Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gyurcsó István: Kései haraggal
Gyurcsó István kései haraggal Laposi Farkas Sándornak Rozsnyón I. ___Hittél mindenkinek: h ittem mindenkinek. Csak magadnak soha: csak magamnak soha. Ki volt az ostoba? Egymás két szemébe nyugodtan nézhetünk, mégha megtörtek is, csak előre megyünk! Aki földhöz vágott, nem vághatod földhöz? Ahová zuhantál, maradj hű a röghöz — — — II. ___Kései haraggal, f rissítő szó mellett keressük a választ, ki ásta a vermet? Kinyílt a rózsafa, csapkodó szél veri — látszatra minden oly egyszerű, emberi. Hajlik a fűzfaág, törik a bot, törik, himgalamb hajladoz, búgva begyeskedik. Apró, csöpp felhő száll, szinte köd, annyi csak, benne vihar magja, ha kikéi, kire csap? Látszatra semmiség, ahogy hajlik a nád, de vad vércse vijjog, riad a nádvilág. Vörösen kél a Nap, látni a hegy mögött, látszatra kergeti, szétszórja a ködöt — Minden oly egyszerű: reggel, dél, alkonyat, akár jön, akár megy, csak füstöl a vonat. — Kinyílt a rózsafa, csapkodó szél veri! Látszatra minden oly egyszerű, emberi? — — — III. Ha tél van, barátom, tél van! Ugyan, megszelídít a tél? A kés-idő szinte metél, s áldozat leszel a nyárban. Eget, eléget majd a Nyár. Ne bánd, minden tűz melegít. A télre ki emlékezik, amikor lobog a határ? Kérdésedre ki ad választ? Kibúvót keressek talán? Cserágon nem terem banán, bárhogy mutassa a látszat! Szél fúj, ám dacol az erdő! Apró tűzifa az ember, s elfűrészel a december ? — Lehettél volna szép fenyő — IV. Homlokodon kérdőjel-ráncok járják beszéd közben a táncot, s szemedből fölkiáltó-jelek ugranak ki, bökik a szemet.
