Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gyurcsó István: Kései haraggal
De ki áll félre, ha a főpapok lóbázgatják a tömjénfüstölőt s a ministrálás reád szabatott? Ha morogsz is, csak rázod a csöngőt. Te gyarló ész, és gyarlóbb fölfogás! Lebeg a látszat, de alámerül a lényeg, mint a kő s csak látomás a kohó lángja, füstje itt felül. Nehéz az út a Tűz lényegéig — füstöt láttunk s ráfogtuk: ez a tűz! Kormos lett arcunk fülünk hegyéig ... Van nemzedék, mely emiatt elűz? Egy tisztább nemzedék!? — Ideálunk nem lehet bálvány, sem okos isten nekünk sem! Jövőnk küszöbén állunk, s nincs nemzedék, mely innen elintsen! S a tisztálkodás sem szégyen. Érdem! Ki tüzet gyújt, bizony kormos lehet. Egyenes háttal, talpon, nem térden, elérjük azt a tisztább tűzhelyet! — — — IX. Tálán hiába minden, kapaszkodjunk egymás szívébe, majd tíz körömmel is ? Kifut a tej vagy leég, kozmásodunk, ilyenkor mondják — a szerelem hamis! Hamis a szerelem: furcsa párhuzam — de én az élet szerelmét gondolom, mikor az ember hiszi, hogy már túl van únt ünnepen és lakodalmi toron. Nem akarok ünneprontó lenni, nem! Nekem már egyetlen köznap többet ér, mintsem a vasárnapokat dicsérjem. Legyek kő, homok, föld: nem kell a babér. Zúzzon a szép igazság apróra bár, széthullva tálán többet ér az ember, önbálványunk mindig is konok határ, álljunk hát véle mindig konok perben. — Hiába jesték, a rozsdán nem fog az: mit tehetünk, ha a rozsda az igaz! Többet és ilyenkor egy jó drótkefe, habár szívünket is sértenénk vele — — — X. — — — Tél volt, barátom, Nyár van! Nem szelídített meg a tél. A kés-idő, ha fölmetél, áldozat vagy a nyárban. Leszel só, mész, vas, kenyér: gondolat — erdőnek fája. Csak mindig helyén találja fiát a kor — a helyén! Szabó Gyula rajza
