Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gyurcsó István: Kései haraggal
Egymást nézzük. Így szemre semmi vagy alig változott valami: hajad szürkébb, hajam fehérebb — Ez is csak látszat, nem a lényeg. Kedvünk szegfűvirág, vadrózsa, horgonyt vetünk, szívünk a bolya, az a jel, amit el nem sodort semmi vihar, mint porszemnyi port. Tőlem kéred számon? Jól teszed. Bár lett volna mindig lényeged, és mindnyájunké a fegyelem, nem így ülnél most szemben velem — — — V. Emlékezünk? Szívünk parázs — A bizalom jó fújtató! Dermesztő tél volt, hullt a hó ... — A téli szél vad lódarázs. Tünődünk megcsapott szívvel, sok, sok bolondot gondolunk, okra új okot halmozunk ... Nem mosdatlak szenteltvízzel! Te se moss engem! A költő miért várjon föloldozást? A kor végezzen mosdatást, legalább egy emberöltő. Gondunk ne legyen birka-gond! Farkas vagy, nem lehetsz bárány. S jogod van egy élet árán élni, eszed még nem bolond '— — — VI. Az ember a legerősebb állat! Mennyire lehet igaz e mondás? Bírja, akiben nincsen alázat, néha segít egy szép káromkodás. Nevetsz, barátom? hát többet is ér minden haragnál az önbizalom! Nem azért kering szívünkben a vér, hogy négylábon járjunk, mint a barom! Voltál minden, ami csak lehettél, földobott kő, mely aláhull egyszer, ha kellett (írattál, vetettél, voltál nitrogén, kálisó, vegyszer. Elkevert a földdel oktalanul, aki úgy vélte, sorsod az övé, fölemelt a másik szemed vakult: voltán minden, s nem voltál senkié. Egy ami jó volt, a nyugtalanság, a küzdés, küzdelem — így volt jó! Kit ítélsz, hogy vak volt az igazság? — Sok volt az ünnep, kellett a dió! Kellett a kalács! — Mákszem az ember! de szívünket feltörni nincs ütő. Ahol nőttünk, a mákfejnyi rendben, ott talál minket bármilyen Idő! — — — VII. Kései haraggal keresem, te is keresed a választ? Micsoda törvény alázhat ily mélyre itt, szülőföldemen! Kinyílt a rózsafa, csapkodó, botor szél üti a rózsát. A józan ész gyámkaróját hozhatná néhány gondolkodó. — Semmi sincs későn, amíg élünk! — nevetsz, s hogy nem tört a gerinc. Vesztenivalóm nekem sincs: ha eddig nem féltünk, mitől féljünk? Jó ismerősünk a por, a sár, a királytövis és a dér — Már gyermekkorban folyt a vér, nem védte lábszárunk csizmaszár. Csizma- és nádpálca-törvények. Hogy tudtuk, ki az, aki üt! Arcodra most bélyeget süt, jelet éget a küzdő élet. Jól ňiondod, hallgatott a költő, ölte magát, de hallgatott, bár veled koptatott botot: micsoda tizennyolc esztendő! Micsoda tizennyolc esztendő ... Megállhatnánk egy szóra itt! A kommunisták jól teszik, ha lemérik, ami mérhető. Tegyük mérlegre a látszatot, s tegyük emberségünk lényegét. Bekormozott szemünk üvegét tisztítva keressük az okot... VIII. Legyen bár aranyból, nem lesz bálvány, a kép, csak ha van, ki majd imádja. Igaz, megesett: hej, furcsa látvány volt kába seregünk sokasága.
