze, mint öt hónappal ezelőtt... LILI: Akkor nem vettem észre. Hányszor szaladtam ki még éjszaka is, ha a férjed t elefonált értem! ANNA (élesen): Eszményi titkár voltál. István mindig mondta. LILI (nem kérdi, megállapítja): Neked más volt a véleményed. ANNA (ridegen): Nem az én titkárnőm voltál, hanem Istváné. LILI (feláll, Tárnok képe elé lép): Éppen úgy néz, mint életében. Az ember úgy érzi, mintha gyorsan igazítania kellene valamit a ruháján — vagy a káderlapján. (Kis szünet.) Nagyon féltem tőle. ANNA (szárazon): Mindenki félt tőle. Kivéve Gabit. LILI (fojtottan): Mondd, Gabi még mindig nem tudja, hogy az apja ... ANNA (rávágja): Szívszélhüdésben halt meg! (Erőt vesz magán.) Ezt akartad kérdezni? LILI (vontatottan): Gabi úgy tudja? Ahogy az újságok írták? ANNA (keményen): Ahogy igaz. Vagy nem? LILI (kis tétovázás után): De. (Szünet.) Milyen szerencse, hogy Gabi akkor éppen a VIT-en volt... ANNA (gyorsan, mintha betanult szöveget mondana el): Nehezen bocsátotta meg nekem, hogy nem hívtam haza azonnal... De hát... István megtiltotta, hogy a verseny előtt értesítsem. LILI (meggyőződés nélkül): Helyes volt. Elvégre Gabi elhozta a VIT-díjat... (Kis szünet.) Gondolom, hamarosan kinevezik tanársegédnek... ANNA: Magánórákat már most is ad, szegénykém. A rengeteg egyéb munkája mellett. LILI (könnyedén): Persze, a te fizetésedből ketten nehezen élhettek... (Hirtelen.) Egyáltalán, jól érzed magad a minisztériumban ? ANNA: Dolgozom. LILI (mintha nem is hallotta volna): Hallottad, hogy kinevezték az új főosztályvezetőt? ANNA (közömbösen): Hozzánk? Ideje már. LILI: Lehet, hogy én is hozzátok kerülök az igazságügyibe ... ANNA: Otthagyod a bíróságot? LILI: És tudod, ki az új főosztályvezető? ANNA: Ki? LILI (mintha egy fegyver ravaszát húzná meg): Mike Gábor. ANNA (halkan felsikolt és az asztal szélébe kapaszkodik). LILI (bizalmasan): Hát igen ... Kényes ügy . . . Az új főnököd... akit a férjed halálra ítélt... ANNA (hevesen): Nem igaz, nem így történt! LILI (fölényesen): Ezt én jobban tudom. Csak utóbb változtatták életfogytiglanira. Ha Tárnok Istvánon múlik, Mike Gábor ma már nem élne. ANNA (felindultan): Miért mondod ezt most így? És egyáltalán miért jöttél? Mit akarsz? Te soha, semmit sem csinálsz ok nélkül! LILI (szelíden): Figyelmeztetni akartalak, hogy ne érjen váratlanul... Ezzel tartozom a férjed emlékének. ANNA (nagyon keserűen): Úgy látszik, kegyelet már csak benned él. Hogy is hozhatnak ilyen helyzetbe? LILI (nagyképűen): Akik odafent döntenek, nem lehetnek tekintettel a . . . részletkérdésekre. Egy kitűnő ember ártatlanul szenvedett. Hosszas huzavona után végre igazságot szolgáltattak neki. Vissza kell tehát helyezni az őt megillető pozícióba. A felső szintre csak ennyi tartozik. A személyi problémák megoldása már a helyi szervek dolga. ANNA (ránéz): De te nem vagy „helyi szerv“, Lili! Egyáltalán: miféle szerv vagy te itt most? (Támadóan.) Mi közöd Mikéhez? LILI (zavartan): Segítek jóvátenni azt, amit ellene vétettek ... Emberi kötelesség, hogy valaki törődjék ezzel a magányos emberrel. Mikor szabadlábra helyezték, megvártam a börtön kapujában . .. ANNA: De hisz akkor még a férjem titkára voltál! LILI (gyorsan): Annál inkább éreztem a kötelezettséget. Vagy ha így jobban tetszik: éppen ezért. ANNA (könnyedén): Persze, a férjem tudtán kívül tettél eleget ennek az „emberbaráti kötelezettségnek“. LILI: Persze. Pedig tudhatod, hogy alig volt egy-egy szabad órám ... ANNA (finom gúnnyal): Ö, te azért mindig tudtál időt szakítani — társadalmi munkára. LILI (gyorsan): Látod, ez a helyes kifejezés! Társadalmi munka. És bizony nem könnyű. Mike Gábor nehéz ember. Az első hónapokban hiába kínálták bármilyen poszttal, ő csak kijárt Csepelre, ugyanabba az üzembe, ahol a felszabadulás előtt dolgozott. ANNA (élesen): No, de most végre visszakerül a minisztériumba. Ahol a felszabadulás után dolgozott. LILI: Felső határozatra intézkedett így. (Elmosolyodva.) Képzeld: eleinte minden levelén ki kellett javítanom a dátumot.
