Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - LÁTÓHATÁR - Fidél Castro: A szektás dogmatizmus ellen
így van ez lefektetve a Havannai Deklarációban is: A római pogányok, vagyis a római patríciusok, akiknek megvolt a saját vallásuk, amely ott az uralkodó osztály vallása volt, arra használták fel, hogy üldözzék a keresztényeket, hogy máglyára vigyék és az arénákban feláldozzák őket. A kereszténység ebben az időben az alázatosak vallása volt, a rabszolgáké, Róma szegényeié. Múlt az idő, letűnt a rabszolgaság, vagyis a rabszolgatartó uralom. Üj társadalmi rend jött: a feudalizmus. Akkor a papok, az érsekek, a pápák és az uraságok hívták a vallást segítségül, és vitték máglyára azokat a forradalmi érzelmű embereket, akik szembeszálltak a feudalizmussal. Akkor az első filozófusokat és gondolkozókat, akik egy új, születő osztályról írtak, vitték máglyára az inquizitorok. Ismét új társadalmi rend alakult: a kapitalizmus. Kifejlődött a kapitalizmus és az imperializmusba csapott át. Ismét találkozunk az érsekekkel, akik kiátkozzák a proletárforradalmakat és a forradalmi osztály zászlóvivőinek, vagyis a munkásoknak agyonlövetését kérik. Megint csak a vallás nevében üldözik a forradalmi gondolatot. A földbirtokosok és bűnözők, akik Playa Gironba négy papot hoztak — egyet vagy kettőt közülük ejtőernyővel dobtak le —, jöttek és az úton végig miséztek szakadatlan hirdetve az érzéseket, amelyekben maguk sem hisznek. Mert milyen vallásos érzésben hihetett a bérenceknek és kizsákmányolóknak e nyája? Nagyobb részük valószínűleg sohasem volt templomban. Ennek ellenére ott térdeltek a papok körül, amikor parasztokat és munkásokat jöttek gyilkolni. Jöttek, hogy újra megalapítsák az amerikai társaságok, az idegen kizsákmányolok uralmát. A nagybirtokosok és mindenféle kizsákmányolok jármát akasztva a nép nyakába. És feszülettel a kezükben jöttek. Tudjuk, hogy ez a magatartás az ellenforradalmárok magatartása, amellyel arra törekszenek, hogy a hiszékeny népet magukkal ragadják. Mivel semmiféle állandó zászlójuk, és semmilyen eszméjük nincsen, mely a tömeget vonzaná, a vallásos hithež, a babonához fordulnak segítségért. De milyen bűne van ebben egy jó katolikusnak, az egyszerű katolikusnak, aki milicista, aki a forradalom mellett áll, aki az imperializmus ellen van, aki az analfabetizmus ellen van, aki ellenzi az embernek ember által való kizsákmányolását és aki minden szociális igazságtalanság ellensége. Mi bűne van? Nos hát jól van: készítünk egy forradalmi okiratot, több nyelven kiadjuk, az egész nép támogatja, több mint egymillió fővárosi szavaz rá, Latin-Amerikában rendkívüli visszhangja támad és mit mondunk mi? Hogy a nemzeti felszabadítási harcban, az imperializmus elleni harcban egyesülnie kell minden haladó elemnek és hogy ebben a frontban mindenkinek részt kell vennie az egyszerű katolikustól kezdve — akinek semmi köze nincsen az imperializmushoz, sem a nagybirtokhoz — egészen az öreg marxista milicistáicj (taps). Hirdetjük ezt az egész világban, azután ide jövünk, és megmagyarázhatatlan gyávasággal egy elvtárs végrendeletéből elhagyjuk azt az invokációt, amelyet Isten nevében tett. Amikor az egyik oldalon azt hirdetjük, hogy egyesülni kell a hazafiaknak és forradalmiaknak az imperializmus elleni harcra, a nagybirtokrendszer elleni harcra, harcolni kell a kizsákmányolás ellen és nem akadály az, ha az egyik hívő vallásos keresztény vagy bármely más vallású, a másik pedig marxista, aki a marxista filozófiában hisz. Ugyanakkor a másik oldalon idejövünk, hogy gyáván megtagadjunk egy mondatot! Efölött nem szabad elsiklanunk! Mert mi ez? Egy tünet, egy nyomorúságos gyáva áramlat. Csonkítás, amelyet csak az követhet el, aki nem hisz a forradalomban, akinek nincs hite saját elveiben. (Taps.) S hogy ezzel a példával itt végezzünk, kihangsúlyozom, hogy az eset tragikuma abban rejlik, hogy az elvtárs, aki erre az oktalan csonkításra utasítást kapott, költő. Verseskötete jelent meg és versei között van egy, amelynek címe: „Könyörgés a névtelen Istenhez“. Akkor elkezdi hitét nyilvánítani, majd később azt mondja nekem, hogy komplexuma! voltak ezekkel a dolgokkal. Hogyne lennének komplexumai. Egy milicista elvtárs, aki ünnepi előadó, egy elvtárs, aki egyesült a forradalommal, annak kétségek között kell élnie, mert valamikor verseket írt, amelyek Istenről szóltak. Hogyne élne kétségek közt, amikor idejön és azt mondják neki, hogy hagyja ki ezt a szót. Mivé lesz így a forradalom? Idomítottak iskolájává és ez nem forradalom. Mivé kell lennie a forradalomnak? A forradalmárok iskolájává, a bátor emberek iskolájává. A forradalomnak a szabadgondolkodás iskolájává kell lennie, az emberek és az emberi jellemek kovácsműhelyévé kell válnia. A forradalomnak mindenekelőtt hinnie kell saját eszméiben, alkalmazni ezeket az eszméket a történelmi valóságban és az élet valóságában. A forradalomnak el kell vezetnie az embert a tanulásig, a gondolkodásig és a dolgok elemzéséig, hogy meggyőződésük olyan mély legyen, hogy ne gondoljanak ilyen és ehhez hasonló trükkökre. Mert ha mi erről beszélünk, ez azért van, mert hiszünk saját népünkben, hiszünk a forradalmi eszmékben, tudjuk, hogy népünk napról napra mind forradalmibbá válik. (Taps.) Hiszünk a marxizmus-leniniz- musban, hiszünk abban, hogy a marxizmus-leninizmus meg nem dönthető igazság. Egyszerűen azért, mert hiszünk saját eszméinkben, és hiszünk saját népünkben, nem
